Anya csak egy van

Késik. Húsz perc, és itt lesz, addig foglaljak helyet a tárgyalóban. Egyből a nyolcvanas években találom magam, a sarokban a hajdani KGST piac egyik – valódi – remeke, a Junoszty TV pihen egy másik, szintén működőképes darab társaságában. A falon a főváros moziműsorát felvonultató plakát, 1991-ből.

Közben megérkezik Európa egyik legeredetibb televíziócsatornájának vezetője, az oldalán két gyerekével a négyből. A srácok beviharzanak a szomszéd irodába, láthatóan otthon érzik magukat, a hangulat nyugodt és kellemes, mintha nem is egy munkahelyen lennénk.


– Teljesen igaz rátok nézve a mondás, hogy jókor, jó időben, jó helyen startoltatok a Filmmúzeummal. Immár öt éve, a nagy retro divattal szinte egyidőben indult be a csatorna. Hogyan álltok most az induláshoz képest?

– A Filmmúzeum mostanra megtalálta a helyét a világban. Annak idején a „nyugdíjasok csatornájaként” azonosítottak minket, de mára már a huszonéves korosztály is rákattant a csatornára, akiknek újdonság lehet egy 30 évvel ezelőtti oktatófilm.  Amikor elindultunk anno, teljesen máshogy nézett ki a hazai médiapiac. Sokkal könnyebb volt csatornát indítani, egyszerűbb volt minden, nem volt akkora harc, mint ami most jellemzi a szakmát. Annak idején a UPC hitt bennünk, amikor eléjük álltunk, hogy régi típusú csatornát szeretnénk, de arculatban és vizuálisan új köntösbe csomagolva. Bevállalták, pedig nem is volt magyar az, aki döntött a részükről.

Névjegy:

Születési dátum: 1967. júl. 30. Kedvenc Filmplakát:  8 és fél nő, Mechanikus narancs, Trainspotting, Manhattan, Üvegtörők, az Aranycsapat és még sorolhatnám. A legtöbb eredetije az irodánkban lóg. Milyen könyvet olvastál utoljára: De igaziból? Egy református teológus gondolatait a Miatyánkról, ill. Gazdag László elméletét a szuperfluid vákuumról. Kedvenc zenekar: Kispálos az egész család. Még Boriska (5 éves) is kívülről fújja a számok többségét. Kedvenc sport: a focit el kell viselnem, mert az családi mánia a fiúknál, ezért aztán állandóan azt kell nézzem – Rault pedig szívesen is nézem. Amire büszke: a gyerekeimre, ők az életműveim.

– Dévényi Tibi bácsi mondta egyszer, hogy ezt a szakmát az irigység tartja össze. Mit szóltak hozzá, hogy jöttél te, egy megboldogult tévés vetélkedő háziasszonya, és előrukkoltál egy teljesen úttörő vállalkozással?

– Ez abszolút így van. A kulturális tárca miniszteréhez az elmúlt öt évben nem sikerült bejutnom. Úgy gondolom, hogy tettünk a magyar filmért eleget, szerettünk volna egyeztetni velük a jövővel kapcsolatban, de ez nem sikerült. Ez idáig semmilyen támogatást nem kaptunk, de nemcsak az államtól, hanem a filmmel foglalkozó alapítványoktól sem. Mit képzelünk mi, hogy csak úgy vetítjük az ő filmjeiket, és belőlük élünk?! Volt olyan rendező, aki kijelentette, hogy nem járul hozzá ahhoz, hogy a művei műsorra kerüljenek. Nem fogják föl, hogy ha mi nem vagyunk, akkor a filmjeik – köztük nagyon sok nagybecsű alkotás – láthatatlanok maradnak. Vívtuk a harcot a szakmával, szervekkel, a különböző gyűjtemények tulajdonosaival, az MTV-től kezdve a Nemzeti Filmarchívumig. Semmilyen együttműködésre nem voltak hajlandóak, várták, hogy mikor lehetetlenülünk el, közben pedig folyamatosan panaszkodtak, hogy padló alatt a szakma. Mindezek ellenére a közönség imádta, és szeretik a mai napig is, még a gyengébb produkciókat is, akár napi 14 órában, amit elég nehéz kiszolgálni, mert a világ legdrágább archívuma a magyar. Kénytelenek voltunk beengedni a külföldi filmeket, ami jó ötletnek és egyben viszonyítási alapnak bizonyult, mert sok régi magyar film sokkal jobb, mint a kortárs olasz vagy francia filmesek dolgai.

– Van kedvenc filmed vagy televíziós műsortípusod, amit bármikor szívesen megnézel?

– Rá kellett jönnöm az évek során, hogy nekem nem csak tegnapom, hanem tegnapelőttöm is van. Gyakorlatilag minden olyan dolog, ami visszahozza a gyerekkoromat – a hétfői adásszünettől kezdve a veszprémi TV-fesztiválig, amit a balatoni nyaralónkban néztem – nagyon kedves számomra. De leginkább a privát filmeket szeretem, amiket a nézők maguk küldenek be nekünk, és mi magunk állítunk belőlük össze válogatást. Ezek adják vissza igazán kendőzetlenül a múltat. A múltidézés és az értékmegőrzés az első számú feladatunk, és ebbe belefér az Angyal sorozat ugyanúgy, mint a házi filmfelvétel.

– Hogyan került a képbe a Cinetrip csapata?

