nlc.hu
Szex

Pert nyert a nudista, továbbra is meztelenkedhet az utcán

Pert nyert a spanyol nudista – továbbra is meztelenül flangálhat az utcán

nudista

Egy spanyolországi bíróság úgy döntött, hogy nem tilos meztelenül mászkálni az utcán – írta meg a LadBible. Az eset azután történt, hogy egy 29 éves nudista informatikus, Alejandro Colomar bírságot kapott azért, mert pucéran biciklizett. Colomár, aki megszállott naturista, fellebbezett a bírság ellen és egészen a bíróságig vitte az ügyet.

A férfi azzal érvelt: semmilyen szexuális töltetű dolgot nem csinált, csupán azért meztelen az utakon is, mert ő így szeret élni. Állítása szerint gyerekkora óta jár nudista strandokra Spanyolországban, de a háza közelében lévő néhány utcában még 2020-ban kezdett el ádámkosztümben kóborolni.

Colomar azt állítja, hogy senkinek sincs ezzel problémája, és jogában áll ezt tenni. Ebben van igazság, hiszen a nyilvános meztelenkedés egy 1988-as döntés értelmében Spanyolország nagy részén nem számít bűncselekménynek. Néhány helyen, például Barcelonában és Valladolidban vannak ellene szabályok, de ezek lokális szinten maradtak.

Végül Alejandro ügyének helyt adott a valenciai spanyol legfelsőbb bíróság, amely úgy ítélte meg, hogy a férfi „arra korlátozta magát, hogy a város két különböző utcájában különböző időpontokban meztelenül tartózkodott vagy közlekedett”, és hogy cselekedetei nem jelentették „a polgárok biztonságának, nyugalmának vagy közrendjének megváltoztatását”.

Az ügy pikantériája, hogy maga tárgyalás sem ment zökkenőmentesen: Colomar csak az egyik ülésre egy szál cipőben és zokniban érkezett. Ebben a szettben persze nem engedték be a bíróságra,  csak azután, hogy rendes ruhát húzott.

Colomar a maga részéről azt mondja, hogy az emberek nagyjából támogatóan álltak hozzá, de ez nem akadályozta meg abban, hogy több ezer eurónyi bírságot halmozzon fel.

„A bírságnak semmi értelme, obszcén exhibicionizmussal vádoltak. A szótár szerint ez szexuális szándékot feltételez, és semmi köze ahhoz, amit csináltam” – magyarázta.

Alejandro ügyvédje, Pablo Mora szerint a nudistát arra hivatkozva bírságolták meg, hogy megsértette Valencia város néhány, az extrém nudizmusra vonatkozó törvényét, noha ez nem igaz.

„Az obszcén exhibicionizmus alatt az önkielégítést vagy a valóban obszcén cselekedeteket értjük; a puszta meztelenkedés tényét úgy értelmezzük, hogy az Alejandro ideológiai szabadságának megnyilvánulása” – részletezte.

A valenciai legfelsőbb bíróság elismerte, hogy a spanyol jogban egyfajta “jogi vákuum” van a nyilvános meztelenkedéssel kapcsolatban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top