Szex

18+: 25-féle női orgazmus

Az orgazmus… a legnagyobb cél a világon, minden nő és férfi erre vágyna, ezt hajszolja… de vajon mi áll a biztos öröm hátterében, egyáltalán van ilyen? Mi kell hozzá? Kémia? Jó technika? Érzelmi ráhangolódás?

Egyik kedvenc szexológusom is ezt a témát boncolgatja írásában. Sz. Mikus Edit írása:

“Leszűkíthető az orgazmus csak biológiára? Nyilván nem. Nézzük meg az ismert és évtizedek óta sokat mutogatott, elemzett grafikont a férfiak és nők orgazmusának bekövetkeztéről.

1. Ezek szerint a nők biológiai-lelki (összetett) alkatuknál fogva hosszabb előjátékot kívánnak, hogy az izgalmi szakaszban elérjenek közel olyan szintre, mint a férfiak, majd ezt követi az úgynevezett plató szakasz, ahol már jó testi érzéseik vannak. Majd az orgazmus következik, ami lehet egyszeri vagy többszörös, egymás után bekövetkező (de értékében a kettő azonos, megvalósítása pedig elsősorban alkati kérdés, nem tanulható). Az orgazmust követően az ernyedési fázis következik, amikor a nő még simogatásra, babusgatásra vágyna, törődésre, beszélgetésre, de ha az orgazmusa teljes értékű volt, egy darabig a közösülés ismétlésére kevésbé vágyik.

2. A férfiak számára jóval kevesebb idő elegendő az izgalmi szakasz kezdetétől elérni a csúcsra, majd bekövetkezik az általában ejakulációval kísért orgazmus (néhányuknál a magömlés elmaradhat, mások ugyanolyan sorozatorgazmusra képesek, mint a nők). Az orgazmust követően általában gyors ernyedési fázis következik, amikor a férfit már általában kevésbé érdekli a párja, leginkább elernyednek vagy elalszanak, a romantikusabbak összebújnak a párjukkal.

3. A grafikonon is külön megjelölték, hogy célként szerepelt az együttes orgazmus! Fatális tévedés volt ezt hirdetni, mivel ez ritka jelenség, s ha mégis bekövetkezik, akkor érdemes megünnepelni, mint a házassági évfordulót…

25 féle női orgazmus

Egy alkalommal egy fiatal házaspár jelentkezett be hozzám terápiára. Amikor megérkeztek, a férfi bekukkantott az ajtón, félig kinyitva azt, és megkérdezte: “Bejöhetünk? Nekünk nagy problémánk van ám!” “Mi lehet az?” – kérdeztem vissza a még mindig ajtóban várakozó férjtől. “Nincs együttes orgazmusunk” – válaszolta. “Ki mondta, hogy lennie kellene?” – kérdeztem vissza. “Ja?…” – mondta a férfi, és becsukva az ajtót sarkon fordult.

Aztán visszalépett és bejöttek, majd kiderült, nem is ez a fő gond, hanem az, hogy a vágyuk nem egyezik, és valójában nincs idejük és energiájuk a szexre…

Ma már elfogadhatatlannak tartom az orgazmus ilyen megközelítését, miközben minden adat igaz, ami a grafikonon követhető. Csakhogy nem elegendő ahhoz, hogy valaki a saját orgazmusát illetően képben legyen! Nem tartom azt sem igazságosnak, hogy mindig a férfiakat kényszerítjük arra, hogy hosszabb szeretkezésre legyenek képesek a nők elnyújtott izgalmi szakasza miatt, és elfelejtünk arról beszélni, hogy a nők is megtanulhatnák a gyorsabb kéj elérését. Vannak nők, akiknek előjátékként 30-45 percre is szükségük van ahhoz, hogy esélyük legyen az orgazmusra, és csodálkoznak rajta, ha ezt a férfiak megunják. Hölgyeim! Én ennyi idő alatt felérek az autópályán Kecskemétről Budapestre!

Ugyanakkor egyre gyakrabban találkozom a nők korai orgazmusával is (a korai magömlés analógiája nőknél), ami azért gond, mert frusztrálja a férfit, amiért úgy érzi, nem is ő okozta a nő kéjét, aki persze már a 10-15 perces szeretkezés minden további percét feleslegesnek és unalmasnak tartja. – A bejegyzés folytatásáért kattints az Inside of Love blogukra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top