Egy félrelépés még belefér?

Ki mit ért megcsalás alatt? Mennyi fér bele egy kapcsolatba? Ki akar tudni arról, ha megcsalták? Millió kérdés, amelyekre ezúttal négyen kerestük a választ – négy különböző korú és karakterű, eltérő hátterű, más-más szemléletű nő.

A bombanő – ZÁVOTSZKY MELINDA
Háromgyerekes, 42 éves bombanő. A második házasságában él – 11 éve –, de azt mondja, korábban mindent megélt. Volt, hogy ő csalt, volt, hogy őt csalták. Mostani férjével mindketten hűségesek egymáshoz, és nem kérdés, hogy együtt szeretnének megöregedni.

A kismama – MIKÓ KLÁRA
30 éves, várandós kismama, akinek már van egy kislánya.
Vallásos családban nevelkedett, ő maga is hívő, így nála nincs pardon, ha megcsalásról van szó. Nem is fordult elő vele soha. 22 éves kora óta házasságban él, a férje nem vallásos, de tiszteli Klári értékrendjét.

A szingli – GERGELY LILLA
26 éves szingli, túl mindenféle kapcsolaton. Lépett már félre, és ezt bocsánatos bűnnek tartja – igaz, kizárólag akkor, ha a partner valóban meg tud bocsátani. Ő nem lenne képes rá, de tudomása szerint nem is csalták meg soha. Még keresi a nagy őt.

+ A riporter – GYÁRFÁS DORKA
Cikkünk szerzője 35 éves, még sosem csalt meg senkit. Viszont kizártnak tartja, hogy őt még ne csalták volna meg. Hét éve van együtt a férjével, két kisfiuk született. Állítja: ha valaha be is csúszik egy kaland, a másik iránti tisztelet és lojalitás nem kerülhet veszélybe.

Hisztek a monogámiában? Mármint abban, hogy megvalósítható egy életen át, és abban, hogy ez az üdvös kapcsolati forma az ember számára?

Melinda: Szerintem egy idő után igen. Akkor, amikor az ember már eleget élt, és nem feltétlenül volt monogám. Most, 42 évesen már hiszek benne.

Klári: Én majdnem 30 évesen is hiszek benne. Sőt már 22 évesen is hittem, amikor férjhez mentem, és azt gondoltam, hogy ez egy életre szól. De tulajdonképpen világéletemben így voltam ezzel.

Lilla: Szeretnék hinni benne, de ha körülnézek a környezetemben, és ahogy egyre több tapasztalatot gyűjtök, sajnos egyre kevésbé hiszem, hogy képesek rá az emberek. Beleértve magamat is. Talán ha egyszer megtalálom a nagy őt… De addig nem.

Melinda: Ehhez két ember kell. Amikor először mentem férjhez 20 évesen, úgy vágtam bele, hogy ez egy életre szól, aztán 26 évesen elváltam, és ott maradtam egy gyerekkel. Sok minden derült ki akkor számomra. Rá kellett jönnöm, ki vagyok, mit akarok, miből áll egy párkapcsolat, és mit kell tenni érte. És jót tett, hogy utána pár évig kiélhettem magam. 32 évesen már tudtam úgy partnert választani, hogy addigra nem hiányzott semmi. És találtam egy olyan embert, akinek szívesen szültem még két gyereket, és akivel szeretném együtt tölteni az öregkoromat is.

Klári, neked sosem volt szükséged arra, hogy kiéld magad?

Klári: Sosem voltam bulizós, eleve más légkörű családban nőttem fel. Nálunk mindenki vallásos, a férjemet kivéve. De köztünk ez nem probléma, ő elfogadja az én vallásosságomat, én meg tudom róla, hogy nagyon jó ember. Lazán elmenne hívőnek, szoktunk viccelődni otthon.

Lilla: Az én szüleim is 30 éve házasok, és nemcsak a házassági évfordulójukat ünneplik, de még azt a napot is, amikor összejöttek – az meg már 35 éve volt. De én erről már lekéstem.

Ez részben alkati kérdés, és nyilván a szerencsén is múlik. Két olyan embernek kell fiatalon összetalálkoznia, akik onnantól nem kíváncsiak másra.

