Nyolcéves korom óta tudom, hogy meleg vagyok. Ekkor történt, hogy beleszerettem az osztályfőnökömbe, egy férfibe, és észrevettem, hogy az utcán is a pasik keltik fel az érdeklődésemet. Az osztálytársaim közül is fiúkba voltam szerelmes, csakhogy egy faluban nőttem fel a nyolcvanas években, és harmincöt éves koromig senkivel nem tudtam beszélgetni erről a témáról. A könyvtárba jártam, és ott elolvashattam, hogy amit érzek, az bűn.
Később találkoztam még egy Annamari nevű “közbuzival”, aki nem volt hajlandó másképp élni, nem akart megalkudni, és mindenhol felvállalta, hogy meleg, na, őt a hetes buszon mindig összeverve láttam.
Egyébként a saját belső elfogadásom volt a nehéz,
a legeslegnehezebb, és ezért általában türelmes is vagyok az emberekkel, mert nekem is nagyon hosszú küzdelmet jelentett a magammal való szembenézés. Az első tartós kapcsolatom férfival harminchat éves koromban alakult ki, ekkor mondtam el az anyukámnak is, hogy meleg vagyok, akinek a legnagyobb nehézséget az okozta, hogyan vállalja fel mindezt a falubeli közösségben.
Mielőtt ez megtörtént, és magam és mások előtt is vállaltam volna azt, aki vagyok, heteroszínházban éltem. Két komoly barátnőm volt az évek során, az egyikükkel együtt is éltem két évig. Ennek a lánynak elsősorban az intellektusa fogott meg, és az a világ, amelyikben ő élt. Ő tette meg a kezdő lépéseket felém, és akkor úgy éreztem, most kell kipróbálnom, megy-e ez nekem. Minden működött, kivéve a szex.
A főiskolán is lett egy szerelmem, de azért a férfizuhanyzóban engem a fiúk érdekeltek. A mai értelmemmel ezt inkább barátságnak tekintem, de akkor még nem voltam tisztában magammal. Ráadásul ezzel a lánnyal is volt szex, azt nem mondom, hogy hú, de élveztem, de nem esett rosszul. Mondjuk, amikor később először feküdtem le pasival, akkor hasított belém, hogy “Atyaúristen, ez ilyen is lehet?”. A lányok utólag persze megkérdezték, hogy átvertem-e őket, de nem, nem vertem át senkit, én sem tudtam, ki vagyok.
Arra, hogy a kapcsolataimban a nyitottszerelműség, a poliamoria az egyetlen járható út számomra, szintén hosszú időbe telt rájönni.
Addig minden – akár meleg-, akár hetero- – kapcsolatomban kalitkában éreztem magam egyszerűen azért, mert számomra elképzelhetetlen, hogy valaki mindent megadjon nekem egy személyben, és attól a gondolattól, hogy nekem kell mindent megadnom egy másik embernek, konkrétan és szimbolikusan is elrohanok. Azt sem tudom elképzelni, hogy a másik tulajdonként kezeljen, vagy én őt annak. Sőt továbbmegyek, én ma már nem akarok senkivel egy háztartásban sem élni. Nekem az az ideális felállás, hogy nekem is van egy otthonom, a párjaimnak is van otthonuk, és időközönként találkozunk.
Most egy olyan kapcsolatban élek, amelyikben harmadikként veszek részt. Ők egy pár, és párként találtak meg engem. Szinte mindig hárman találkozunk, és én nem is akarom másként. Egyszer történt olyan, hogy ketten voltunk, de akkor nagyon hiányzott a harmadik. Bár nem vagyok beléjük szerelmes, érzelmileg nagyon fontosak, és nem tudom elképzelni, hogy az egyik fontosabb legyen, mint a másik. Mind a két pasi vonzó, mindkettő máshogy, és nem kellett megkötnöm azt a kompromisszumot, hogy az egyiket csak akkor élvezhetem, ha a másikat elviselem. Nekem ez most úgy kerek, hogy hárman vagyunk. Persze elképzelhető, hogy negyedik is lesz, de ezt senki elől nem titkolnám.
Ahhoz képest, hogy meleg vagyok, már igazán semmiség felvállalni, hogy poliamor is.
Nem értem, miért kellene eljátszanom, hogy monogám életet élek? Általában már az első találkozáskor elmondom, hogy nem monogám együttlétre vágyom, hogy én poliamor vagyok, és ettől nagyobbrészt ki is szoktak akadni azok, akik hallgatják. Azt is elmondom, hogy nem vagyok tulajdon, sem életbiztosítás, és nem keresek sem tulajdont, sem életbiztosítást. Ezt sem szokták értékelni.
És félreértés ne essék: nem gondolom, hogy rossz dolog lenne, vagy bármi baj lenne azzal, aki monogám kapcsolatban él. Csak annyit mondok, hogy számomra ezt jelenti: egy vágyat a tulajdonra és az életbiztosításra. És hogy nekem ez egy börtön. Aki azt szeretné, hogy kizárólagosan vele éljem az érzelmi-szexuális életemet, az valami olyat szeretne, amit nem tudok megadni. Meg lehet csinálni, csak belehalok.
Számomra a nyitottszerelműség arról szól, hogy szexuálisan, érzelmileg és értelmileg kötődök valakihez, és ez minden résztvevő számára nyilvánvaló, átlátható. Nekem nem az a vágyam, hogy minél több emberrel legyek, főleg nem az, hogy minél több szexuális kapcsolatom legyen, hanem az, hogy ha valakinek el vagyok kötelezve, ne kelljen kizárnom annak a lehetőségét, hogy másvalaki másmilyen módon érintsen meg.
De ha már a szexről beszélünk, azt gondolom, egy monogám kapcsolatnak nagyon nehéz kérdése, hogy mi történik akkor, ha elgyengül a nemi vágy.
Sokan ezt úgy oldják meg, hogy egyszer-egyszer lefekszenek még akkor is, ha már nem akarják. De számomra a szexualitás egy olyan csodája az életnek, amit nem szeretnék ebbe a kötelező gyakorlatba beletolni.
Ráadásul mintha kicsit túl nagy füstöt csinálnánk a szex köré. Hogy van az, hogy a világ szerint semmi gond nincs azzal, hogy két-három emberrel nagyon mélyen megosztom az érzéseimet, de ha ehhez hozzájön még a szex is, az már egyáltalán nem elfogadható? Miért az a megcsalás, hogy valakivel az ágyban jól érzem magam lelkileg meg fizikailag? Az miért nem, hogy holnaptól mással akarom megbeszélni a legféltettebb titkaimat? A szexben mi a nagy deal? Ez nagyrészt kémia! Ha ebből nem csinálnánk ügyet, úgy múlna el, ahogy jött.
Egyelőre nem tudom, hogy a társadalom a melegséget vagy a poliamorságot nyeli-e le nehezebben. De valamiben azért biztos vagyok: hogy a szeretetnek nem csak egy iránya lehet. Neme pedig, hát az semmiképpen sincs.
Olvasd el poliamor-sorozatunk további cikkeit:
- Hány embert lehet egyszerre szeretni?
- “Azt hittem, torzszülött vagyok, mert nem tudok egy pasihoz sem hűséges lenni”
- Mondtam neki: nyugodtan feküdj le a feleségemmel!
- “Általában három kapcsolatom van egyszerre”
Van saját történeted? Írd meg nekünk az anyamborogass.blog@gmail.com címre, és mi közzétesszük az anyamborogass.cafeblog.hu oldalon..
