– Azt kérdezted tőlem, hogyan élek együtt immár tíz éve vérnyomásproblémámmal. Tulajdonképpen a mindennapi életben nem jelent problémát számomra, nem gondolok rá nap mint nap, annak ellenére, hogy naponta bekapom a kezelésére felírt pirulákat – mondja az ötvenhét éves Pál. – Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok tisztában a mibenlétével, vagy azt, hogy nem tartom be az orvosi utasításokat. Éppen ellenkezőleg. Ismerem a szövődményeit, és azt is elfogadtam, hogy a gyógyszereket egy életen át kell használnom, hiszen ez a betegség nem gyógyul meg soha, viszont jól karbantartható.
Pál azok a magas vérnyomással élők közé tartozik, akiknek, amikor diagnosztizálták a kórt, az nem okozott panaszokat.
– A háziorvosom hozzá szokta fűzni, szerencsém van, mert időben elkezdtük a kezelést, így szövődmények még nem alakultak ki – meséli Pál, aki gyakorlatilag véletlenül jött rá a problémára. – A családban van más magas vérnyomásos is, és egyszer csak úgy, kíváncsiságból egy vasárnapi ebéd után megmértem a vérnyomásomat. Magasabb volt az ideálisnál: 150/100 hgmm-et mutatott a digitális kijelző. A normál értékeket ismertem, hiszen ez köztudott, és a rokonom által is ki voltam már valamelyest művelve. De egy mérés nem mérés. És arra gondoltam, ezt bármi okozhatta, időjárási front, vagy esetlen feszültebb vagyok a megszokottnál… Következő vasárnap újra elővettem a műszert, megint magasabb volt a mért érték, és mikor négy héten át rendre ugyanígy volt, már nem lehetett nem tudomást venni a dologról.
Vérnyomásmérőre kötve
Az alapos kivizsgálás mellett, melynek amúgy is éppen itt volt az ideje, véli Pál, az orvosi protokoll szerint huszonnégy órás vérnyomásmérésnek vetették alá:
– Egy hordozható kis vérnyomásmérő készüléket szereltek a derekamra, amely össze volt kötve a felkaromra erősített mandzsettával. Mivel tudtam, hogy ez éjjel-nappal harminc percenként fog mérni, és azt is, hogy a mandzsetta felfújása levegővel és annak leeresztése hanggal jár, kértem, hétvégén ejtsük meg a vizsgálatot, hogy ne zavarjon a munkámban. Persze, hallani sem akartak róla, hiszen e huszonnégy órás mérésnek éppen az a célja, hogy a hétköznapi, a megszokott életmód mellett monitorozza a vérnyomást. Ügyvéd vagyok, így amikor az irodámban fogadtam az ügyfeleimet, ők is hallották a félóránkénti diszkrét berregést, természetesen, egy mondatos magyarázat elég volt mindenki számára. Amúgy minden második kliensemnek volt valami sztorija, vagy a sajátja, vagy a környezetéből, a huszonnégy órás vérnyomás-ellenőrzésről. Nem hiába, no, népbetegségről van szó. Azért az aznap esti színházjegyünket elajándékoztuk, és a nappaliban aludtam, hogy legalább a feleségem pihenését ne zavarja a méréseket kísérő zaj.
És amikor ebben a huszonnégy órában ébren volt, Pál szorgalmasan jegyzetelt, mikor mit csinált éppen, mert ahogyan ő fogalmazott, ez is “a lecke” része volt, az úgynevezett élménynapló vezetése. Hiszen fontos információ lehet például az, hogy milyen tevékenységnél ugrott ki a vérnyomás vagy éppen a tartósan magas mikor csökkent valamelyest.