Lilla: Igen, és az az érdekes, hogy a testvéremnek is sikerült, ő is már tíz éve van együtt a férjével. Tulajdonképpen én is így vágtam bele. Az első kapcsolatom 16 éves koromtól 19 éves koromig tartott, de már akkor úgy éreztem, hogy ez nekem nem lesz elég. Élni szerettem volna.

És végül megcsaltad a barátodat?

Lilla: Őt nem. De utána történt ilyen is.

Én még sosem csaltam meg senkit, de úgy képzelem, nem menne könnyen, nagy lelki terhet vennék vele a nyakamba. Nem tudom, hogyan tudnék visszabújni utána a közös ágyunkba.

Lilla: Ez addigra már nem volt egy jó a kapcsolat, sokat veszekedtünk, de valamiért mégis együtt maradtunk. Nem határoztam el, hogy meg fogom csalni, egyszerűen találkoztam valakivel, akivel jó volt együtt lenni, és hagytam magam.

De csak egy éjszakára?

Lilla: Igen. Aztán még egyre. (Nevetünk.) Viszont a barátommal annyira egy hullámhosszon voltunk, hogy rögtön tudta, amikor megcsaltam, és azonnal rákérdezett. Az volt a szerencsém, hogy telefonon beszéltünk éppen, így nem látta az arcomat. Teljesen lepadlóztam, közben meg azt válaszoltam: „Ugyan már, miről beszélsz?!” De ebben a megcsalásban szerepet játszott az is, hogy betegesen féltékeny volt.

Klári: Nem értem, miért nem szakítottál vele korábban, ha úgy érezted, hogy nem bánik veled jól.

Lilla: Nem tudom megmagyarázni. Szerintem ez sok nővel van így: hiába rossz a kapcsolat, valamiért nem tudnak kilépni.

Mert félnek az egyedülléttől, anyagi vagy társfüggőségben szenvednek, vagy mert valami még vonzza őket a pasihoz. Sok oka lehet…

Lilla: Igen. Amikor viszont végre sikerült szakítanom vele, ő jött egy hét múlva azzal, hogy mégis folytassuk. Ez meg azért volt nehéz, mert ha valaki visszakéredzkedik hozzám azután, hogy tudja, hogy megcsaltam, arra már nem tudok felnézni. Adtam neki még egy esélyt, azzal a feltétellel, hogy nem veti többé a szememre, hogy mit tettem. Nem sikerült neki. Ha veszekedtünk, sokszor azzal vágott vissza, hogy én meg megcsaltam őt.

Melinda: Velem is megtörtént már minden. Meg is csaltak – ami borzasztó volt –, és én is csaltam meg a partneremet.

Amikor téged csaltak meg, az hogy derült ki?

Melinda: Mindig magamtól rájövök. Úgy vagyok beállítva, hogy engem nem lehet megcsalni. Apró jelek utaltak rá, hogy valami nincs rendben. Nem volt olyan kedves, és nem úgy reagált például arra, hogy menjünk el nyaralni, ahogy elvárható lett volna. Amikor már nagyon gyanús volt a dolog, belenéztem a telefonjába, és találtam benne egy félreérthetetlen SMS-t, amit persze kimagyarázott.

Én sosem nézek bele a férjem telefonjába.

Melinda: Egyébként én sem. Soha. De itt már arról volt szó, hogy bizonyosságot akartam. Aztán persze kérdőre vontam, ő tagadott, de akkor már azt is tudtam, kiről van szó. Mivel továbbra is hárított, azt mondtam, hogy jó, akkor szevasz.

De mi van, ha kiderül, hogy csak egy flörtről vagy egy rövid kalandról van szó, és nem tartós viszonyról?

Melinda: A mostani férjemmel beszélgettünk erről, mert a baráti körben megannyi ilyen történetnek vagyunk tanúi. És azt mondtam neki, hogy ha egyszer félrelépne – mondjuk alkohol hatása alatt, egy buliban – akkor biztos, hogy nagyon mérges lennék, és pár napig nem beszélnék vele, de a gyerekeink, a múltunk, a közös életünk miatt valószínűleg nem borítanám fel a házasságunkat. Tudom, hogy nem találnék nála jobbat. Azt mondanám, oké, most az egyszer szemet hunyok felette.