– Mindkét csapat ugyanazzal a problémával küzdött – a méregdrága magyar archívokkal ellentétben a külföldieket ingyen használhatjuk -, nekünk a képernyőre, nekik a vizuális megnyilatkozásaikhoz kellettek a régi kópiák. Meglátták a mi gyűjteményünket, és elájultak, hogy ez egy csoda, és nekik ez kell.

– Ostoba emeltdíjas telefonos kvízjátékok és tv shop helyett éjjelente a saját műsoraitok ajánlói láthatóak. Hogyan sikerült megőriznetek az anyagi függetlenségeteket, hogy ne kelljen ebbe az irányba ferdülni?

– A televízió egy szigorú gazdasági vállalkozás. Egy előre meghatározott üzleti tervhez tartjuk magunkat, a kábelszolgáltatókkal megkötött szerződések alapján, ami egy előre kalkulálható dolog. A reklámbevételekkel nem számolunk. Ezért is tudtunk arra figyelni, hogy a minőség álljon mindenek felett, és ez iszonyatosan jó érzés. Tv-k tömkelegének az image-ét vágja tönkre egy ilyen műsor.

– Kemény főnöknek tartod magad? Feszültségnek nyoma sincs itt a cégen belül.

– Jaj, dehogy, nem vagyok én itt semmilyen üzletasszony vagy főnök, inkább tyúkanyó. Láttad, most az én gyermekeim voltak bent, tegnap a kolléganőmnek voltak itt. A szigorú munkahelyi szabályokat betartva igyekeztünk úgy kialakítani az irodát, hogy ez egy alkotóhely legyen. Átlag öt emberrel készítjük a Filmmúzeumot, ami elég viccesen hangzik, de ennek köszönhetően van életben a csatorna. Évekig nem vettünk fel marketingigazgatót, mert nem láttuk kitermelve a bérét, és inkább megoldottuk magunk. A csatornaigazgató elmegy egy komoly tárgyalásra, de ha arra van szükség, akkor a molinót rakja ki a Volt Fesztiválon. Mindezek mellett működik a dolog, köszönhetően a férjemnek, és a háttérben meghúzódó üzletembereknek. Ezek mellett ugye rosszakarók voltak, vannak és lesznek is, ami azt is jelzi, hogy jó úton haladunk.

– Nem villogsz különböző sztármagazinok címlapjain, nincsenek kreált cikkek, és mégis mindenki ismer.

– Elegem lett, lehúztam a rolót. Nem szeretek szerepelni. Nem szívesen nyilatkozom, köszönhetően az elmúlt két évben bekövetkezett változásoknak. Ki kell öltözni, sminkelni, produkálni magad. Ma már megtehetem, hogy nem vagyok ott mindenhol, és szépen csöndben örülhetek annak, amit létrehoztunk.
Megértem a mai sztárokat, mert ha nincsenek képben, akkor egyből lecserélik őket, senki sem pótolhatatlan a mai világban. Jön egy új, lehet hogy kevésbé tehetséges, de az sem baj, ha egyáltalán nem az. Ma már sajnos nincsenek Takács Marikák és Antal Imrék. Nekem hála istennek nem kell ott lihegnem mindenhol, mert nem ezen múlnak a dolgaim.





– Mi tölti ki az életed, ha nem a munkahelyeden vagy?

– Holnap kezdjük az iskolát, kötjük a füzeteket, ruhát, cipőt kell venni, egyszóval ugyanolyan normális családi életet élünk, mint bárki más. Pont most említette egy leendő sztárunk – aki hasonló cipőben jár -, hogy mennyire problémás dolog ez. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy annak idején, amikor Borika született, indítottuk el a Filmmúzeumot. Az iroda egyik sarkában volt egy pelenkázó asztal, és hoztam be magammal, szoptattam három éves koráig. Nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás, de lehet ezt így is csinálni, nem kell egyik dolgot a másikért feladni. A gyerekek toleranciára és türelemre nevelnek bennünket. Rákényszerítenek arra, hogy racionálisan és lényegretörően végezzük azt a pár órát, amit bent töltünk a férjemmel. Ezt más kereskedelmi csatornánál lehetetlen lenne véghezvinni.

– Lazítás a gyerekek nélkül?

– Csakis gyerekekkel! Egyszerűen betegei vagyunk a gyerekeinknek, most már egyre kevésbé rakjuk le őket a nagyszülőkhöz. Iszonyatosan jó fejek, most voltunk Bibionéban négy napig. Ez a hely utószezonban a legelviselhetőbb, rajtunk kívül senki nem volt a parton, annyira rossz időt fogtunk ki, dacoltunk az időjárással, de nagyszerű volt! Hihetetlen érzés volt, annyira csodálatosak voltak, kipihenve, kisimulva jöttünk haza.

Kérdezem, vajon hobbija e a főzés, hiszen kinek jutna eszébe egy gasztrocsatorna elindítása. Kiderül, hogy tud, de nem szeret, mint a többgyerekes anyukák legtöbbje. És bár megfogadta, hogy nem csinál új csatornát, erre tessék – itt a Tv Deco, ami hamarosan a kertépítés, barkácsolás, lakberendezés profilon fog mozogni. Célja, hogy újra divatba hozza a csináld magad mozgalmat, mert barkácsolni, alkotni, berendezni, építeni jó.
Ebben egyetértünk, majd rohan tovább, hiszen említette, az időt jól kell beosztani, hogy elegendő maradjon a srácokra.