nlc.hu
Szex

Több felnőtteknek szóló tartalommal találkoznak a gyerekek

Majdnem minden második gyerek találkozott már korhatáros tartalommal az interneten

Még többen vannak azok, akik álhírekkel találkoztak az internetet böngészve.

Az elmúlt 2 évben nőtt a felnőtt tartalmakkal, a magukat gyereknek kiadó felnőttekkel, valamint a zsaroló vagy adathalász üzenetekkel való találkozások száma is, derült ki egy friss felmérésből, ami a Biztonságos Internet Napjára készült a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli megbízásából.

Kamaszfiú ül egy íróasztalnál

Fotó: Pexels

A felmérésből az is kiderült, hogy annak ellenére, hogy a fiatalok szabadidejük nagy részét az interneten töltik, az otthoni beszélgetések során mégis sokkal jellemzőbb, hogy az iskolában történtekről faggatják őket szüleik, az idegenekkel való online chatelés, a közösségi oldalak használata, az internetes zaklatás, valamint a helyes viselkedés a neten pedig továbbra sem tartoznak a leggyakoribb beszédtémák közé. Míg vélhetően a járványhelyzet miatt korábban a beszélgetések mintegy 62 százaléka szólt az online témákról, idén ez már csak átlagosan 46 százalékban fordult elő.

És ugyan a szülők legfeljebb fele beszélget gyermekével az online térben zajló dolgokról, érdekes módon ennél nagyobb arányuk, 85 százalékuk úgy véli, pontosan tisztában van azzal, miket oszt meg a gyermek magáról a közösségi médiában.  Ami ijesztő lehet, hogy a 7-12 évesek is aktívan használják a közösségi médiát, pedig egyes platformok szabályzata nem engedi a regisztrációt 13 éves kor alatt, de biztató, hogy amennyiben a gyerekek káros tartalommal találkoznak, azt nagy eséllyel megosztják a szüleikkel.

Statisztika a biztonságos internethasználatról

Illusztráció: Yettel/ProSuli

A hivatalos közlemény szerint legnépszerűbb platformnak továbbra is a Facebook és csevegőalkalmazása, a Messenger számít (66%), ezek használata minimális mértékben még emelkedett is a vizsgált korcsoportokban. Az Instagram népszerűsége viszont – bár a kamaszok továbbra is előszeretettel használják – összességében igencsak beesett, 43% helyett már csak 35% használja. A képmegosztó platform képzeletbeli második helyét így idén átvette a TikTok, amelyet a korábbi 39% helyett már a gyerekek fele használ. Harmadiknak a YouTube futott be, amelyet tízből négyen használnak rendszeresen. 

A válaszadók szerint gyermekük jellemzően magukról, barátokról vagy családtagokról (32%), valamint a lakóhelyről, hobbiról, házikedvencről vagy iskoláról készült fotókat (25%) oszt meg az interneten, de a korábbi felméréssel összevetve kezdi népszerűségét veszteni ez a szokás, sőt, 18%-ról 44%-ra ugrott idén azoknak az aránya, akik semmi ilyesmit nem osztanak meg a világhálón.

A szülők visszajelzése alapján a gyerekek már egészen korán látnak nem nekik való tartalmat: 71 százalékuk már biztosan találkozott álhírekkel, felnőtt tartalommal, zsaroló vagy adathalász üzenettel, illetve magát nagyjából egykorúnak kiadó felnőttel az online térben. Az elmúlt két évben nőtt a 18+-os tartalmakkal, a csaló idegenekkel, valamint a kéretlen üzenetekkel való találkozások száma is. Örömteli azonban, hogy ha valaki ilyen tartalmakkal vagy jelenséggel találkozik, továbbra is igen nagy arányban (82%) osztja azt meg szüleivel a beszélgetések során.

Statisztika a biztonságos internethasználatról

Fotó: Yettel/ProSuli

A feldolgozást a szülők gyermekükkel jellemzően kizárólag beszélgetés útján rendezik ezekben az esetekben (87%), és kevésbé jellemző, hogy utánanéznek az interneten, hogy mit kell tenni ilyenkor (12%), de olyanok is vannak, akik egyáltalán nem foglalkoznak az üggyel (5%) vagy egyenesen tanácstalanok a megoldást illetően (3%). Azok, akik segítséget kérnek, jellemzően a párjukkal (55%) vagy más szülőkkel (46%) osztják meg a tapasztalataikat.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top