“Esténként, amikor a dunyhám alatt lapulok, és a testem átmelegedett, szeretek a férjemhez bújni, vagy ha ő éppen nincs mellettem, akkor magamhoz nyúlni. Finoman, puhán az orgazmusig masszírozom magam. Én így nyugszom meg, az orgazmus kisimítja az idegeimet, eltűnik a napi görcs” – meséli Betti (34), a kétgyermekes édesanya, aki állítja, minél több a stressz, a feszültség az életében, annál jobban igényli a szexet.
Nem úgy Panni (32), aki ennek a tökéletes ellentéte: “Ha stresszes a munkám, vagy bármilyen stresszhelyzet ér, a szex a legutolsó, amire gondolni tudok. Vizsgaidőszakban, határidők közeledtén szinte aszexuálissá válok, minden energiámat a feladatokra fordítom, és ha végzek, nem vágyom semmi másra, csak egy pohár borra, egy jó filmre és egy kis egyedüllétre. Próbáltam már szexelni ilyenkor, de nem tudtam jelen lenni, nem volt sok értelme az egésznek. Ilyenkor a maszturbáció sem segít, a libidóm szabadságra megy.”
Szorongás: vágyölő vagy vágykeltő?
Sokáig tartotta magát a nézet, hogy a szorongás, a stressz a szexuális problémák első számú felelőse, agyonnyomja a szexuális vágyat, a nemi életet gépiessé és szürkévé teszi, vagy olyan szexuális zavarokat okoz, mint az orgazmusképtelenség.
A szorongás sokáig maga volt a megtestesült libidógyilkos. Egészen addig, amíg meg nem jelentek az eddigieknek ellentmondó eredmények. Ha a görcsölés aláássa a nemi vágyat, akkor miért maszturbálnak jóval többet a diákok a vizsgák heteiben, mint a szorgalmi időszak stresszmentes lébecolása során? (Kísérletekkel bizonyították mellesleg azt is, hogy az ijesztő horrorfilmek után vetített erotikus mozik erőteljesebben növelik meg a szexuális izgalmat, mintha csak önmagukban mutatnák be őket).
A szexológusok egy igazi kihívással találták hát szemben magukat: hogyan magyarázzák meg, hogy a szorongás egyfelől házasságokat tehet tönkre, másfelől viszont kiválóan bevethető a legkézenfekvőbb és legolcsóbb vágyfokozóként is.
A válasz egyszerű: nem mindegy, mire figyelünk!
A szorongásra hajlamos személyek mindenben a veszélyt látják; utazzanak akár a villamoson, legyenek akár egy buliban, az őket körülvevő szituációkat potenciális katasztrófaként látják. Ha például megszólítja őket egy idegen, nem az villan be először, hogy „Vajon tetszem neki?”, nem, rögvest azon kezdenek el matekolni, hogy mi rosszban sántikálhat az illető. Az ágyban hasonló a forgatókönyv: az előjáték során váratlanul beugrik a felettes dühös arca, és a szorongó azonnal lebénul a fenyegetettség érzésétől, a szex pedig meghasal.
A szorongó ember képtelen átadni magát a csóknak, az ölelésnek, nem tud saját testére vagy párjára koncentrálni, a betolakodó képek mintha kicsúsznának az irányítása alól, a nyomukban fellépő kontrollálhatatlan szorongás pedig elfedi a röviddel azelőtt még erőteljesnek hitt szexuális izgalmát. Minél többször éli át valaki az irányíthatatlan képek, érzések élményét, annál ritkábban él szexuális életet.
Egy kis odafigyeléssel azonban ez a szorongás az extázis szolgálatába állítható. Mivel a szorongás testi tünetei – a szapora szívverés és légzés, a megfeszült izmok – többé-kevésbé megegyeznek a szexuális izgalom tüneteivel, némi jótékony önbecsapással megbeszélhetjük magunkkal, hogy: „Oké, rendben, van még hátra százhúsz oldal, de annyira izgatott vagyok, hogy inkább odabújok a pasimhoz!”. Vagyis testi izgatottságunkat egyszerűen „szexuális izgalomnak” címkézzük. Ha akként értjük meg és éljük át, feltehetően így is fogjuk kezelni, és belevetjük magunkat egy kiadós szexbe.
A(z) “Ha stresszes vagy, kívánod a szexet?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen, segít, hogy megnyugodjak!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen, segít, hogy megnyugodjak!
Jó, jó, azért nem olyan egyszerű ez!
Persze ahhoz, hogy bármilyen alapizgatottságot szexuális izgalomként tudjunk értékelni, az kell, hogy irányítani tudjuk figyelmüket. Vagyis ahelyett, hogy a saját képeink és gondolataink sodornának el minket, olyan tartalmakat kell tudnunk előhívni az emlékezetünkből, hogy testi izgalmunk a „helyére kerüljön” – méghozzá egy örömteli és kézben tartható helyre. Hiszen alighanem rosszabb beismerni, hogy „pánikban vagyok, kiver a hideg veríték, ha a római jog szigorlatra gondolok”, mint azt állítani, hogy „a testem bizsereg, azt hiszem, kedvem támadt odabújni a férjemhez”. Ráadásul az utóbbi helyzetértelmezést jóval egyszerűbb is átültetni a gyakorlatba, hosszú távon pedig kellemesebb! Csak el kell kezdni!
