Tegnap egy anyuka kiakadva mesélte, hogy a lánya ötödikes osztályához a szülők megkérdezése nélkül érkezett egy nőgyógyász, hogy felvilágosító órát tartson a gyerekeknek. A kislány otthon zavartan mesélte, hogy azt mondta a bácsi, hogy ha a fiú a lepedőre élvez, és a lány beleül, akkor attól teherbe lehet esni. Ezt a nőgyógyász bácsit nem ismerték a gyerekek, köd előtte, köd utána, ahogy jött, úgy távozott, csupa zavart, furcsa kérdést hagyva maga után. A szülők, katolikusok és feministák egyaránt kiakadtak, és kérték a tanárokat, hogy ha erre van igény, akkor legközelebb együtt gondolkodjanak arról, hogy kit akarnak hívni.
Felvilágosítás vagy nevelés?
Szerintem ez a történet szépen mutatja, hogy milyen ma Magyarországon az intézményi szexuális nevelés. Pedig nem is kellene feltalálnunk a spanyolviaszt. Európa „fejlettebb” országaiban sok éve létezik iskolai keretek között is szexedukáció, ahogy az angolszász nyelvekben ezt nevezik. Nyugat-európai példák, mint például a holland kormány által a nyolcvanas években bevezetett Lang leve de liefde (Long Live Love) programja átfogó, több korcsoporton átívelő, egymásra épülő szexuális oktatást valósít meg, amelyben hangsúlyos a szexről való pozitív beszéd, a szexualitás örömfókuszú szemlélete. A statisztikák azt mutatják, hogy ez a fajta nevelés nagyban közrejátszik a nem kívánt terhességek alacsony számában és a szexuális úton terjedő betegségek kedvező mutatóiban.
Ehhez persze az kellene, hogy a gyerekek nevelésében érintett felnőttek, szülők, pedagógusok, ifjúságsegítők napi szinten együttműködjenek, beszéljenek, beszélgessenek egymással. És az is kellene, hogy legyen ennek az egész témának helye az iskolai órarendben, legyen ráfordított idő, és mindenekelőtt legyen prioritás ez a téma is. Amíg komoly harcot kell vívni azért, hogy szexről, szerelemről, családról, egészségről az osztályfőnöki vagy az énekóra terhére tudunk-e beszélgetni, amíg minden tárgyi tudást kínáló klasszikus tanóra elsőbbséget élvez az élet „prózaibb” oldalát tárgyaló szexedukációnál, addig nehéz látni, hogy hogyan lesz valaha iskolai keretek között Magyarországon is „korszerű” szexuális nevelés.
Reményteli jövő, új NAT-tervezet
Éppen ezért is őrült kíváncsian várom, hogy mit fog jelenteni a gyakorlatban az, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága szerint a jövőben az új nemzeti alaptanterv (NAT) szerint az iskolákban kötelezően kell majd oktatni például a családtervezést, a családi krízishelyzetek kezelését, illetve a párkapcsolati kultúrát, amelybe az udvarlás, a szerelem és a hűség tanítása is beletartozik. „A tanulók ismereteket és értékorientációt kapnak a tudatos párválasztással, a felelős szexuális élettel, a konfliktuskezeléssel, illetve a gyermekvállalással és a gyermekneveléssel kapcsolatban” – ezt tartalmazza az új (NAT) tervezet, amely előírja, hogy a diákokat a jövőben a családi életre is nevelni kell az általános és középiskolákban.
Ahogy ezt olvasom, az egyik szemem sír, a másik nevet. Azt hiszem, hogy ez nagyon fontos és előremutató kezdeményezés, de ebben is a puding próbája azért az evés lesz. Mert az tök jó, hogy ez bekerül a nemzeti alaptantervbe, de ki fogja felkészíteni a tanárokat, pedagógusokat? Ahhoz, hogy ez az egész valóban jól működjön, szükség lenne arra is, hogy az osztályfőnököket, biosztanárokat, vagy akár külsős szakembereket erre felkészült szakmabeliek segítsék. Mert akár a szexuális életre nevelésről beszélgetünk, akár a felelős párválasztásról, az egész biztos, hogy a tartalom mellett az lesz a legfontosabb, hogy mennyire tudnak hitelesen beszélni ezek a felnőttek olyan „kényes” kérdésekről, amelyek a gyerekeknek ma már egyáltalán nem ciki témák. Akárkit kérdezek, gyereket vagy felnőttet, mindenkinek van sztorija arról, hogy milyen gáz volt, amikor XY tanár, pap vagy védőnéni fülig vörösödve elhadarta, hogy mi a szex, aztán zavartan távozott. És azt lenne fontos tudatosítani, hogy ez egyáltalán nem mellékes kérdés, mert az egész oktatás sikere ezen múlik, valamint azt, hogy ez fejleszthető – ahogy például a konfliktuskezelés –, egyszerűen módszertani felkészültség kérdése.