– A vizsgálat kiértékelése után egyértelmű volt, hogy magasvérnyomás-betegségem van, és hogy a gyógyszeres terápia elkerülhetetlen – összegzi Pál. – Hát, nem voltam boldog, korainak is tartottam negyvenhét évesen ezt a diagnózist, és a legismertebb és legfélelmetesebb szövődmények, a szívinfarktus és a stroke lehetősége sem rajzolt valami fényes jövőt. De azt is tudtam, hogy a fegyelmezett gyógyszerszedés és kontroll kiválóan karbantartja a vérnyomást, így az erek nem károsodnak a túlzott nyomástól folyamatosan. Mert, hogy mire a gyógyszer kiválasztására és felírására került sor, én is már minden fellelhetőt elolvastam az interneten a magas vérnyomásról, mint minden jó, illetve rossz beteg, mert annak megítélése, hogy hasznos-e így, a magunk szakállára is tájékozódni, nézőpont kérdése…
Gondok az ágyban
Pált, ugyan egy életre szóló kór diagnózisát kapta kézhez, az valamelyest megnyugtatta: tudta, a magas vérnyomás, mint a nyugati világ civilizáció betegsége olyan hatalmas tömegeket érint, hogy ez inspiráció a gyógyszeripar számára az egyre korszerűbb szerek kifejlesztésére:
– A kezelésemmel mégis volt gubanc. Tudom, minden gyógyszernek van mellékhatása, és azt is, hogy a dobozában található, mellékelt betegtájékoztatóban feltüntetett, nem kívánt tünetek sem fordulnak elő a páciensek száz százalékánál. De azért amikor az impotenciát, mint lehetséges mellékhatást olvastam, arra gondoltam, atyaég, hát, még ez is! „Száz beteg közül legfeljebb egy beteget érinthet” állt a papírosban. És, persze, hogy én voltam az a százból egy. De tizenévnyi, harmonikus házasság után, megértő társsal az oldalamon, azért nem akartam a Dunának menni. Először inkább megfigyelgettük a feleségemmel, nem lehet-e valamilyen külső körülmény a ludas, a túlhajszoltságunk, vagy az, hogy tartunk tőle, a gyerekek felébredhetnek…
Pál végül beavatta háziorvosát, arra gyanakszik, hogy a magas vérnyomására szedett gyógyszere és szinte egyik napról a másikra jelentkező merevedési zavara összefügghet. A doktor annyit mondott, hogy lehet, és javasolta, hogy a terápiát egészítsék ki egy másik szerrel.
– Ez a módosítás meg is oldotta a problémát. Mármint fizikailag – mondja Pál. – Mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem viselt meg minket lelkileg, még ha nem is éltük meg tragédiaként. De végül jól jöttünk ki belőle: megbeszéltük a feleségemmel, ugyan „erre még nem jártunk”, de mint minden korábbi nehézségünket, együtt ezt is uralni tudtuk. Színesíti a képet, hogy a kezeletlen magas vérnyomásnak viszont szintén lehet potenciazavar a szövődménye. Meg is állapítottuk a nejemmel, hogy ez egy kicsit olyan, mint a Száll a kakukk fészkére könyvben az epilepsziás betegek rettegése a fogak kihullásától… A regényben ugyanis a rohamok megelőzésére szolgáló gyógyszer mellékhatása az ínysorvadás, és ezzel a fogvesztés. Viszont ha nem szedik a gyógyszert, gyakoribb az epilepsziás nagyroham, és ilyenkor a beteg fogsorai közé helyezett ék (nehogy az izomgörcs alatt elharapja a nyelvét) eltávolításakor kihullhatnak fogak… szóval így is, úgy is…
A diéta kemény dió
– Egyébként az említett internetes barangolásom fő célja az volt, hogy a többi, magas vérnyomásos sorstársaim bejegyzéseiből életmódtanácsokat gyűjtsek, mi javasolt, mi ellenjavallt – magyarázza Pál, aki hozzáfűzi, egyébként igazi újdonságra nem bukkant, vagy olyasmire, amit a kezelőorvosa ne említett volna. Bár sok tudományos forrás szerint egyáltalán nincs jótékony hatása a fokhagymának, az ő orvosa támogatta a fogyasztását, így azt be is vezették nagy lelkesedéssel. – Rengeteg olyan étel elkészítéséhez felhasználjuk, melyeknek klasszikus receptjében nem szerepel. A feleségem édesanyja, aki sokat látott háziasszony, és maga is kísérletező kedvű szakácsnő, azért akkor nagyot nézett, amikor kiderült, mi még a lecsóba és a káposztás tésztába is teszünk fokhagymát, de megkóstolta, és ízlett neki.
