A legtöbb nő ma azt mondja: Mindent ki akarok próbálni, mielőtt elkötelezem magamat, élni szeretnék, nekem minden jár! Én ezt nem értem. Véget ér az élet, mikor társra találunk? Együtt nem lehet élni? (Persze ehhez a megfelelő társ kell) – írja egy olvasó a Nők Lapja Café Megsúgom oldalán.
A Sandy hurrikán érkeztekor NY szexmámorba menekült. Amolyan „még egy utolsót” hangulat lepte a népeket. Hasonló világvége-hangulatot mutat a „mindent kipróbálni”. Amolyan kiterjesztett nászfrász. Rettegés a felelős elköteleződéstől. A vég kezdete – gondolja a legtöbb nő –, ha beleengedem magam egy elkötelezett párkapcsolatba! Ez rosszabb a halálnál.
A halál ugyanis nem biztosan rossz. Akik véletlenül mégis visszakepesztenek erre a világra, egészen jó dolgokat mesélnek a halálon túlról. A párkapcsolatról csak a megjátszott álompárok áradoznak – éppen két héttel azelőtt, hogy szétmennek. Az elköteleződés előtti élmény tehát leginkább a halálon túli élményhez hasonlítható.
Való igaz, nekünk is ritka örömöt jelent működő, gazdagodó párkapcsolat látni. Az is igaz: a hozzánk fordulók között sok olyan pár akad, akik messze átlagon felül megvannak egymással. A fenti bejegyzésre azonban azért reagálunk, mert érdekes tendenciát mutat: egyre többen fordulnak hozzánk egyénileg azzal, hogy kezdenek megcsömörleni a szingli „mindent kipróbálás” kényszerében. Egyre többen vannak, akik megcsömörlöttek a színfalak mögötti huncutságtól, s végre szeretnének beülni egy páholyba, elegánsan, csendesen, a szünetben meginni egy pezsgőt. Mintha Mrożek Tangójából léptek volna elő…
Ettől még jogos a bejegyzés szkepszise. Az, hogy egy pár az oltártól örömben és derűben járja végig életútját a kriptáig, éppen annyira valószínű, mint üresen meglökni Trabantunkat a Hősök terén, abban bízva, hogy magától révbe ér Tihanyban. Bizony sokat kell nyomkodni a pedált, néha szerelni is. Vegyük tudomásul: az ásó-kapa valójában nagyon sok munkát és imádságot jelent.
Az elköteleződés azt is jelenti, együtt vállalkozunk olyan életszakaszokra, amelyekre a jelen közös identitásunkból messze nem vagyunk ráhangolva. Éppen ez az elköteleződés lényege. A feltétlen bizalom.
A végleges elköteleződés azért is olyan félelmetes, mert csiki-csuki helyzet. Ha az egyik valóban véglegesnek gondolja az elköteleződést, a másik könnyedén rálegyint:
– Ugyan, ígyis-úgyis ki kell tartania mellettem. Ezt a kis stiklit megengedhetem magamnak. Apám különb dolgokat is lenyomott anyám torkán.
– Ugyan, ezt még megcsináltatom vele, anyu ennél sokkal többet követelt meg aputól.
Máris oda a feltétlen bizalom, és aki véglegesnek szánta az elköteleződést, vagy balek lesz, vagy maga szünteti meg a véglegességet.
Ráadásul míg a „mindent kipróbálni” időszakban annyi mindent megteszünk éppen egy jó párkapcsolat reményében, az elköteleződés után annyival kevesebbet teszünk a párkapcsolatért, amennyivel többet kellene. Beszorítjuk a nap legfáradtabb óráiba, megterheljük olyan tevékenységekkel, amiket a munkahelyen csicskáztatás felkiáltással felháborodottan visszautasítanánk.
Aminthogy a bajban lévő párok azt is visszautasítják, hogy fordítsanak több erőforrást a kapcsolat gazdagítására. Tipikus válaszok, ha erre biztatjuk őket:
– Ugyan már, ezek a fásult hétköznapok, de nyáron nyaralunk, ősszel wellness, télen síelés.
Így ráznak le minket, akik megtehetik, hogy költsenek a párkapcsolatukra. Nekik, akik évente hatszor üdülnek, és csodálkoznak, hogy mégis gond van, megmutatjuk a mi begóniánkat: naponta, kétnaponta kell locsolni, ahogyan a párkapcsolatot is folyamatosan gazdagítani kell.
– Mi örülünk, ha vasárnap délután ledöglünk egy kis pihire.
Így ráznak le minket, akik nem tehetik, hogy költsenek a párkapcsolatukra. Nekik, akik kihajtják a lelküket, feltesszük a kérdést: tudják-e, mi az élmény? Aligha, mert azt hiszik, pénzbe kerül.
Az élmény a párkapcsolat kötőanyaga. Néhány perc alatt ingyen szert tehetünk rá. Nehéz megvásárolni, könnyű rábukkanni. Gondoljunk csak a diákcsínyekre, amelyek évtizedek után is összekötnek minket.
Párkapcsolati terápián megfordítjuk a „mindent kipróbálás” kérdését:
– Mi mindent próbáltak már ki annak érdekében, hogy minél nagyobb felületen érintkezzenek, minél több területen működjenek együtt? Mert a párkapcsolat – a mi definíciónk szerint – egyszerűen annyit tesz, hogy együttműködünk az érintés, a társas lét, a megélhetés és a gondoskodás dimenzióiban és a különböző életszakaszokban. Ennyi.
Aki nem hiszi, próbálja ki. Ha ezt is megteszi, tényleg mindent kipróbált.
És hogy mit gondolnak az olvasók minderről, azt a Megsúgomon elolvashatod.
 Baktay Miklós a forradalom mámorában fogant 1956-ban. 82-ben végzett az ELTE-n, doktori disszertációját a játékról írta, fő tézise szerint a játék módosult tudatállapot. Ez akkoriban nóvum volt, bejáratossá tette agykutató laborokba is. Vándorlegényként a pszichológia fellegváraiban kapott képzést: Bécs, München, Zürich, Santa Cruz. Magánpraxist folytat feleségével és munkatársával, dr. Baktay Zelkával. Négy önálló kötetük mellett tucatnyiban voltak szerzőtársak.
Válaszaikból mostantól hetente válogatunk. Kérdezni tőlük ITT tudtok! |
