Szex

NLCafé Nagy Szexteszt: mi már tudjuk, miről fantáziálnak a magyarok

Megkértünk titeket nemrég, hogy töltsétek ki az NLCafé Nagy Szextesztjét, amiben nagyon intim, személyes kérdéseket tettünk fel szexről, rejtett szexuális fantáziákról, védekezésről, érzelmekről, önbizalomről. Most itt az eredmény, nézzétek meg, mennyire olyan a szexuális életetek, mint egy átlagos magyarnak!

Emlékszem, amikor általános iskolás koromban lopkodtam a nagymamáim csodás, romantikusnak nevezett füzeteit, a Romanákat és társaikat, és amikor azokhoz a részekhez értem, amikor leírták a fergeteges “szeretkezéseket” – igen, ezekben a főhősök mindig “szeretkeztek“, dugás szóba se jöhetett –, és amikor elhangzott az “elélvezés” szó, valahogy azt hittem, az valami bűnös dolog, és csak a férfiakkal fordulhat elő.

Aztán amikor az idősebb unokatesómmal egyedül voltunk otthon náluk, előhúzott egy videokazettát, és azt mondta, talált valami nagyon súlyos dolgot a szülei filmjei között, és muszáj megmutatnia. Jézusmária, életemben nem láttam még olyat, és évekkel később esett le, hogy éppen egy nyalást láttunk a képernyőn totálban, de annyi biztos, ott elsőre 11 éves koromban soha többet nem akartam olyat látni.

Aztán, amikor elvesztettem a szüzességemet, azt hittem, hogy én aztán mindent tudok a szexről, engem nem érhet meglepetés. Hát ért.

És baromira sajnálom, hogy senki nem mondta el, hogy az orgazmus a nőké is, nemcsak a pasiké, és hogy a szex nem – már bocsánat – a szopással kezdődik.

NLCafé Nagy Szexteszt: mi már tudjuk, miről fantáziálnak a magyarok

Mindez a 90-es évek elején történt, és bár rengeteg idő eltelt azóta, a helyzet – a végtelen ingyen online pornót leszámítva – nem változott.

Ledöbbentem, amikor a 16 éves unokaöcsém közölte, hogy ő már kiégett, mert mindenkit megkapott már a suliból, akit csak akart, és unja ezt az egészet. Nagyon sokszor olvashattátok, hogy mennyire gáz a mai tinédzserek szexuális élete. Kábé azt hiszik, amit a pornófilmekben látnak, az a szex. És sajnos Magyarország előkelő helyen áll a tinédzserterhességek listáján Európában. Egyébként nemcsak a tinédzserekkel van baj, amikor nem egy olvasói levélből kiderült, hogy simán élnek együtt 20-30 évig házasságban anélkül, hogy a nőnek akárcsak egy orgazmusa lett volna.

Ezért is készítettük el az NLCafé Nagy Szextesztjét: szerettünk volna képet kapni a magyarok szexuális intelligenciájáról, szokásairól, hogy mennyire vannak képben, hogy  felvilágosították-e őket, mennyire élvezik a szexet, hogy mennyire bíznak a társukban, hogy védekeznek-e, hogy el merik-e mondani a vágyaikat a társuknak.

Az NLCafé Nagy Szextesztje csak az első lépése volt az induló NLCafé Szexiskolának: tartsatok velünk, megtanítunk élvezni, de előtte nézzétek meg a szexteszt eredményeit!

Végül néhány statisztikai adat az NLCafé Nagy Szextesztjének kitöltőiről:

  • Az NLC Nagy Szextesztjét több mint 30 ezren töltötték ki. Közel ugyanannyi férfi és nő. Felük a 30-49 éves korosztályba tartozik, a fennmaradó válaszadók azonos arányban 18–29 évesek, illetve 50 felettiek.
  • A kitöltők harmada házas, tizede bejegyzett élettársi kapcsolatban él, harmada egyedülálló, tizede elvált. Jelenleg pedig háromnegyedük él párkapcsolatban.
  • A válaszadók túlnyomó többsége heteroszexuálisnak vallja magát, 3 százaléka biszexuálisnak, és 1 százaléka homoszexuálisnak. A kitöltők 1%-a transznemű.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top