Ónodi Eszter színei

Most, hogy a nyilvánosak mellett egy magántermészetű, élethosszig szóló főszerepet is vállalt, az anyaságot, gazdagabb lett a repertoárja, de feszítettebb az élettempója, sok-sok háttérmunkával. Telefonál, amikor elkezdünk beszélgetni, és a telefonért nyúl, amint befejezzük. Nem kell sokat találgatnom: egy másfél éves fiúcska mozgatja a szálakat Ónodi Eszter életében.

– Aggódós anyuka vagy?

– Mit szépítsem: nagyon… Amint végzek, indul a nagy szervező hadművelet: hol van, mit csinál, hová menjek, meddig maradhatok… Hazaszaladok, együtt vagyunk, és ha van este előadás, visszajövök. Régebben, ha volt egy kis szabadidőm, azt magamra fordítottam, vagy a párommal csináltunk valamit, most viszont a gyerek áll az első helyen. Még arra is, ha el akarok menni futni vagy tornázni, külön kell kisajtolnom valahonnan időt. Este, ha játszom, kötelező esemesrendszer van bevezetve: azonnali elalvás-értesítéssel. Attól kezdve, hogy tudtam, előbb-utóbb visszaállok erre a pályára, igyekeztem hozzászoktatni ahhoz, hogy mással is el tudjon aludni. Sokáig cipelgettük, ezért a mai napig nagyon szeret karban elaludni. Ezt most már csak az apja bírja fizikailag. Nagy gyerek, minimum kétévesnek néz ki. Nem mintha kövér volna, nagyon jó teste van: nagy a pocakja, de az olyan férfias! A nagymamák is kiváló elaltatók, különösen az én anyukám, hiszen a párom szülei vidéken laknak, és ritkábban látják.

– Hogyan kell este elfárasztani?

– Mostanában el kell mondanom elalvás előtt az összes tárgyról, élőlényről, akikkel aznap találkozott, hogy már alszanak. Ebből ő persze legkevésbé az alvás szót hallja meg, inkább utánozni próbálja a cicát, a kutyát, és alvás helyett a beszédtanulást gyakorolja. De azért előbb-utóbb belealszik a nagy lelkesedésbe.

– Szoktál neki játszani?

– Csak amennyit minden normális anyuka. És néha mondom neki a darabbeli szövegemet, hiszen valamikor szerepet is kell tanulnom, úgyhogy lehet, hogy hamarosan már idézni fog a Hermelinből..

– A kisgyerekes szülők örökös problémája, hogy kénytelenek váltani egymást, így aztán ők maguk ritkán lehetnek együtt. Nálatok nem okoz ez gondot?

– Azért mi jobb helyzetben vagyunk, hiszen a párom is szakmabeli, és nem valami hivatalban dolgozik nyolctól hatig. