nlc.hu
Szex
“Szexuálisan nem tudok megfelelni a feleségem elvárásainak!”

“Szexuálisan nem tudok megfelelni a feleségem elvárásainak!”

"Mindent megteszek a feleségem kedvéért, mert meg akarok neki felelni, szerelmes vagyok belé. Sokat változtam, most azonban azt érzem, hogy nem találom önmagam, mintha nem a saját bőrömben élnék, mintha nem is én lennék az a pasas, aki itt ül. Ha nagy nehezen el is kezdődik a szex, pillanatok alatt elmúlik a merevedésem!" Egy olyan kapcsolat történetét mesélem el, ahol a férfi feladta a személyiségét, szokásait azért, hogy "elég jó" legyen újdonsült párjának.

Rita és József története

A változás jó dolog, de nem önmagunkat megerőszakolva és nem természetellenes ütemben – a másik kénye-kedve szerint – kell megtörténnie. Hiszen minden hirtelen és drasztikus változás esetén a lelkünk tiltakozni fog, és az el nem fogadottság érzése alakul ki bennünk.

József jelentkezett be hozzám telefonon. A kellemes férfihang a probléma megnevezése nélkül kért időpontot. A megbeszélt időpontban egy harmincöt év körüli pár érkezett hozzám. Érkezésükkor a nő hangja betöltötte a teret, a férfi csendesen lépkedett mellette, bár a szeme ragyogott, amikor a nőre vetette pillantását, mégis azt éreztem, valami nagy szomorúság ül a lelkén.

Leültek, és mielőtt bármit szólhattam volna, Rita hirtelen lendülettel belekezdett a beszélgetésbe, miközben József maga elé meredt szemekkel továbbra is a földet nézte, és csak néha pillantott fel. Látható volt, hogy Rita egy beszédes nő, József viszont nagyon fáradtnak tűnt, az arca bizonytalanságot tükrözött.

Mikor megkértem Józsefet, mondja el, miért keresett meg, Rita átvette a szót:
“Inkább én mondanám el, miért van itt Joci. Alapvetően ugyanis vele van a baj, én csak elkísértem, nagyon remélem, nekem nem kell járnom ide” – mondja Rita, miközben József láthatóan kínosan érezte magát. Én azonban megkértem Józsefet, hogy ő mondja el, miért érezte úgy, hogy segítségre van szükség.

“Imádom Ritát, boldoggá akarom tenni!”

“Nagyon szeretjük egymást. A házasságunk friss, az ismerkedésünktől csupán 15 hónap telt el, 2 hónapja vagyunk házasok. Nagyon jól kiegészítjük egymást Ritával, az energiái lenyűgöznek. Vibrál, sugárzik, nagy sebességen él, én csendesebb és lassabb vagyok az élet minden területén. Ennek ellenére jól érezzük magunkat egymással. Végre megtaláltam azt a nőt, akire vágytam. Túl vagyok egy váláson, úgy érzem, végre egy igazi nőt találtam! Szép, okos, csinos, talpraesett és szeret engem – és ami nagyon fontos, a gyerekeimet is. Mindent elkövetek, hogy Ritát boldoggá tegyem. Már sok minden működik, ami a megismerkedésünk pillanatában még nehézséget okozott. Most jelenleg a legfontosabb problémánk, hogy a szex nem működik. Ha nagy ritkán sikerül merevnek lennem, akkor is a szeretkezés elkezdése utáni néhány percben lekókad a hímvesszőm, és akkor Rita teljesen kikészül, nekem meg bűntudatom van” – mondja József, közben megizzad és elpirul. Láthatóan szégyelli magát.

József egy cég ügyvezető igazgatója, aki elég nagy terhelésnek van kitéve nap mint nap. Túl a kudarcba fulladt házasságon és túl a váláson, új életet szeretett volna kezdeni. Rita személyében megtalálta azokat a potenciálokat, amik az előző kapcsolatából hiányoztak, de a kapcsolatban az első pillanattól kezdve Rita dominált. József minden igyekezetével meg akart felelni Rita minden elvárásának. Kicseréltette a fogsorát, mert azt nem tartotta a felesége elég fehérnek. Póthajat ültettetett be, mert Ritának nem tetszett, hogy kopaszodik. Eladták József házát, ahol még az első feleségével élt együtt, és Rita kérésére újat vásároltak. Le kellett adnia 30 kg-ot, ezért Rita személyi edzőt intézett, aki hétvégenként otthonukban edzette Józsefet. Minden hajnalban futni kellett mennie fél 5-kor, mert hat órától este nyolcig dolgozott. Esténként hullafáradtan és stresszesen hullott az ágyba, ahol már nem volt képes teljesíteni.

“A szex a kapcsolatunk elején még működött. Ritának mindig különleges kívánságai voltak a szexben is, amivel én még csak most ismerkedtem. Azt hiszem, talán túl gyors volt a tempó magamhoz képest. Amikor Rita elmondta, hogy az előző partnerei mit tudtak az ágyban, ki hogyan szeretkezett vele, úgy éreztem, megsemmisültem. Abban a pillanatban kevésnek éreztem magam – és ez az érzés azóta is tart. Ez nagyon nehéz nekem, nem kívánom senkinek. Azóta nincs merevedésem, és ha szexre kerül a sor, akkor kisebbségi érzésem van, tele vagyok szorongással és félelemmel” – meséli.

Elvárások nélkül

Létezik egy az eddigi életünk során kialakult szexuális szokásrendszer. Egy férfi és egy nő találkozásánál nagyon fontos, hogy a két szokásrendszer szépen, finoman, természetes módon összehangolódjon. Ez erőszakkal, sürgetéssel, elvárásokkal, az exek teljesítményének magasztalásával biztosan nem fog sikerülni. “Jó lenne, ha mielőbb összeszedné magát Joci, mert ehhez nem vagyok hozzászokva. A türelmem is véges!” – jelentette ki Rita.

A férfi is érzékeny lélek, nem csak a nő. Neki is fontos az elfogadás. A hímvessző egy érzékeny szerszám, stressz és bizonytalanság esetén, vagy akkor, ha a férfiak azt érzik, bizonyítaniuk kell, a szexuális élet akadozik. Azzal egy nő sem segít a párjának, ha kényszeresen meg akarja változtatni. A fejlődés útja nem ebben, hanem az elfogadó légkörben és szeretetben rejlik. Egy-egy megtapasztalt férfiteljesítményre való utalás nem az elfogadás érzését váltja ki, hanem a “nem vagyok elég jó szerető” érzését aktiválja. A szex görcsössé válik, a férfiúi önértékelés nagyot zuhan. Vesztesként benne lenni egy párkapcsolatban, biztosan nem hozza meg a kellő szexuális aktivitást, a férfiúi önbizalmat.

A kalitka

Amikor József egyedül érkezett, hirtelen közlékennyé vált. Képes volt azokról a mélyen rejlő érzésekről is mesélni, amik legbelül dolgoznak. A megfelelni akarás félelmet szült benne. Félelmet attól, hogy elveszíti Ritát, akinek minden igényét a legjobban szeretné kielégíteni. A szexuális sikertelenségek kudarcélményt jelentettek számára. Minden egyes alkalommal az zakatolt a fejében, hogy vajon most hogyan fog teljesíteni?

A beszélgetések során egyértelművé vált számára, hogy az az elvárásrendszer, amiben ő jelenleg él, egy kalitka, amiben nem érezheti magát szabadnak. Napjának minden percét a másik embernek való megfelelés tölti ki, az igyekezet, hogy felesége minden igényének megfeleljen, felőrli minden energiáját.

Láthatjuk, hogy a férfinak nagyon sok fronton keményen kell teljesítenie, éppen ezért ez csakis az elfogadás légkörében tudna megtörténni, lehetővé téve a regenerálódást és az önmagára figyelést. Ha lenne egy kis privát ideje, ha kapna egy kis türelmet Ritától annak érdekében, hogy a gondolatait kettejükre tudja fókuszálni hazatérés után, akkor az elfogadás és szeretet légkörében nem kizsigerelt férfiként, hanem egy a munkában is és a magánéletben is sikeres férfiként tudna működni.
A siker bennünk születik meg. Egy ember akkor boldog, ha minden körülmények között önmaga lehet. Ha a szexben is megvalósíthatja önmagát, szabadon szárnyalva, a partnerrel közösen úgy, hogy mindkét fél örömét lelje egymásban. Így a változás elmaradhatatlan, mert nem a megfelelés motiválja, hanem természetes módon együtt következik be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top