Karen Maine rendező kisfilmjének főszereplője saját tiniéveimet juttatja eszembe, azokat az éveket, amikor elkezdett dolgozni benne a szexualitás, sután önkielégítéssel próbálkoztam, ám vallásos neveltetésem, a kárhozattól való félelem rendre felülkerekedett. Emlékszem, minden “bűnös” gondolatom a gyóntatószékben kapott feloldozást, és az első szexuális érintéseket is úgy élem át, hogy közben hullasápadt voltam a szégyentől, mert fülemben a hitoktatónk szavai visszhangoztak: gondoljunk arra, hogy aki paráználkodik, azt elhunyt rokonai látják a felhők mögül. Ez a kép annyira megrémített, hogy hosszú éveken át lelki szemeim előtt láttam, ahogy imádott nagyapám a felhők mögül néz, miközben épp a fiúm hatol belém. Nagy utat tettem meg, mire képes voltam levetkőzi a hittanórák félelmeit, és elfogadni, hogy a szexualitás nem bűn. Ez a kisfilm ezekről az időkről szól, amikor még nem szúrta ki a szemünket az erotika, nem volt net, csak VHS – de a fiatal testben már javában dolgozott a vágy.
via culturainquieta
