Vannak bizonyos életszakaszok, amikor nagyobb valószínűséggel lesz valaki hűtlen a párjához. Nézzük, melyek ezek:
Egy évvel a házasság után
Amikor már elmúlik az újdonság, az imádott Másik a miénk lett, lenyugodtunk. Elmúlik a varázs, a szenvedély, az izgalom. Rutinszerűen telnek a hétköznapok.
Az első gyermek születése után
Komoly krízist jelenthet a várva várt utód megszületése. Feje tetejére állíthat mindent. A kialakult, megszokott rendet innen egy kis emberke irányítja. A nőből anya, a férfiból apa válik, ami önmagában igen nehéz és összetett folyamat. Ha a gyermekkel való foglalkozás a nő minden energiáját lefoglalja, a férfi könnyen kereshet kielégülést magának máshol.
A kapcsolat hetedik évében
Ezt a bűvös számot előszeretettel emlegetik a párkapcsolatok mumusaként. Van, akinek az ötödik év ilyen… A lényeg az életeseményekben rejlik, amit körülbelül ilyenkorra élnek meg a párok. Vagyis: ekkorra elérték közösen kitűzött céljaikat, összeházasodtak, gyerekeik születtek, kialakították álmaik otthonát, elégedettek munkájukkal, minden megy a megszokott módon. Sokan elgondolkodnak ilyenkor, hogy ez most már mindig így lesz. “Élünk boldogan, míg meg nem halunk?” Hirtelen öregnek érezhetik magukat, és unalmasnak láthatják az életüket.
Életközép
Életközepi válságnak is nevezik azt az időszakot, amikor a felnőtt gyerekek kirepülése után végiggondolja valaki, hogy mit tett le az asztalra, úgy élte-e az életét, ahogy szerette volna, mert még nem késő valamibe belekezdeni, változtatni. Szeretne fiatalabb lenni, új kalandokat átélni.
De miért lép félre a férfi, és miért a nő? Hogyan előzhető meg a hűtlenség? Válaszok a Párbaj blogon!