Család

“A házasság megvéd a szexuális úton terjedő betegségektől” – felháborodtak az iskolai felvilágosításon

Egy amerikai tinilány sokkot kapott attól, amit az iskolai szexuális felvilágosító órán hallott...

Az ohiói Melanie Wolf 8. osztályos lánya feldúltan érkezett haza. Az anya kérdezősködésére kiderült, hogy azok az információk zaklatták fel, amiket az iskolában hallott, ahol egy keresztény szervezet tartott aznap a diákoknak szexuális felvilágosító órát. A diáklány elmondása szerint az iskolában több furcsaság is elhangzott. Például hogy a házasság megvéd a szexuális úton terjedő betegségektől, és hogy esküvő előtt tilos gyereket vállalni. Valamint állítólag azt mondták a diákoknak, hogy azoknak, akik szexuális erőszak miatt esnek teherbe, egyetlenegy választásuk van: örökbe kell adniuk a gyereküket, a sürgősségi fogamzásgátlásról vagy az abortuszról az elmondottak szerint nem esett szó.

Az eset kapcsán az amerikai ateisták szervezete levelet írt az iskolának, ahol kivizsgálták az esetet. A felvilágosító órát tartó keresztény szervezet cáfolja, hogy ilyen információk hangzottak volna el, mint mondták, ők legfeljebb azt hangsúlyozták, hogy a futó kapcsolatoknál sokkal jobb és biztonságosabb a házasság. Ezt támasztja alá az iskola egy másik diákjának beszámolója is, aki nem észlelt semmi kivetnivalót az előadáson, és az is, hogy az említett szervezet több intézménynek is tartott szexuális felvilágosítást, amit eddig senki nem kifogásolt.

Melanie Wolf továbbra is hisz a lányának, és felháborítónak tartja, hogy a tudta és a beleegyezése nélkül tartanak egyoldalú és valótlanságokat tartalmazó előadást a gyermekének olyan fontos kérdésekben, mint a szexualitás. Azt szeretné, hogy ilyen és hasonló felvilágosító órákat csak vallási nézetektől mentes, objektív oktatók tarthassanak.

Forrás: huffingtonpost.com

Cikkek az NLCafén a szexuális felvilágosításról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top