Kicsit közhely, de nagyon igaz: soha ne tévesszen meg a külső. Nem tudni ugyanis, milyen belsőt takar. Adva van egy macsó viselkedéssel és szuper külsővel megáldott srác, aki a társaság középpontja, karakán, erős, mindenkit levesz a lábáról, és a szemével lehúzza a bugyidat. Aztán amikor álmaid netovábbja összejön veled, és ágyközelbe kerültök, lehull a lepel, és kiderül: neki is van lelke, sőt van benne egy kis gond is. A macsókkal is megesik, hogy megáll a tudomány, és nem tud teljesíteni veled az ágyban.
A szakértők szerint egy húszas, harmincas éveiben járó férfival (akiben tombolnak a hormonok) is megeshet, hogy merevedési zavara van. Ilyen korban azonban az esetek 90 százalékában pszichés okokra kell gyanakodni. Mert akárhogy is, az extraférfias pasiknak is van lelkük. A szexuális teljesítményükre például negatívan hatnak a családi problémák, a másik lekicsinylő magatartása, a túlzott megfelelni vágyás, de még a munkahelyi stressz is. Ami pedig számunkra figyelmeztetés: a tisztán lelki eredetű merevedési zavar általában szituáció- és partnerfüggő, vagyis lehet, hogy más csajjal simán ellenne az ágyban. Hogy ne ismétlődjön meg a kellemetlen fiaskó, segítünk kideríteni, mi lehet a probléma oka.
Túl szupernek lát
Minden szuper a munkában, a futástól egyre izmosabb a feneked, kicsattansz az energiától, vagyis mostanában tényleg 100 százalékosan érzed magad a bőrödben. Lehengerlő vagy, így a jó pasit is hamar bevonzod. És annyira megvagy magaddal, hogy észre sem veszed: teljesen elbizonytalanítottad a fene nagy magabiztosságoddal. Így amikor oda kerültök, ahol ő aztán teljesítményt szeretne felmutatni, minden balul sül el: nem is áll fel neki. Most jönne jól, ha teleportálni tudnád az energiáid!
Tipp: A legfontosabb, hogy tartsd a szád, és nehogy hibáztasd vagy éppen durván megsértsd, esetleg elvicceld a dolgot. A férfiak ugyanis a szexualitásukban a legsebezhetőbbek. A teljesítményen mérnek mindent. Ráadásul könnyen ördögi körbe is kerülhet, ha érezteted vele, hogy nem felelt meg az elvárásaidnak. Ezért fontos, hogy odafigyelj a reakcióidra, vagyis ne mondj vagy tégy olyat, amiből azt érezheti, hogy csalódott vagy. Mert erre a srác tuti, hogy szégyenkezve könyveli el magában a kudarcát, és legközelebb a bizonyítási kényszer már olyan méreteket ölt benne, hogy ha azóta meg is beszéltétek a problémát, ismét kudarcot fog vallani. A legjobb, ha visszaveszel a magabiztosságodból, és elárulsz neki valami apró dolgot, amely a te esendőségedet is bizonyítja. És lelkesen próbálkoztok tovább.
Hozd formába! Gondoltad volna, hogy a mozgásszegény életmódot élők kétszer olyan gyakran vallanak kudarcot az ágyban, mint azok, akik rendszeresen edzenek? Két randi közt tehát bírd rá, hogy sportoljatok együtt. A mozgás ugyanis friss vérrel látja el a nemi szerveket, és a hangulatot is feldobja, mivel elősegíti a jókedvért felelős vegyületek, az endorfinok termelődését az agyban. Még jobb, ha közvetlenül randi előtt edzetek, mert a mozgást követő egy órán belül a srácoknak megemelkedik a tesztoszteronszintjük, és sokkal fogékonyabbnak érzik magukat a szexre. |
Túl szerelmes beléd
Általában mi vágyódunk plátói szerelemmel a srácok után, de néha fordulhat a kocka. Ha tudod, hogy egy fiú a munkahelyedről régóta odavan érted, de benned lassabban alakult csak ki a vonzalom, vagyis tovább tartott, mire beadtad a derekad, és elmentél vele randizni, ne lepődj meg, ha az ágyban nem stimmel minden azonnal. Miért? Mert szegény olyan régóta vágyakozik utánad, hogy amikor végre megkap, nem tud mit kezdeni veled. Álmaiban már ezerszer egymás karjaiba omlottatok, de a valóságban annyira retteg attól, hogy felsül előtted, hogy mindez meg is történik. Pont a nagy szerelemtől aztán nem tud boldoggá tenni.
Tipp: Nagyon vigyázz, mert itt is megjelenik a csúnya ördögi kör: a srác szorong (tőled), és a gondolatai csak akörül forognak, nehogy megint kudarcot valljon. Ettől aztán nem tudja elengedni magát a következő alkalommal sem, és újra esélyes a felsülés. A szorongást, a félelmet csak a te segítségeddel oszlathatjátok el. Ha te is szerelmes vagy, mondd el neki, mit érzel iránta. Lehet, hogy ettől enyhül kicsit. A legjobb, ha bizonyos ideig nem szeretkeztek igaziból, vagyis mindent csinálhattok az ágyban, csak azt nem. Persze ezt előre beszéljétek meg. Hidd el, néhány egymást simogatós, elvárások nélküli együttlét feloldja a zavarát, és végre beteljesedhet a szerelmetek.
Túl kezdő még
Bár ritka, de nem szabad kizárni annak lehetőségét, hogy annak a szuperizmos és jóképű fiatal srácnak, aki a menő haverjaival körülvéve vadul flörtöl veled, esetleg még nincs sok tapasztata. Amikor aztán a légyott alkalmával fény derül a titokra, mert te finoman megkérdezed, miért lankad a „figyelme”, elárulja az igazságot. Hupsz! Persze hogy zavarba jött tőled. Pedig esküdni mertél volna, hogy nagy nőcsábász.
Tipp: Az első sokk után rázd meg magad, és vedd kezelésbe, de csak finoman. Súgd a fülébe, hogy csodálatos érzés, hogy te lehetsz neki az első, és finomat kezdd el izgatni. Légy nagyon türelmes, és most eszedbe se jusson, hogy itt bármi is rólad fog szólni. A te feladatod, hogy feloldd a gátlásait, és átsegítsd őt a nehézségeken.
A cikk a Maxima legfrissebb számában jelent meg Bővebben a tartalomból Ő az, aki meghallgat |