A kávéfogyasztással kapcsolatban viszont teljesen ellentmondásos információkra lelt Pál, a zéró toleranciától a teljesen megengedő hozzáállásig minden vélemény keringett a virtuális tanácsok között. Ő végül a háziorvosával konzultálva a napi, számolatlan csészényi fekete mérséklése mellett döntött, elsősorban nem is a vérnyomása, hanem a gyomorpanaszai miatt.
– A sótartót mi már korábban száműztük az asztalunkról, feleségem egészségnevelő hatására. Amikor elkezdtem neki udvarolni, valósággal függtem a sós ízektől, ha étterembe mentünk, még mielőtt megkóstoltam volna az elém rakott ételt, már sóztam is. Hát a nejem ennek vetett véget, szelíd határozottságával, így eljutottam odáig, hogy már a paprikát, paradicsomot sem sóztam. Ami viszont új feladat volt, hogy a kész élelmiszereknek sótartalmára is el kellett kezdenünk odafigyelni, így a sajtok, felvágottak, konzervek is górcső alá kerültek, hiszen a só minden vérnyomásproblémával küzdő ősellensége, de mindenki jól jár ezekkel a megszorításokkal – folytatja Pál a konyhai szokásaikat érintő, ahogyan ő mondja: “magas vérnyomásos rituálékat”.
E „rituálék” közé tartozik szintén a természetes vízhajtók beépítése az étrendjükbe, könnyedén is ment például a spárga, a torma vagy a petrzselyemzöld tudatos használata a napi vagy heti főzési rutinban. Ami igazi kihívást jelentett Pál számára, az az első számú intelem, az ideális testsúly elérése volt:
– Nem is sikerült a mai napig sem. Az elmúlt tíz évben voltak jobb, értsd, karcsúbb periódusok, de megőrizni nem ment, valahogy mindig visszakúsztak a leadott kilók. Azt szoktam mondani, most legalább egészséges ételektől vagyok pocakos. De nem adtam fel, azok népes táborához tartozom, akik számára a fogyókúra életformává vált. Egyszer majd csak sikerül…
Fotó: Profimedia
Nem élhetünk stressz nélkül
– Kerülje a stresszt! Nahát, ettől a tanácstól tényleg bestresszeltem – mondja nevetve Pál. – Mintha azt mondták volna, kerüljem a munkámat, vagy még inkább az egész életemet. Értem én a miértjét, csak nem olyan egyszerű ezt kivitelezni. Ügyvéd vagyok, akiket képviselek, többségében egy konfliktus részesei, és ha ez nem is az én viszályom, sőt, kívülállónak kell maradnom, hiszen csak így tudok hatékonyan segíteni, akkor is ott van a napi konfrontáció a bíróságon, a rendőrségen, ahol sok, olykor ellentétes elvárásnak kell megfelelni. És akkor még az idősaturól nem is beszéltünk, amikor egy-egy beadvány megírásának a határideje a körmömre ég… Vagy amikor választanom kell, beáldozzam azt a szombatot a munkámnak, vagy maradjak a családom mellett…
Hogy a testmozgás életmentő, az szintén nem volt sem kérdés, sem újdonság Pál számára, az, hogyan is lásson neki, annál inkább:
– Az időhiány és a lustaságom mintha összefogtak volna ellenem, és együtt torpedózták meg minden sportolási kezdeményezésemet. Na jó, nem voltak túl elszántak azok a kezdeményezések. Végül maradt a kerékpározás és a jóga. Ugyan egyik sem kifejezetten fogyaszt, de ez nem is a testmozgás, hanem a diéta dolga. Vagy lenne. Amikor csak tehetem, biciklivel megyek az irodámba, annyi erőfeszítést igényel, hogy félórával hamarabb kell elindulnom, hogy ott legyen időm lefürödni, átöltözni. És a gyerekek ilyenkor mellettem jönnek a saját kerékpárjukon, együtt tekerünk a közeli iskoláig, mindhárman imádjuk. Hát, így élünk mi együtt a vérnyomás-problémámmal. S hogy a szövődményeit időben elcsíphessük, rendszeresen járok kontrollra. De egyelőre csendben van.
