Anno hogyan volt bátorságod a hivatalos csatornákat megkerülve Cannes-ban jelölni a Szél című rövidfilmedet?
Iványi Marcell
Nem kellett hozzá különösebb bátorság, egyértelmű volt, hogy ha már ott vagyunk, kitöltünk egy nevezési lapot. Azért utaztunk ki, mert szerettem volna megmutatni Lucien Hervének (az ő Három asszonyság című fotója a film kezdőképe a szerk.) a filmet. A fesztiváligazgató, Gilles Jacob néhány nappal később értesített, hogy az előzsűrivel teljes egyetértésben válogatták be a Szelet a versenybe.
Emlékszel még, hogy mi volt Hervé reakciója, miután látta a filmet?
Egy fontos mondatot mondott, ami megragadt: Jó, ha valaki nagyon érzékeny az olyan látnivalóra, amelyben nincs fölösleges mozzanat. Még aznap Emir Kusturica is látta a filmet, aki még rövidebben reagált: Folytasd!
Hogyan választod ki azokat a képeket, amelyekből végül filmet csinálsz?
Nem tudatosan kerestem sem a fényképet, sem a festményt. Ha csinálni akarsz valamit, ha úgy éled a mindennapokat, hogy benned él a vágy, hogy kreálj valamit, mert az jó, mert az olyan, mint a kábítószer, akkor folyamatosan keresel, állandóan nyitva van a szemed. Meglátsz egy motívumot, meghallod, hogy a szomszéd asztalnál miről beszélgetnek, hallasz egy dallamot, és mindez épül lassanként, de lehet, hogy egy dologban teljesül. Én így voltam ezzel a képpel, benne volt minden. Nem terveztem, hogy képből fogok filmet csinálni, bár csak úgy lehet filmet csinálni, ha megmozdítasz egy állóképet. Általában így van: ha látunk egy erős jelenetet az utcán vagy bárhol a világban, akkor az a kép rögződik. Egy jó filmből is egy-két kép marad meg, amire bármikor visszaemlékszel.
Névjegy
Név: Iványi Marcell
Születési idő: 1973. 12. 30.
Tanulmányok:
Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest film- és televíziórendezés
Klotildligeti Drámaiskola, Kristóf Péter dramaturgia, drámaírás, színészvezetés
Díjak:
1996: Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, Arany Pálma, Szél
1997: Up-and-coming Festival, fődíj, Szél
2000: forgatókönyv-írói ösztöndíj, Cinéfondation Résidence, Paris
A párizsi metró egyik megállójában. Minden irányból ezer lépcső vezet le a metróhoz, és az egyik lépcsőfordulóban ott volt a hatalmas plakát. A Musée DOrsay kiállítására hoztak olasz festményeket, amelyek között ott volt az Il quarto stato is. A festmény egy részlete, a két férfi és a nő szerepelt a plakáton. Amikor megláttam, azonnal beugrott, hogy én ezt ismerem, és ez izgat. Mivel ezer megállóban ezerszer ki volt téve, így aznap mindenhol ezt láttam, viszont a kiállításra nem tudtam elmenni. Pár nappal később Maarten Loix-hoz utaztam a Brüsszelt Párizzsal összekötő gyorsvonaton, ahol találtam egy kulturális prospektust, benne a kép reprójával. Kivágtam, és beragasztottam a füzetembe.
Innen már egyenes út vezetett a filmhez?
Egy-két nap alatt megírtam az alapszituációt, hogy melyik szereplőt és hogyan akarom mozgatni. Felolvastam Maarten Loix-nak, és gyakorlatilag már produkcióban voltunk. Innentől begyorsultak az események, már amennyire három év alatt be tudnak gyorsulni. Három évből egy a financiális háttér, illetve a produkció megteremtésével, két év pedig az utómunkával telt el. Ebből például hat hónapot a számítógépek dolgoztak.
Nem is láttad az eredeti festményt?
Már a velencei mustrán ment a film, amikor sikerült megnéznem a festményt a milánói képtárban élő valójában. Giuseppe Pellizza híres és ismert arról, hogy jóval a kora előtt már fotó jellegű képeket festett, közben a hatalmas, 3 × 5 m-es kép kis vonalakból áll. Ha közel mész, szétesik. Nagyon durva! Ő pontosan tudta, hogy mi az, ami majd 10 méterről látszani fog.
 |
| Forgatás közben |
Az elmúlt tíz évet főleg a tanulásnak szentelted, mi volt a Ballada legnagyobb tapasztalata?
