 |
Imádják, vagy utálják
– Önt vagy imádják, vagy utálják. Mindig ilyen szélsőséges érzéseket váltott ki az emberekből?
– Mindig. Azt hiszem, az én esetemben egy olyan személyiségről van szó, aki megosztja az embereket. Nyilván provokatív vagyok, de mindig is az voltam. Ráadásul ez a stílus bevált, és ha nem lennék ilyen, lehet, hogy senkit nem érdekelnék. De ez nem egy felvett póz a képernyőn, hiszen a magánéletben is magamnak való ember vagyok, aki kimondja a véleményét, és ha kell, élesen fogalmaz.
– Fiatal pályakezdőként sem törekedett arra, hogy szeressék?
– Hazudik az az ember, aki azt mondja, hogy nem vágyik szeretetre. Én is örülök, ha megdicsérnek és ha szeretnek, de már általános iskolás koromban is kilógtam a sorból. Nem vágytam társaságba, egyszer voltam táborban, de onnan is megszöktem, és mindig kívülállóként szemléltem az embereket. Nálam ez a fajta mentalitás velem született, ám vannak helyzetek, amikor még rá is játszom.
Halló, Papa!
– Szokott álmodni?
– Két visszatérő álmom van. Az egyik, amit éppen ma éjszaka is álmodtam, hogy nem találom az autómat. A másik az, hogy vizsgázom az egyetemen, és nem tudom az anyagot. És ami még szörnyűbb, mindenféle buta magyarázatot kell kitalálnom, hogy miért nem készültem. Úgy gondolom, igaz, hogy az ember félelmei jelennek meg az álmaiban. Az én álmaim arról szólnak, hogy mindig jó tanuló voltam, és nagy bennem a megfelelni vágyás, éppen ezért félek tőle, hogy valamit elveszítek, vagy valami nem sikerül. Nem emlékszem, hogy valami nem sikerült az életemben, de ha mégsem, hát annak megvolt a magyarázata, mert utólag kiderült, éppen így volt jó.
– Boldognak vagy sikeresnek szeretné látni a gyerekeit, vagy éppen a volt tanítványait?
– A kettő együtt is lehetséges, de tény, hogy nem minden sikeres ember boldog. A sikerért komoly árat kell fizetni, főleg a mi szakmánkban. Nem napi nyolc órát dolgozunk, és ezt megsínyli a családi élet. Nem tudunk annyit foglalkozni a gyerekeinkkel, a feleségünkkel, ingerültek vagyunk, és persze hazavisszük a munkát.
– Az unokákkal tudja pótolni azt, amit a gyerekeivel elmulasztott?
– A két nagyobbik unokámmal nagyon jóban vagyok, a Megasztár döntőre például Petrával mentem, és már hetekkel előtte folyamatosan arról beszélt, hogy én mit veszek majd fel, és rajta milyen ruha lesz. De az is előfordul, hogy Kinga, a fiam kisebbik lánya, felhív telefonon, mert úgy gondolja, hogy egy kicsit beszélgethetnénk. A lányom kislánya még csak öthónapos, vele még nehéz a kommunikáció, bár már sikerült elérnem, hogy nem kezd üvölteni, ha felveszem.
– És a gyerekei?
– A lányommal bár már férjnél van , naponta beszélünk telefonon, a fiam viszont nem könnyű eset. Ugyanolyan magának való, mint én, és azt hiszem, megsínylette azt, hogy az én árnyékomban nőtt fel. Tehetséges operatőrnek indult, ám végül abbahagyta, mert ha dolgozott valahol, mindig attól tartott, hogy a háttérben úgy gondolják, azért kapta a munkát, mert Havas Henriknek hívják.
– A fiát látva ráébredt, hogy önnel sem lehet könnyű a családjának?
– Én ezzel teljesen tisztában vagyok. A lányom szokott velem harcolni, és próbál rábírni, hogy legyek nyitottabb. Hétvégén összejön az egész család Kisorosziban, zenét hallgatunk, sportoltunk, de elég nagy a ház, hogyha szeretnék elvonulni, akkor van rá lehetőségem. Olvasok, biciklizek vagy éppen kutyát sétáltatok.
| Névjegy: |
| Név: dr. Havas Henrik Született: 1949. június 25. Végzettsége: MÚOSZ Újságíró Iskola, JATE Állam- és Jogtudományi Kar Néhány műsor: Krónika, Nap-TV, Heti Hetes Néhány könyv: A láger, Bős-Nagymaros dosszié, Szeretők, Gaszner és Rihmer főorvos elmeosztálya Felesége: Mária Gyermekei: Henrik és Nikolett Unokái: három lányunokája van. Jelenleg a Mokka című reggeli magazin műsorvezetője, és a Szegedi Tudományegyetem tanára. |
– Nemrégiben elesett a motorjával, és térdszalagszakadást szenvedett. Hisz abban, hogy ez jelzés volt, hogy meg kellene pihenni?
– Nem vagyok vallásos, Istenben sem hiszek, de hiszek a keresztény elvekben, a szeretetben, és fontos, hogy tartozom valahová. A baleset nem jelzés volt, hanem a saját butaságom; nem kellett volna csúszós úton motoroznom. Ha néhány száz év múlva kiásnak, biztosan azt hiszik majd, hogy kaszkadőr voltam, annyi sérülésem van. Csuklótörés, bokatörés, kulcscsonttörés és könyöktörés is szerepelt már a repertoáromon.
– A Mokka indulásakor azt mondta, hiányozni fog a korábbi életmódja, amikor gondolt egyet, felült egy repülőre, és néhány óra múlva már Szentpétervár utcáin sétált.
– Bevallom, nehéz az alkalmazkodás. Nem jelent problémát hajnalban kelni, és két órát képernyőn lenni, a gondok délután kezdődnek, mert akkorra már elég nyomott hangulatba kerülök, este pedig már kimondottan türelmetlen vagyok. Éppen a napokban gondolkodtam, hogy belevágok egy új könyvbe. Szükségem van valamire, ami felpörget, és határidőre, ami előrehajt.
– Az egyik hetilap címlapján nemrégiben azt olvashattuk, hogy mániás depresszióval küzd. Igaz a történet?
– Tíz évvel ezelőtt jelentkezett nálam ez a betegség, amely valóban a magasság és a mélység közötti ingadozást jelenti. Egyszer csúcsig repülök, máskor visszazuhanok, és depresszióba esem. Ez egy furcsa állapot, telefonálnom kellene, de nem telefonálok, találkoznom kellene valakivel, de nincs kedvem elindulni sem. Napokig nincs kedvem beszélgetni, csak igennel és nemmel válaszolok. A betegség azonban gyógyszeresen kezelhető.
– Az írás ki tudja rántani ebből az állapotból?
– Az írás csupán eszköz, a cél az, ami előttem lebeg, és képes előrevinni.
A teljes cikket a Meglepetés 20. heti számában olvashatjátok el!
