 |
Előfordult már hivatalban, valami ügyintézés közben, hogy szegény nő az asztal mögül visszakérdezett, én pedig olyasmit motyogtam, hogy valamit az autóban felejtettem, és elfutottam Igen a színpadon játszottam a nagy hősöket, az életben pedig olyan közegben, ahol nem ismertem ki magamat, ijedt nyuszi voltam.
Oké, az elejét tökéletesen értem, de hogy lehet megváltozni? Egyszer reggel felébredtél, belenéztél a tükörbe, és meglepve konstatáltad: jé, én egy elszánt fickó vagyok?
Azt hiszem, rossz nyomon indultál el. Az történt, hogy napra pontosan éppen egy hónapja felébredtem, oldalra néztem, és ott feküdt az ágyon IV. Kaszás János, az én elsőszülött gyermekem.
Miért pont negyedik? Kiszámoltad?
Apai felmenőim háromíziglen Kaszás Jánosok voltak, nálam kellett csak eltérni a névadással, ugyanis a születésem idején a Felvidéken bősz erőkkel folyt a szlovákosítás, és akinél csak lehetett, a hivatal keresett egy szlovák megfelelőt.
Tehát most Jan lennél?
Pontosan. És ezt nem akarták a szüleim, ezért Attilára kereszteltek. Én így bizonyos mértékig kakukktojás lettem a családban, de a fiam most folytatja derekasan a sort.
Egyébként is kakukktojás vagy?
Kicsit. A családból mindenkinek rendes polgári foglalkozása volt, nagyszüleim földművesek voltak, szüleim tanárok, én tévelyedtem csak el oly módon, hogy esténként ugrabugrálok a színpadon. Néha lelkiismeret-furdalásom is van.
Egyébként mi lettél volna?
Erdész szerettem volna lenni Fák, növények, állatok, napfény, friss levegő, a természet a maga csodálatos szabadságával
 |
Na igen Másként alakult. Egyszer busszal elhoztak minket a Vígszínházba. A Szent Johanna ment Kútvölgyi Erzsébettel. Úgy megbabonázott, hogy végigsírtam az előadást, és elhatároztam, és én is ezt akarom csinálni. Milyen különös úgy alakult, hogy a Vígszínházhoz kerültem, és többször is ért az a kitüntetés, hogy játszhattam együtt Zsikével!
Mondd, milyen érzés volt egy szlovákiai faluban felcseperedett fiúnak, hogy átjön ide Magyarországra, Pestre, és rövid időn belül a Vígszínház sztárja lesz, a közönség kedvence, fiatal lányok bálványa, a kor egyik hőse?
Nagyon furcsa volt egy ideig. Ki is csúszott a talaj a lábam alól. Szélsőséges voltam, szertelen, bizonytalan. Hol élveztem, hol rettegtem a felhajtástól, hol szétfeszített az önbizalom, hol magamba roskadtam, hol úgy éreztem, hogy én vagyok a helyzet ura, hol pedig, hogy csak egy báb vagyok, akit a sors összevissza rángat Szertelen életet éltem, és elég elviselhetetlen fráter voltam. Néha, amikor látok az utcán kicsit ittas, hőzöngő, hangoskodó gyerekeket, és gondolnám, hogy no csak, ezek a mai fiatalok milyenek, mindig eszembe jut: lassabban a testtel, Attila, emlékezz, hogy te egy fikarcnyival sem voltál különb ezeknél a fickóknál! Szerintem a lényeg az, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy honnan is jöttünk, kik vagyunk.
De azért csak jólesett, hogy jobbnál jobb csajok bolondulnak utánad
Az, akinek tapsoltak a színházban, akit vártak autogramért előadás után, akit esetleg megismertek az utcán, nem én voltam, hanem az a színész, akit a színpadon láttak. Nem én voltam a hódító, nem én voltam a hős, nem én voltam a kedvenc. Én csak eljátszottam ezeket.
A Nők Lapja 2005. július 20-i számában megjelent beszélgetés részletével emlékezünk Kaszás Attilára.
Kapcsolódó fórumok:
Elhunyt Kaszás Attila »
Kaszás Attila agyvérzése »
Meghalt Kaszás Attila »
Kapcsolódó oldal:
A Nemzeti Színház honlapja »
