Szerda este volt, épp kiléptem a tus alól, amikor 8 éves kislányom bejött a fürdőbe. Leült a vécére és kíváncsi szemekkel pásztázta a testem. Bár otthon eddig is sokszor látott már meztelenül, csak most jött el a kérdések és a kíváncsiság ideje.
Anya, mi az ott a lábad között?
– kérdezte tőlem, és a puncimból kibuggyanó nagyajkakra mutatott. Tudtam, nagyon fontos pillanat ez, testének, nőiségének felfedezésének első lépését teszi meg épp. Lekuporodtam mellé, és kuncogva megbeszéltünk mindent, amit a punciról tudni kell – és ott a fürdő padlóján megfogadtam magamnak, anyaként, barátnőként, cinkostársként minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ő már természetes szabadságban érhessen nővé. Én leszek az, aki minden tabut megsemmisítek előtte, hogy neki már ne kelljen hosszú éveken keresztül azért dolgoznia, hogy megtalálja helyét a testében. Nekem nem ez jutott.
Otthon a szex soha nem került szóba. Szüleimet nem láttam ölelkezni, csókolózni, meztelenül lófrálni a lakásban.
Az első benyomásaimat bátyám szexlapjaiból szereztem: összemaszatolt arcú nőket, ijesztő fütyiket láttam, amiket aztán a nők minden létező testjárataiba behelyeztek. Összeugrott a gyomrom, egyáltalán nem tetszett, amit láttam, visszaraktam a magazinokat a matrac alá, és elkezdtem rettegni, ha nagy leszek, rám is ez vár. Kilenc-tíz éves lehettem ekkor.
Évekkel később édesanyám elérkezettnek látta az időt, érezte, valamit tennie kell azért, hogy képbe kerüljek. Mivel úgyis szerettem olvasni, vásárolt nekem egy könyvet, amiben mindent leírtak, ami egy korombeli kislányt érdekelhet. Jó választás volt. Csak úgy faltam az őszinte, nyers sorokat. Ahogy fogytak a lapok, úgy nőtt testemben az izgalom. Zavarban voltam, mert csiklandozott belülről a téma, és mindennél jobban vágytam rá, hogy elvesszek a szexualitás fülledt szépségében.
A bennem munkálkodó kíváncsiság azonban nem tudott szabadon szárnyra kapni, újra és újra megszólalt bennem a hang: Ez bűn! Ez paráznaság! – lelki szemeim előtt pedig megjelent a plébánosunk, aki sárga fogai között sziszegte, hogy paráználkodni bűn, azt meg kell gyónni.
Ettől a gondolattól összeszorult a gyomrom, a könyvet elhajítottam, és próbáltam elterelni a gondolataimat. Persze a testembe és gondolataimba már rég beleköltözött az ördög, és csak nem hagyta annyiban a dolgot; életemben először magamhoz nyúltam, pont úgy, ahogy a könyvben olvastam.
Egy tükör segítségével már korábban felfedeztem a puncim, a csiklóm, a többi meg már jött magától. Nem kaptam levegőt, szédültem, és valami olyasmit éreztem, amit korábban még soha – és gyanítom, ez az emlék sokkal szebb lett volna, ha nem jutnak eszembe a plébános szavai, aki belénk verte, hogy a testiség bűn, és mielőtt buja dolgot művelnénk, gondoljunk arra, hogy elhunyt szeretteink a felhők mögül figyelnek minket, mindent, de mindent látnak. Nem csoda hát, ha életem első önkielégítése után az volt a legnagyobb problémám, hogy ezt az egészet vajon hogyan fogom meggyónni a vasárnapi mise előtt?
Rettenetesen össze voltam zavarodva, és minden alkalommal, amikor az orgazmusig simogattam magam, potyogtak a könnyeim, és szégyelltem magam; biztos voltam benne, elhunyt nagyszüleim végignézték, hogy mit csinálok a sötétben, a takaró alatt.
Ebben a zaklatott állapotban telt még néhány év, és soha egy pillanatra nem tudtam felhőtlenül átadni magam a szexuális örömöknek, minden orgazmust szégyen és megbánás követett. Nem volt ez másképp szüzességem elvesztésekor és az azt követő első szárnypróbálgatásaim során sem. Szégyelltem, hogy a testem vágyja az orgazmust, hogy felizgul és robbanni akar. Görcsösen ellenálltam, szüntelenül dolgozott bennem az erkölcsös kislány, aki nem meri átadni magát a hangos nyögéseknek, a vad zihálásnak, fantáziája vad képkockáinak, az állati hangoknak, a csúnya szavaknak. Egyszerűen nem ment, az orgazmusig csak úgy tudtam eljutni, ha magamnak csináltam, a sötétben, némán a takaró alatt.
Már javában a húszas éveim közepén jártam, amikor megfogalmaztam magamban, ez így nem mehet tovább.
Mivel nem volt senki, akivel beszélhettem, beszélni mertem volna, újra a legjobb barátaimtól, a könyvektől vártam a segítséget. Beiratkoztam egy fővárosi könyvtárba, és minden létező szexuális szakirodalmat elolvastam. Legnagyobb hatással a szexuálpszichológia volt rám, amiből végre világosan megértettem, mi a baj – pontosabban, hogy nincsen semmi baj. Faltam a sorokat, két könyvtári nap között pedig hastáncra jártam, megtanultam, hogyan kell a hüvelyizmokat edzeni, megvásároltam életem első vibrátorát, és egyre felszabadultabban és őrülten éltem meg az önkielégítést. Ezek voltak az első napok az életemben, amikor éreztem, már nem vagyok messze attól, hogy elengedjem a kontrollt, és átadjam magam valami nagyon szépnek.
A változás persze nem jött egyszerre, 25 év tabut nem lehet csak úgy ledönteni, de szépen-lassan elbontani igen. 30 éves koromra sikerült eljutnom oda, hogy elszállt belőlem minden görcs, szégyen és bizonytalanság.
Végre megérkeztem a testembe és képes vagyok – sikítva, hangosan, szabad nemtörődömséggel – átadni magam annak a gyönyörű érzésnek, amit a testemtől kapok.
Még több cikk a szexuális felvilágosításról az NLCafén!
- A szexuális felvilágosítást már kétéves korban el kellene kezdeni
- Egyre több a tiniszülés – a szexuális felvilágosítás gyerekcipőben jár
- Íme a könyv, ami végre elmagyarázza, hogyan készülnek a kisbabák!
