A Mystique klub – egy hely, ahol azért gyűlnek össze éjszakánként párok és egyedülálló férfiak és nők, hogy együtt áldozzanak az erotika oltárán, hogy átélhessék legvadabb fantáziáikat, gátlások és korlátok, szégyenérzet és bűntudat nélkül – hiszen ide mindenki azért jön, hogy élvezzen. A naplószerűen megírt, “egy fejezet sem múlhat el szex nélkül”-szellemben játszódó történet hat szereplő szemszögéből meséli el, ki miért megy el swingerklubba, hogyan éli meg az ottani eseményeket, és milyen változásokat idéz ez elő a hétköznapi életére nézve. Merthogy előidéz, az egész biztos, hiszen a szex egy olyan terep, ahol nem lehet és nem is érdemes hazudni. A Mistique klubban a szereplők kíméletlenül szembenéznek önmagukkal, és nemcsak azért, mert a különféle erotikus tematikáknak megfelelően berendezett kéjszobák tele vannak tükrökkel, hanem azért is, mert egy-egy vendég az orgiák alkalmával rengeteget megtud a saját, és még izgalmasabb, hogy a társa személyiségéről, és egyáltalán, kettejük kapcsolatáról is.
Miért köt ki a swingerklubban a 45 éves, elvált, depressziós, magányos szobrásznő, aki már csak a macskájától, Renoir-tól kap szeretetet? Miért megy oda a harminc alatti, kigyúrt szexisten, akinek a létezésen kívül nincs szüksége egyéb teljesítményre ahhoz, hogy fürtökben lógjanak rajta a nők? Miért iszogat itt minden este a hely “emblémáját”, a valószínűtlenül gyönyörű, ám megközelíthetetlen Lady Mystique-et bámulva a nemzetközi szinten is elismert sebész? Hogy kerül ide Botond és Zsófi, a fiatal házaspár, akiknél küszöbön áll a babavárás? Vagy épp Juli, aki több mint húsz éve él boldog házasságban? És a 26 éves Lilla, a plázacicák királynője, akiért egyébként is reggeltől estig versengenek a férfiak?
A szereplőkben egyetlen dolog a közös: mindannyian sebzettek. Nem csodálkoznék azon, ha a könyvet olvasva őrjöngene a szubkultúra, mert a történetek alapján úgy tűnik, mindenki beteg, aki swingerezni jár. Pedig nem így van: vannak, akik egyszerűen csak szeretik ezt az életformát – ez akkor derült ki számomra, amikor néhány éve én magam is riportot írtam a swingerklubok világáról, amelyet egyébként ez a kötet igen mélyrehatóan és pontosan ismertet. Aki úgy dönt, bemegy, egyedül vagy a párjával, az nagyjából erre számíthat – elolvastatnám mindenkivel, mielőtt úgy döntene, alámerül a bűnös élvezetek mételyében, mert a sztorik alapján mérlegelhetünk: vajon igazán nekünk való-e ez az egész? Az emberi történetek mellett a kötet megismertet az ilyen jellegű műintézményekkel, alfától omegáig: a berendezéstől a házirenden át a pozitív hozadékoktól a legnagyobb veszélyekig. Kiderül, mit tehet egy-egy személyiséggel vagy épp párkapcsolattal, ha teret kapnak a legvadabb vágyak.
Ami a szöveget illeti, klasszisokkal jobb, mint a legtöbb mamipornó – egyértelmű, hogy aki írta, tud is írni, de művésznevet használ, mert egyébként egész más zsánerben alkot. Ez érthető, el tudom fogadni. Ám maradjunk annyiban, szépirodalommal vegyítve azért kissé furcsa a sok farok meg punci – látszik, hogy a szerző írás közben olykor pironkodott, folyamatosan harcolt magával, hogy ez akkor most mi is legyen, érezhetően szeretett volna valami szépet vinni még az állatias ösztönökről szóló jelenetekbe is.
Jót tett a történetnek, hogy a szereplők akár a szomszédok is lehetnének, átlagos emberek, hétköznapi problémákkal, akik időnként szívesen bebújnak a világ elől a Mystique klub buja kábulatába. Nincsenek tudatában annak, hogy a valóság önmagukról majd ott koppint az orrukra leginkább. Szóval a kötet elolvasása után úgy érzem, a jelmondat: belépés csak saját felelősségre!
Olvass bele a könyvbe!
Árvay Gréta: Elmerülve (részlet)
“Üzleti vacsorának tűnik, más öltönyösök ülnek mellette, ő pedig láthatóan unatkozik. Egy húzásra lehajtom a boromat, hirtelen minden összemosódik a szemem előtt. Ki kell mennem, különben elhányom magam, pedig még nem is ettünk semmit. Megint felállok, Levente értetlenül néz rám.
– Ne haragudj, nem vagyok jól… – szabadkozom, de látom, hogy nem vagyok igazán meggyőző. Komoran bólint, épp csak meg nem vonja a vállát, hát ezt jól elszúrtam, de most tényleg gyorsan a mosdóba kell jutnom, mielőtt kidobom a taccsot az asztal közepére. Annyira sietek, hogy csaknem fellököm a pincért, és a szabadkozásom épp elég ahhoz, hogy a szürke öltönyös férfi megint hátraforduljon. A tekintetünk összetalálkozik.