Szerintem egy félrelépés után csak akkor lehet folytatni a kapcsolatot, ha a két fél a végére jár annak, hogy miért történt, és a megcsalt fél valóban meg tud bocsátani, aztán túl tud lépni rajta. Én például majdnem biztos vagyok benne, hogy nemcsak a férjem, hanem én sem fogom tudni úgy leélni az életem, hogy meg ne kísértsen egy kaland.

Melinda: De eddig nem történt meg?

Nem, a reális lehetősége sem merült fel. Nem állítom, hogy nem tetszett meg soha senki, de sosem alakulhatott ki belőle még egy flört sem. És az az igazság, hogy nemcsak a férjemet, hanem azelőtt sem csaltam meg soha senkit. Úgyhogy a kérdés egyelőre csak elméletben foglalkoztat, de ha belegondolok, hogy még legalább 30–40 évet szeretnék leélni a férjemmel, akkor nem tudom elképzelni, hogy ebbe nem fog becsúszni egy-egy erős kísértés mindkettőnk számára. Szerintem minden hosszú házasságban – amelyeket példaként állítunk magunk elé – megbújnak történetek, amelyekről nem tudunk.

Klári: Abban én is biztos vagyok, hogy ha az ember meg is találja az igazit, a kapcsolat során még érheti kísértés, megtetszhet valaki más, akit abban a pillanatban szebbnek, jobbnak, okosabbnak lát, mint a partnerét. De úgy gondolom, hogy amíg mindez csak ábránd, addig nem csaljuk meg a társunkat.

Melinda: Szerintem is.

Szóval úgy gondoljátok, hogy a testi kapcsolattól számít valami megcsalásnak?

Melinda: Nem feltétlenül. Ha valakivel az ember már randevúzgat, akkor megcsalja a partnerét. Mi például a férjemmel randinapokat tartunk azért…

Klári: …hogy ne mással randizzatok? (Nevetés.)

Melinda: Nem, hanem hogy fenntartsuk a kapcsolatunk izgalmát. Figyeljetek, három gyerekünk van, még azt is nehéz megoldani, hogy mikor szexeljünk. A két kicsi még kisebb probléma lenne, de a nagy már 22 éves, egész éjjel fent van. A legjobb, ha nálunk alszik a barátnője, mert akkor tutira nem velünk foglalkozik. Fontos, hogy időnként csak ketten legyünk, és megadjuk egymásnak a figyelmet. Még akkor is, ha csak otthon maradunk, és kiülünk a teraszra borozgatni, vagy keringőzünk a nappaliban. Túl vagyunk a rózsaszín felhőn, most már dolgozni kell egymásért, és nagyon oda kell figyelni a másikra.

Klári: Nem hiszem, hogy a rózsaszín felhőt örökké fenn lehet tartani. A szerelem óhatatlanul átalakul szeretetté, de a házasságot ettől még meg lehet tartani. Vannak rossz hetek, hónapok, aztán jön egy jobb időszak. Az jutott eszembe, hogy ha férjem most elmenne 15 nővel egy közös programra, én akkor is nyugodt maradnék. Biztos vagyok benne, hogy nem történne semmi, és ezzel ő is így lenne, ha rólam lenne szó.

A férjem mesélte, hogy a legénybúcsúkra általában hívnak egy sztriptíztáncost, aki beül a fiúk ölébe. Ami azon az éjszakán történik, azt nem tekintik megcsalásnak. Ő azonban folyton úgy jött haza ezekről a bulikról, hogy nem tud mit kezdeni egy ilyen műnővel, irtózik a helyzettől, és egyáltalán nem érti, hogy lehet egy olyan csajjal elmenni, akivel nincs igazi kapcsolata az embernek.

Melinda: Az én férjem éppen ezért nem tartott legénybúcsút, nem akart kellemetlen helyzetbe kerülni. Ő is rosszul érezné magát, ha egy ilyen nő beülne az ölébe.

De nem gondoljátok, hogy ha ezt egy pasi olvassa, röhög rajtunk, hogy milyen naivak vagyunk, amiért hiszünk nekik?

Klári: Szerintem egyszerűen tisztában vagyunk a saját kapcsolatunkkal, a saját férjünkkel. A többiek meg legyenek olyanok, amilyenek.

Ti mit tennétek, ha megtudnátok, hogy a barátnőtöket megcsalják?

Melinda: Szólnék neki. Nem biztos, hogy azonnal felhívnám, de elkezdenék gondolkodni rajta, hogyan mondjam el.

Lilla: Az a baj, hogy ha később kiderül, hogy te tudtad, de nem szóltál neki, akkor rád is vetül egy kis árnyék abból az ügyből. Akkor egy kicsit te is megcsaltad őt.

De ha mondjuk tudom egy barátnőmről, hogy ő nem akar róla tudni…

Melinda: Én is úgy vagyok vele, hogy ha netán megtörténik, jobb nem tudni az egészről.

Klári: Ezzel csak az a baj, hogy az a fiú, akinek ez egyszer bejött, azt fogja gondolni, hogy akkor többször is meg lehet csinálni. Én inkább szeretném tudni, ha engem esetleg megcsalnak. Jobb rögtön megbeszélni és aztán tiszta lapot kezdeni.

Nekem több olyan barátnőm is van, aki megcsalta a pasiját, és meg tudtam érteni az indítékait – azt is, hogy miért volt rá szükségük, meg azt is, hogy miért maradtak mégis a partnerükkel. Nem tudom őket elítélni, és drukkolok, hogy ne derüljön ki az igazság.

Klári: Ha nekem mesélne ilyet egy barátnőm, én sem ítélkeznék felette, de általánosságban nem tudom elfogadni, ha valaki megcsalja a társát. Akinek valami annyira hiányzik egy kapcsolatból, hogy már félrelépne, inkább szedje össze minden erejét, és küzdjön a változásért.

Kattints a képre és nyerj!

Szerintetek féltékenységgel meg lehet gátolni, hogy valaki megcsaljon minket?

Melinda: Ha valaki féltékeny, azzal nemhogy nem előzi meg azt, hogy a társa félrelépjen, hanem egyenesen belekergeti.

Lilla: Én is azt a barátomat csaltam meg végül, aki betegesen féltékeny volt rám. Annyira ellenőrzött, hogy már akkor elkezdtem hazudni neki, amikor még nem is volt mit takargatnom.

Melinda: Én is így voltam vele. Minden kérdésére felkészültem, lejátszottam az összes variációt, hogy mi történik, ha meggyanúsít. Így csaltam meg aztán: tudtam, hogy nem fogok belebukni.

Lilla: Rám szinte minden barátom féltékeny volt, úgyhogy az évek során én is egyre inkább az lettem. Pedig tudom, hogy ez bizalom- vagy önbizalomhiányból fakad. Viszont ennek az ellenkezője is problémás: aki természetesnek veszi, hogy mellette vagyok, és azt gondolja, hogy ezért már nem is kell tennie semmit.

Melinda: Én is azt mondtam a 22 éves nagyfiamnak, akinek nagyon helyes barátnője van: „Soha ne vedd természetesnek, hogy veled van!” Minden napért meg kell küzdeni. Folyamatosan dolgoznunk kell azért, hogy mellettünk maradjon az, akit szeretünk. Ki tudja, lehet, hogy ez a lány marad a fiam mellett örökre, én pedig hamarosan nagymama leszek.

Styling: MOLNÁR ANIKÓ Smink: OLÁH ZSÓFIA Ruha: SISLEY, JULIAN MCDONALD – DEBENHAMS, JASPER CONRAN – DEBENHAMS Ékszer: THOMAS SABO – A HELYSZÍNÉRT KÖSZÖNET A HÜTTE CAFE TERRACE-NEK: WWW.HUTTE.HU

„Nekem márpedig chippendale-fiú kell!”
Szex a legénybúcsún – vajon minden vőlegény nemet mond?
A hűség – tényleg csak döntés kérdése, vagy genetika?