– Benjáminnak vagy neked voltak nehezebbek az első munkanapok?
– Természetesen nekem. Az első forgatási napra sírva mentem be, ám Benjámin nagyon jól vette az akadályt. Szerencsém van, a másodunokatestvérem, aki egy másfél éves kislány, Hanna édesanyja, vállalta, hogy Benire is vigyáz, amíg forgatok. Négy hete dolgozom, de a kisfiam már annyi mindent tanult Hannától, hogy el sem hiszem!
– Mennyi időt vagytok távol egymástól?
– Csupán két napot hetente, de előfordul, hogy még ennyit sem. Ezen a héten például egyáltalán nem kellett dolgoznom. Úgy gondolom, talán mindkettőnknek jó, hogy ennyi időt külön töltünk. Beni is önállóbb lesz, és még nálam sem jelentkeztek a gyesen lévő kismamák tünetei.
– Volt, amit lemondásnak éreztél az otthon töltött hónapok alatt?
– Nem, semmit. Én olyan régen szerettem volna kisbabát, annyira vágytam rá, hogy semmit nem éreztem lemondásnak.
– A párod támogatott abban, hogy visszamenj dolgozni?
– Igen. Az egész családdal megbeszéltem, hiszen csak együtt dönthettünk, de mindannyian támogattak a döntésemben.
– Milyen érzés volt újra dolgozni?
– Amint beültem a sminkszékbe, elmúlt minden aggodalmam. Olyan volt, mintha nem is maradt volna ki egy év, mert ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk. Persze, sokakkal tartottam a kapcsolatot addig is, amíg otthon voltam Benivel.
– Hogyan rázódtál bele újra a kamerák előtti munkába?
– Furcsa, de csupán pár percig volt lámpalázam. Aztán ment minden, mint a karikacsapás!
 |
Farkasházi Réka és Juga Veronika |
– Hogyan jött a könyv ötlete? (Réka és egykori kolléganője, Juga Veronika szakácskönyvet írt Csemetéink csemegéi címmel – a szerk.)
– Kolosi Beával, aki a könyvünk kiadójának marketingigazgatója, már korábban is dolgoztam együtt, és mivel ő is kismama, természetes, hogy legtöbbször a gyerekek voltak köztünk a fő téma. A beszélgetéseink során ráébredtünk, hogy kimondottan recepteket tartalmazó babaszakácskönyvet, ami ráadásul a nálunk honos táplálási előírásokhoz is igazodik nem csak valami külföldi kiadvány magyarítása még nem láttunk. Az ötletet tett követte; megkerestük a megfelelő szakértőket a Magyar Védőnők Egyesületét, akik egészségügyi szempontból kontrolláltak, és egy mesterszakács barátunkat, aki gasztronómiai szempontból járult hozzá nagyon-nagyon sokkal az anyag megszületéséhez , azután hozzáláttunk Ronival, hogy megírjuk a könyvet.
– Sok munkátok volt vele?
– Utólag nézve nem, de valójában fél éven keresztül, amikor nem a babákkal törődtünk, csak a könyvön dolgoztunk vagyis minden szabadidőnket erre szántuk. Ugyan a munka is családias volt, hiszen hozzánk járt fel a szakács barátunk, Kovács Norbert, valamint Vajda Péter operatőr barátunk, akinek Bárd Johanna tervező fantasztikus munkája mellett a könyv képvilágát köszönhetjük. Később a fotográfiák pedig Beáék lakásában készültek.
– Igaz, hogy Ronival mindenképp együtt szerettetek volna szülni?
– Nem, azért ennyire nem terveztük meg, hiszen egy ilyen eseményt nem is lehet előre megtervezni. Régebben ugyan beszélgettünk arról, hogy milyen jó lenne, ha együtt lennénk kismamák, de vannak olyan barátnők, akik nem beszélnek erről? Mégis, úgy gondolom, a sors nem véletlenül segített be nekünk.
– Más lett a kapcsolatotok, hogy szinte egy időben lettetek anyák?
– Azt hiszem, elmélyült. Ráadásul, korábban is sok időt töltöttünk együtt, ám a könyvírás még közelebb hozott minket egymáshoz.
– Szeretnétek még Bencével gyereket?
– Igen, mindenképpen, sőt, ha minden jól megy, még legalább két testvért szeretnénk Benjáminnak.
– Miért éppen három gyereket szeretnétek?
– Édesanyámék is hárman testvérek, és az egyik barátnőmnek is három gyereke van. Nekem ez így tetszene. Három gyerek és a szülők már egy igazán rendes méretű család!
Fotók: www.rtlklub.hu