Elönt a pánik, kétségbeesetten botladozom a vécé irányába. Ugye rosszul látom, hogy az egy sor?! Nem lehet igaz, miért kell minden hülye picsának pont ilyenkor hugyoznia? Továbbsietek az udvar irányába, ahol tél lévén csak a körbefóliázott szökőkút árválkodik, ha minden kötél szakad, majd abba hányok, hátha nem veszi észre senki.
Ahogy kiérek a levegőre, egy pillanat alatt elmúlik a rosszullét, mégis lecövekelek, nem merek mozdulni. Nem mehetek vissza, mit mondjak Leventének, miért kell irtó gyorsan elhúznunk ebből az amúgy szuper étteremből még azelőtt, hogy rendeltünk volna? Már így is biztosan azt hiszi, megőrültem.
– Jól van?
Úristen. Úristen. Érzem, ahogy a lábaim teljesen elgyengülnek, a szívem ki akar ugrani a helyéről. Miért nem hagy engem békén? Ha annyira titokzatos, maradjon magának, én talán kibírtam volna, hogy ne szólítsam meg, se itt, se a klubban… Most mögém lép, hirtelen a vállamra teszi a kezét, és lágyan masszírozni kezdi. Alig tudom megállni, hogy el ne kezdjek nyöszörögni. A fenébe, annyira jó.
– Jobb egy kicsit? – a hangjában nevetés bujkál, mire felcsap bennem a düh. Ó, tényleg ennyire vicces, hogy mindig kikészülök tőle? Nagy lendülettel megfordulok, hogy megmondjam neki a magamét, de mikor a pillantása az enyémbe fúródik, megint elakad a szavam. Úgy néz, mintha tudná, mit keresek itt, meg azt is, kivel beszéltem az előbb, és miért vagyok ilyen zavart. Mindent. Ez a világ legveszélyesebb tekintete. A dühöm ismét vágyba fordul át, már nem gondolkodom, és anélkül, hogy akarnám, a karom a nyaka köré siklik. Érzem, ahogy megfeszül a tarkója, a homloka ráncba szalad.
– Hagyja abba – parancsolja halkan, de most ez sem érdekel. Ha utánam jött, magára vessen. Még közelebb húzódom, odanyomom magam a testéhez, aztán óvatosan a falhoz szorítom. A gombóc, ami Apu hívásakor keletkezett a gyomromban, kezd feloldódni. Ez az én terepem. Lábujjhegyre állok, és a szájára szorítom az ajkam.
Szinte felrobban, látom, hogy még tiltakozna, de nem hagyom, egy pillanatra sem engedem el a száját, már nem csak csókolom, tépem is a fogaimmal, és ekkor végre ő is feladja, a két tenyere közé szorítja az arcom, és megint teljesen birtokba vesz. A számról a nyakamra vándorol az ajka, erősen, fájdalmasan harapdálja, de most ez is jó, aztán belemarkol a melleimbe, ezúttal nincs türelem, kivárás, csak a vágy van, a tűz, amit azonnal el kell oltani. Megfordít, lerántja a harisnyámat, aztán az ujja elmerül a puncimban, körkörös mozdulatokkal simogatja a csiklómat, hogy előkészítsen, de nem nagyon van rá szükség, már a csókjától úszom a nedveimben.
Erőteljes lökéssel belém hatol, felnyüszítek, mire befogja a számat, harapom, szopom az ujjait, egyre gyorsabban mozog bennem, a homlokom a falhoz szorul, a szemem könnybe lábad. Minden feloldódik, nem gondolok többé semmire, kitölt ez a férfi, hátranyúlok, közelebb húzom, gyorsabban, suttogom, ő még sebesebb tempóra vált, közben felnyög, már közel jár a csúcshoz. Az élvezés most lassú és mély, alig kapok tőle levegőt, közben érzem, ahogy kirántja belőlem a farkát, és az ondó végigcsorog a fenekemen. Rádől a hátamra, a fejét a tarkómhoz szorítja, mindketten hangosan zihálunk.
Nem szólalok meg, nem tudom, mit mondhatnék, azt sem, hogy mi volt ez az egész. Kiléptünk a klub keretei közül, amitől hirtelen elvesztettük a talajt, és még távolabb kerültünk egymástól, némán törölgetem a spermát a fenekemről, miközben ő begombolkozik. A harisnyám rátapad a ragacsos combomra, az istennek nem akar feljönni, óvatosan rángatom, ő pedig éppen elindulna befelé, amikor nyílik az ajtó. Hú, ha most a személyzet meglát, ide se jöhetek többet. Zavart mosollyal nézek fel, aztán megáll bennem az ütő.
Nem az egyik pincér az, hanem Levente.”
S ha már fülledt erotika, jöjjön a megfelelő zenei aláfestés:
