Szex

5 nő a pasid életében

Egy friss szerelemmel sok új dolog érkezhet az életedbe, beleértve néhány új nőt is. A pasiddal együtt ők is jönnek, és ez nem kívánságműsor; a hosszú boldogság érdekében jobb, ha megbarátkozol velük.

Öt nő a pasid életében1.    Drága Mama…

Kezdjük mindjárt a legkeményebb dióval, a pasid anyukájával. Hiába állítja életed párja, hogy ő bizony nem a mama pici fia, elképzelhető, hogy az anyukájának egészen más a véleménye. Ha még mindig nem hajlandó elfogadni, hogy a fia felnőtt, és úgy érzed, hogy folyamatos jó tanácsaival kikészít, akkor is fogadd minden szavát angyali mosollyal és türelemmel. Már csak azért is, mert a mama elleni küzdelemben a legtöbb barátnő sajnos elvérzik. Szánj rá időt, hogy megismerjétek egymást, ha ugyanis egyszer kivívod a tiszteletét, onnan már nem lesz probléma. Addig azonban rögös lesz az út, erre jobb, ha már most felkészülsz.

2.    A legjobb barát(nő)

Nehezedre esik elfogadni, hogy a pasid legjobb barátja egy lány? Megértjük, de mégis jobb lenne félretenni a féltékenységet. Ugyanis, ha együtt akarnának lenni, akkor együtt lennének. Valószínűleg soha fel sem merült köztük, vagy esetleg már próbálták, de nem működött. A lényeg az, hogy nem véletlenül csak barátok. Könnyítsd meg magadnak is a helyzetet, és próbálj nyitni felé. A lány biztosan értékelni fogja a gesztust, életed párjáról nem is beszélve. Ha mégsem sikerülne megbarátkozni vele, pletykálni és szidni a lányt akkor is tilos. Nemtől függetlenül egy pasi számára a legjobb barátja szent, és főben járó bűn bántani.

Öt nő a pasid életében3.    Húgicák – nővérkék

Kedvesed lánytestvérének szimpátiájáért valószínűleg ugyanúgy meg kell küzdened, ahogy azt az anyukája esetében tetted. Egy nővér olyan, mintha a második anyja lenne, a húga pedig azért neheztelhet, mert szemet vetettél az ő nagy és erős bátyjára. Ha nem vagy szimpatikus neki, kemény harcokat kell vívnod azért, hogy mégis elfogadjon, és a siker még így sem garantált. Mindenesetre próbálj kedves lenni vele, hisz tudod: tartsd közel magadhoz a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet.

4.    Lányok, akik jönnek-mennek

Sétáltok az utcán, a pasid pedig alaposan megnéz egy csinos lányt. Tudjuk, hogy nehéz, de légy erős, és próbálj nem kiakadni. Idegesítő helyzet, de hidd el, neki ez tényleg semmit nem jelent. Légy nagyvonalú ilyen helyzetben, és hagyd a vitát, egyrészt mert nem veszekedhettek, valahányszor kiléptek a lakásból, másrészt pedig tedd a szívedre a kezed: te becsukod a szemed, ha elsétál melletted egy helyes srác?

Öt nő a pasid életében5.    A kolléganője

Miután végighallgattad a sokadik sztorit is arról, hogy a pasid kolléganője milyen jó fej, vicces és talpraesett, úgy érzed, hogy már most utálod a lányt, pedig még nem is találkoztatok. Érthető, hogy zavar, ha a kedvesed arról a csajról áradozik, akivel a nap nagy részét tölti, de gondolj bele. A munkaideje nagy részében valószínűleg úgyis a számítógép előtt görnyed, a maradék időben meg úgyis rólad áradozik. Azért ha nem hagy nyugodni a kérdés, deríts ki pár dolgot a lányról. Kérdezgesd a barátodat róla, valószínűleg nem fog titkolózni, és te is megnyugodhatsz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése