Casablanca (1942)
Létezhet egy szerelmes filmes összeállítás a retró jegyében a Casablanca említése nélkül? Aligha. Nem csak azért, mert a filmet egy magyar művész, Kertész Mihály rendezte, hanem azért is, mert Humphrey Bogart és Ingrid Bergman minden idők egyik legromantikusabb filmpárosát alakítják. A kettejük közti kémia jól működött, azóta is sokszor felhozzák, hogy viszonyuk volt a forgatás idején, pedig a valóság nem is állhatott volna ennél távolabb. Bogart felesége, Mayo Methot féltékenyen vigyázott a színészre, egyfolytában ellenőrizte a forgatáson és az öltözőben is, és amikor Humphrey és Ingrid nagy ritkán az ebédnél Bogart felesége nélkül maradtak, a szemtanúk szerint akkor is csak olyan dolgokról beszélgettek, mint hogy milyen rosszak a film párbeszédei és mennyire hiteltelenek a megírt jelenetek. Nem is tévedhettek volna nagyobbat. A második világháború idején játszódó film máig az önfeláldozó szerelem bemutatásának egyik legszebb példája a filmvásznon, amit ha megnézel, garantáljuk, hogy egy gyönyörű barátság kezdetét fogja jelenteni.
Késői találkozás (1945)
“Szerelmes lettem. Én csak egy átlagos nő vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fájdalmas dolgok történhetnek egy átlagos emberrel” – mondja Laura, az angol háziasszony, aki elképzeli, amint férjének elmeséli az afférját egy orvossal. A szív hídjai című Meryl Streep – Clint Eastwood mozi testvérfilmje szintén az elfojtott vágyakról és arról szól, mennyire fontos a szerelem esetében a jó időzítés. Laura a vasútállomáson találkozik véletlenül Aleckel, és ez bizony szerelem első látásra. Csakhogy mindketten házasok, két-két gyerekkel. Ennek ellenére minden héten találkoznak, de a körülmények nem neki kedveznek. A Késői találkozás a pattanásig feszült, visszafogott érzelmek filmje, ahol a szereplők már annyira vágynak egymásra, hogy az szinte nekünk, nézőknek fáj.
Kifulladásig (1960)
Akinek a cím olvasása után csak annyi ugrik be, hogy “ez az a francia művészfilmes csoda, amiért annyira odáig vannak a garbós bölcsészek”, az könnyen megfeledkezhet a Kifulladásig egyéb erényeiről. Például arról, hogy ez egy igazán szabad szerelem története egy olyan lányról, akinek még imponál, amikor egy rosszfiú teszi neki a szépet, és egy olyan srácról, akinek az egyetlen kapaszkodó az életében a szerelem, és miközben majmolni próbálja az amerikai gengszterfilmek hőseit, végez egy rendőrrel. Az amerikai diáklány és a párizsi amorózó szerelmének története spontán, vad és szenvedélyes, és a hálószobában játszódó jeleneteiket nézve úgy érezhetjük, mintha egy valódi szerelmespár magánéletébe kukkanthatnánk be egy kicsit. A spontaneitást a rendező, Godard úgy érte el, hogy a színészek mindig csak a nap elején kapták meg az aznapi szövegüket, így nem volt idejük betanulni őket, ezért sokat rögtönöztek. Jean Seberg és Jean-Paul Belmondo párosa feledhetetlen, ahogy a film szomorkás végkifejlete is. Ráadásul Belmondo filmbéli álneve Kovács László…
Legénylakás (1960)
Furcsa dolog romantikus klasszikusnak hívni egy filmet, amit öt Oscar-díj ide vagy oda, maga a rendezője sem tartott romantikusnak. A közeg minden, csak nem romantikus. Egy biztosítási társaság irodaháza, ahol Baxter úgy próbál előrébb jutni a ranglétrán, hogy a legénylakását folyton kölcsönadja főnökeinek az alkalmi légyottjaikra. Amikor azonban egyik alkalommal pont a gyönyörű liftes lányt, Miss Kubeliket találja a lakásán, amint épp öngyilkosságot kísérel meg elkövetni, a férfinak elege lesz az eddigi megalázottságból. Ugyan a kiindulópont kellően antiromantikusnak tűnik, a két főszereplőnek, Jack Lemmonnak és Shirley MacLaine-nek hála annyi játékosság, kedvesség és igazi érzelem szövődik a filmbe, hogy a két sebzett lélek találkozása a végkifejletre valóban romantikusra fordul, még ha a nagy happy endet szándékosan igyekeznek is elkerülni. Egy nagyvárosi szerelem nem mindennapi története.
Jules és Jim (1962)
A szerelem szabaddá tesz – legalábbis így tartja a mondás, de mi a helyzet az édes hármassal? A Jules és Jim szerint az tesz csak igazán szabaddá. Truffaut filmklasszikusa nem kis szerepe játszott abban, hogy a franciákat jelenleg kissé habókosnak, nagyon intuitívnak és borzasztóan romantikusnak tartjuk. Az osztrák és a francia jó barátok együtt szeretnek bele Catherine-be, a nagybetűs Nőbe, aki kiszámíthatatlan, szenvedélyes, és nem tud, de nem is akar választani a két férfi között. A Jules és Jimben hármuk szabad, szerelmes világa jelenik meg, ahol a külvilág és a többi ember csak díszletként szolgálnak. A hármuk futóversenye vagy a biciklis kirándulás momentumai igazán gyönyörű pillanatok, ráadásul a történet több mint húsz évet ölel fel hármójuk nem mindennapi kapcsolatából. 1962-ben igazi filmcsoda született, pedig a forgatáskor mindez még korántsem tűnt egyértelműnek. A Jules és Jim annyira kevés pénzből készült, hogy a stáb mindössze tizenöt tagból állt, és a mostanság nyolcvanötödik életévét betöltő Jeanne Moreau-nak a saját Rolls Royce-át kellett bérbe adnia, hogy kisegítse a stábot, és tudjanak maguknak ebédet venni munkaidőben. Feltételezhetően azóta sem bánta meg a döntését.
Diploma előtt (1967)
Dustin Hoffman a “Nézd meg az anyját, vedd el a lányát” mondás jegyében cselekszik ebben a jól ismert romantikus komédiában, csakhogy elköveti azt a hibát, hogy nemcsak megnézi azt az anyukát. A filmnek három dolgot köszönhet a világ: a Mrs. Robinson című Paul Simon-slágert, Dustin Hoffman színészi karrierjét és persze a templomi esküvők szabotálásának divatját a hollywoodi romantikus vígjátékokban. Mai szemmel nézve is furcsa, hogy az egyetemista diákot alakító Hoffman és a csábító anyukát játszó Anne Bancroft között mindössze hat év volt a korkülönbség, ahogy azt is nehezen tudjuk elképzelni, hogy Ben Braddock szerepét eredetileg a korszak férfi szexszimbólumának számító Robert Redfordnak szánták, akinek valószínűleg elég nehezen ment volna a hitelesség a húsz éven felül is szűz egyetemista szerepében. Az első szerelem és az első szexuális élmények emlékét és frissességét máig nagyon kevés film tudta ilyen hitelesen bemutatni, mint a Diploma előtt, aminek a vége felfogható rendkívül romantikusként, ugyanakkor pokolian cinikusként is.
