nlc.hu
Szex
Beleszeretett egy szellembe, most gyereket akar tőle

Beleszeretett egy szellembe, most gyereket akar tőle

A nő állítja, már a gyerekvállalás a téma közöttük.

Amethyst Realm neve tavaly vált ismertté, amikor is az ausztrál nő kijelentette a médiában, hogy már 15 szellemmel lefeküdt, mióta 12 évvel ezelőtt szakított a vőlegényével. Mint mondja, teljesen lemondott a hús-vér férfiakról, jobban kedveli a szellemeket, akiknek nemcsak érzi a jelenlétét, hanem kommunikál, sőt szexel is velük.

A 29 éves nő állítja, a szellemek sokkal jobbak az ágyban a férfiaknál, ráadásul a földöntúli szeretőivel a szex során mindig orgazmust él át. Legutóbb azt nyilatkozta a tévében, hogy gyereket szeretne a legújabb szellempasijától, sőt ebben az éteri lény is támogatja.


Egy nap, amikor egy bokros részen sétáltam keresztül, hirtelen hihetetlen energiaáramlást éreztem, tudtam, egy új szeretőm érkezett” – mesélte el a „megismerkedésüket”. Mint mondja, azóta már olyan komolyra fordult a kapcsolatuk, hogy „szellembabákat” szeretnének mindketten. „Tudom, hogy őrülten hangzik, de belegondoltam, és nem tűnt lehetetlennek” – jegyezte meg.

Mi mindenesetre kíváncsiak várjuk a fejleményeket.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top