A rattanból készült, egzotikus megjelenésű, az erotikus film első részének 1974-es plakátján is látható darab nem keverendő össze egy azonos néven, a kilencvenes években piacra dobott empire fotellel. A filmben szereplő kültéren, teraszokon használatos karfás, magas támlás ülőbútor jellegzetes koloniális darab. Bár az Emmanuelle első epizódja Thaiföldön játszódik, ami nem tartozik a szorosabban vett Francia Indokínához, vagyis az egykori gall gyarmatokhoz, a szék mégis képes felidézni Európa és Ázsia, vagyis a két kultúra kapcsolatát. A tipikus halovány bőrű, finom vonású francia nőt alakító Sylvia Kristel belekerül ennek túlfűtött érzelmektől lüktető világnak az örvényébe.
Érdekes filmtörténeti adalék, hogy korábban egy másik színésznő ugyancsak túlfűtött portréfotóján is megjelent a darab. A húszas–harmincas évek legendás divatfotósának, báró George Hoyningen-Huene egy 1934-ben készült fotóján Katharine Hepburn látható, aki felhúzott térdekkel ül a rattantámla ölelésében. Rövid szoknyája lazán visszacsúszik, szabadon láttatva a vádli, a comb vonalát és a bokát.
Katharine Hepburn és az Emmanuelle-szék (1934)– Fotó: George Hoyningen-Huene
Kattints a képre, és nézz bele galériánkba!
A bútor egyik titka is ebben a pózban, ebben a nagyon ellazult ülő testtartásban keresendő, illetve az előre szabadon nyíló, hátra záródó struktúrában. Miközben a benne ülő test feszessége, zártsága a hátsó támaszték miatt oldódik, aközben a magas támla, mintha védelmező fészek- vagy kosárszerű fedettséget is biztosítana. Ugyanakkor a rattan szövéséből fakadó áttörtség, csipkeszerűség könnyedséget, titokzatosságot, incselkedő zárt-nyitott játékot sugall. Ha bátrabb formaasszociációkra ragadtatjuk magunkat, akkor nem pusztán a nyíló trópusi virág kelyhét láthatjuk ebben a formában, nem egy csipkeszoknya lebbenését, hanem a vaginára, a nagyajkak alakját is. Mindazonáltal a benne ülő alak, esetünkben Emmanuelle ennek a kehelystruktúrának a központjában helyezkedik el, ami virágoknál a bibét, a női nemiséggel párhuzamba állítva a klitoriszt idézi meg.
A magas háttámla mindenképpen az öl és az ölelés asszociációit kelti. Kissé távolabbi, mindazonáltal a párzásra utaló értelmezés, ha ez a kiterülő formát a násztáncot járó madarak, főképpen hím egyedek díszes faroktollához hasonlítjuk. A páva díszes tollú tánca a nőstény lenyűgözése mellett teret kihasít ki a világból, amiben a női és hím egyed együtt van, míg végül egyesül. Kissé kevésbé finom, veszélyekkel teli értelmezésben az Emmanuelle-szék formája egy középpontja felé rántó örvény. Ebben a negatív értelmezési körben az áttört rattanszövés és a kifeszülő támla hálóvá, pókhálóvá válik, amibe az óvatlan, kíváncsi ás kitárulkozó nő csapdába esett, vergődik. Emmanuelle tartózkodó, kívülálló, hideg, elegáns királynőként jelenik meg a film elején, majd szinte szajhaként teljesedik ki a film végére. Erre a folyamatra is utal a szinte koronaszerű, királynői palástot idéző magas háttámla, amiben az ülő női test az érzelmek hatására egyre inkább átváltozik. Filmbéli megjelenése óta az Emmanuelle-szék rengeteg átiratban, ugyanakkor mindig érzéki töltéssel jelenik meg. Kulturális ikonná változott ez a kézművestechnikával készített bútordarab, ami a mai napig rendkívüli kisugárzással bír.