Érdekes és számomra iszonyú tapasztalat volt, amit a következő filmemben is hasznosítani fogok, hogy egy csapat dolgozott a filmen. Nem összeadódtak az energiák, hanem összeszorzódtak. Szombati nap volt az első próba a hat színésszel egy brüsszeli lakásban. Tulajdonképpen egy kvázi szereplőválogatás volt, mindenki a produkció költségére utazott Budapestről, Párizsból, Amszterdamból, de a saját idejéből és azzal a feltétellel, hogy én valószínűleg titeket szeretnélek választani, de tévedhetek is, illetve ti is választhattok engem, ezt a dolgot és egymást. Tizenegy órás munkanap után egy csapat ült ott abban a brüsszeli lakásban. Hét hónap telt el a forgatásig, nem találkoztunk, még a ruhapróbák is külön-külön zajlottak, de amikor forgatni kezdtünk, ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Akkor tapasztaltam meg először, hogy ha valaminek nemcsak a szakmai oldala van jól előkészítve, de az emberi is, akkor sokkal pontosabban tudsz dolgozni, és van idő a lényegi dolgokkal foglalkozni.
Hogyan csöppentél a film világába?
Nagyjából tizen-egynéhány éves korom óta ugyanazt csinálom. Nagyapám azt mondta, hogy ez a nappali nem nappali, hanem ez a színpad. Gyere be úgy, mintha színpadra jönnél. Nagyapám színész akart lenni, de az ő korában nem lehetett, mert olyan családból származott, ahol ez lenézett mesterség volt, így ügyvéd lett, de nagyon sokáig amatőr színészként játszott különböző helyeken. Valamitől azt érezte, hogy nekem erre van fogékonyságom, és elkezdett tanítani.
Nagyapa és unoka között mindig erős a kötelék
Ami vicces, hogy a nagyapám belőlem csinált színészt, én pedig az ő volt feleségéből, a nagymamámból csináltam színésznőt. A Szélben is játszott, és azután több vizsgafilmemben is. Onnantól kezdve, hogy Napaka, a nagyapám elkezdte tanítani, hogyan kell egy szöveget felolvasni, hol kell szünetet tartani, onnantól kezdve minden egyértelmű volt, most így visszanézve. Egyértelmű volt a gyerekszínházban játszás, a magyar tévében a riporterkedés, és 17 éves koromtól egyértelmű volt a film. Nagy szerencsém, hogy megismertem Kristóf Pétert a Klotildligeti Drámaiskolában. A mai napig az ő tanítása az alap. Ha valamin elkezdek dolgozni, a tőle tanultakból indítok.
 |
Párizs, Brüsszel, Budapest. Folyton úton vagy. Mi az, amit mindig magaddal viszel, és hol vannak a gyökereid?
Maci kutyám mindenhova elkísér, de jegyzetfüzeteim is sok helyen vannak. Bárhol vagyok, nagyon gyorsan otthon érzem magam. Nem ragaszkodom dolgokhoz, a gyökereim pont ebben vannak, hogy mozgásban vagyok.
Semmihez sem ragaszkodsz foggal-körömmel?
Néha elfelejtem, de azután mindig arra jutok, hogy el kell engedni bárkit és bármit, hogy végül velem maradjon. Paradoxonnak tűnhet, de csak így működik. Idén nyáron volt egy nagyon mély és megrázó konfliktusom. Amíg küzdöttem, tiltakoztam, addig mindig és újra szétesett minden, és képtelen voltam megtalálni a belső nyugalmat. Amint hagytam, hogy érzések és élmények eltávolodjanak, visszataláltam magamhoz, és lezárult a konfliktus. A ragaszkodással az egymásra találás esélyét öljük meg.
Két kép, két film |
| Szél Lucien Hervé Három asszonyság című, 1951-ben készült fekete-fehér fotóján három nő áll egymás mellett, és egy irányba néznek. A film egy hatperces snittben mutatja meg azt, amit a fotón nem láthatunk. A jelenetet négyszer vették fel, majd a harmadik lett a végleges verzió. Ballada Giuseppe Pellizza da Volpedo Il quarto stato című, 1901-ben készült monumentális festménye egy XIX. századi parasztfelkelést ábrázol, és a milánói vérengzésre utal. A filmet green box (zöld háttér) előtt forgatták, és később számítógépes technikával festettek hozzá háttért. A színészeknek nagyon nehéz dolguk volt, mert párbeszéd és kellékek nélkül kellett egy történetet elmesélni. A tizenkét perces filmben emberi hang csak halandzsa nyelven szólal meg, amelyet a külföldiek magyarnak, a magyarok pedig japánnak sejtenek, ezért a filmre felirat került, bár a történet ezen mankó nélkül is teljes és érthető. Iványi Marcellnek külön öröm, hogy filmjét Takeshi Kitano új alkotásának, a Takeshis-nek a kísérőfilmjeként vetítik a mozikban. |
