Szex

“Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak”

Ha nem láttad még, milyen lehet a földi pokol, nézd meg, hogyan élnek azok a drogfüggők és prostituáltak, akiknek nem a gyerek, nem a szerelem, nem az otthon, hanem a drog az első – és a második és a harmadik.

Kensington Blues a címe annak a portrésorozatnak, ami Philadelphia legveszélyesebb utcájában, a Kensington Avenue-n készült. Míg a 19. században ezt a városrészt öntudatos munkások lakták, addig a 20. század közepére, a gazdaság mélyrepülése és az ipar átalakulása következtében, egyre többen indultak el a lejtőn lefelé.

Mára az 5 kilométer hosszú Kensington Avenue drogtanyává és piros lámpás negyeddé alakult át, ahol a prostitúció, a drogok, a nyugtatók teljesen megszokottak, úgy adják és veszik az árut, mint a cukrot. Jeffrey Stockbridge fotós ezt az utcát és az itt élő embereket választotta sorozata témájául, hogy megfejtse, hogyan képesek túlélni ezt a poklot – és önmagukat.

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Tic Tac és Tootsie: “Azért vagyunk itt, hogy legyen pénzünk arra, hogy valahol aludni tudjunk. Odafigyelünk egymásra, bármennyi pénzt keresünk, azt megfelezzük. Mindig gyorsan kell pénzt szereznünk, mert mindennap meg kell oldanunk, hogy valahol aludni tudjunk. Hidd el, nem azért vagyunk itt, mert ezt akarjuk csinálni, ez lenne az utolsó, amit tennénk, de vigyáznom kell a testvéremre. Nekem csak ő van – és én neki.”

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Mary:Nemcsak a drogok miatt csinálom, de azért is, mert ennem kell, mert szeretek ruhákat venni, mert szeretem az apróságokat. Valamikor normális életem volt, de… de ha a családom azt mondaná, Mary, gyere haza, lakj velünk!, ha ezt mondanák, azt hiszem, mennék.”

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Matt és Brian: Délelőtt 10 óra van, és Matt a Kensington Avenue-n lövi be Briant.

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Eltűnt személy

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Eric: “Eric Kyle a nevem, és valójában nem nagyon izgat az, amit csinálok, csinálom és kész. Nem is nagyon szégyellem, ha szégyellném, nem csinálnám. Egészen addig, amíg nem döntök másképp, ezt fogom csinálni. Remélem, Isten egyszer majd eléggé megerősít ahhoz, hogy meghozzam a döntést, hogy abbahagyjam, és kapok ehhez segítséget.”

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Maria: “Nyolc éve vagyok itt, és elég sok rossz dolgot láttam már. Azt mondják, ha a közelébe mész, te is ugyanazt fogod csinálni.” Robert: “Nem kell kábeltévé, elég ha csak ülsz itt, és egy szappanoperában érzed magad. Van itt dráma, erőszak és szex is.”

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Nancy

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Wilfredo: “Ha egyszer megérinted a vénádat, imádni fogod. Annyira rá fogsz kattanni, hogy reggel, amikor a feleséged szexelni akar veled, azt mondod neki, hogy előbb az első lövés kell, és csak azután. Ez őrület, mert mégiscsak te vagy a férfi, és egy férfi a nőket, a szexet, a szerelmet szereti a legjobban. De amint rákattansz erre, az csak a második, a harmadik legfontosabb dolog lesz az életedben. Mert ez az első. Olyan ez, mintha ez a gyönyörű nő lenne a feleséged, a lábait a nyakad köré tekeri, pont mint egy kígyó, és soha nem enged el. Ezt jelenti rabszolgának lenni.”

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Maria

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Nichol: “Nem kérek sokat az emberektől, csak a pénzem akarom. Nem akarok többet. Tudod, sokszor, amikor valaki elkezd rólad gondoskodni, akkor hazudnod kell neki. Be kell csapnod, meg kell ígérned neki, hogy lejössz a cuccról. A végén aztán az lesz, hogy besokallsz attól, hogy kontrollálni akarják, hogy mit csinálsz. Nekem ezért nem kell más, csak a pénz, nem kell a kötelék, nem kell senki, aki lóg rajtam, és mindenhova követ, és beerőszakol mindenféle elvonókra.”

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Dalmata

Nemcsak azért szexelek, hogy droghoz jussak, hanem hogy kajához is

Al: A férfi a Kensington Avenue-n egy olyan házban él, ahol nincs sem víz, sem elektromos áram. A hálószobáját gyakran prostituáltaknak adja bérbe, hogy szexelhessenek, drogozhassanak. “Nehéz itt elaludni, ezen a környéken az emberek olyan dolgokat művelnek, amit otthon soha nem tennének meg. Idejönnek, hogy a feleségeik, a gyerekeik ne lássák őket. Sokat látok és hallok itt, sorra halnak meg itt az emberek – és amikor ez megtörténik, amikor meghallom a szirénát, csak hátradőlök, és azt gondolom: Egy újabb elégedett kuncsaft! Óvatosnak kell lennem, hogy lent a kereszttűzben el ne találjanak. Sok dolgot látok, olyanokat, amikről álmodni se mernél.”

Még több fotóért kattints a Lens Culture oldalára!

Nézd meg videón is, hogyan élnek itt az emberek!

Olvass még drog és prostitúció témában az NLCafén!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top