Szex vagy családtervezés?
És hát nagyon kíváncsi leszek arra is, hogy ez a tantervezet milyen kereteket biztosít (illetve mennyire lesz előíró) a szexualitással, társas kapcsolatokkal, nemi szerepekkel kapcsolatos értékrendeket illetően. Én jelenleg kísérleti projektek keretében tanítom ezt a témát több fővárosi középiskolában, kollégiumban, kisebbségi és többségi ifjúsági irodában és egy 19. kerületi gyermekotthonban is. Az a tapasztalatom, hogy egy adott értékrend mindenáron történő „átnyomása” helyett – akár a házasság szentsége, hűség stb. – sokkal fontosabb megérteni, hogy az adott osztályban, csoportban tanuló fiatalok milyen kulturális háttérrel, értékrenddel érkeztek. Sokkal fontosabb megérteni, hogy milyen az egzisztenciális napi realitásuk, milyen hatások érik őket, és ebben mi hogyan tudunk nekik segíteni. Hogyan tudunk segíteni abban, hogy ne csináljanak hülyeségeket, ne ismételjék a szüleik ballépéseit, hogy megtalálják a saját hangjukat, saját értékrendjüket.
Egészen mást jelentenek a család vagy női-férfi szerepek fogalmai egy roma közösségben, és például egész más autonómiáról, testi-fizikai, vagy éppen szexuális önrendelkezésről beszélni attól függően, hogy akár csak Budapest mely kerületében vagyunk, hagyományos állami, vagy alternatív iskolában. És ezért nagyon meghatározó, hogy iskolai keretek között szexuális, párkapcsolati ismereteket csak az ún. nem-formális módszertannal lehet átadni. És ebben nagyon örülök, ha az új NAT szerint lesz lehetőség körben ülve beszélgetni a diákokkal, játszani, vitatkozni, szituációs gyakorlatokat végezni. Mert csak ez a módszer teszi lehetővé egyrészt, hogy bizalmi légkör alakuljon ki a tanár és a diákcsoport között, másrészt hogy a fiatalokról is kiderüljön, hogy mit gondolnak, milyen kérdések foglalkoztatják őket.
Szexelni jó!
És ezen a ponton különösen izgalmas kérdés, hogy mennyi szó esik, eshet majd igazán konkrét szexes témákról, ami hát köztudottan egyelőre erős tabu, főleg ha gyerekek-felnőttek párbeszédére gondolunk. Mert úgy tűnik, hogy ezzel a korosztállyal nem igazán célravezető, ha a szexet családtervezésként tálaljuk. Ennek egyszerű oka van: most ez még nagyon nem aktuális, nem ez foglalkoztatja őket. Kérem, hogy minden kedves olvasóm gondoljon vissza saját tizennégy-, tizenöt-, tizen-akárhány éves korára, amikor az első erotikus élmények érték, és arra is, hogy mennyire volt a motivációk között az, hogy gyereket, családot akar rögtön az első szexuális élményeiből. Szerintem nagyon fontos, hogy ilyen keretek között is essen szó arról, hogy a szex célja nemcsak a reprodukció, de az öröm-, a gyönyörszerzés, az intimitás, az érzelmek kifejezése is.
Fontos, hogy tudjunk nyíltan, zavar és gátlások nélkül beszélni a szexuális testről, annak a részeiről, örömszerző funkcióiról. Fontos, hogy segítsük a lányokat is megismerni a saját testük működését, hogy ne legyen számukra sem idegen, bűntudattal, de legalábbis zavaros érzésekkel teli a saját nemi szervük. Fontos, hogy megismerjék a működését, tudják például, hogy mire való a hüvelyváladék, hogyan lehet belőle információt szerezni egészséges vagy fertőzéses állapotairól, termékenységről, vagy épp a szerelmi vágyról. És legalább ilyen fontos beszélgetni szerelemről, barátságról, párkapcsolatokról és a különböző értékrendekről ezekben a dolgokban. Egy biztos, hogy a szexuális felvilágosítás nem szabadna, hogy alapvetően egy elijesztő, félelmet keltő egyszeri kommunikáció legyen. A szerelmi, szexuális életünk csak annyira veszélyes, mint közlekedni az utcán. Vannak kockázatai, vannak benne döntési helyzetek, de alapvetően természetes, és jó esetben igen örömteli velejárója az életünknek. Ebben kell segíteni a gyerekeinket eligazodni.
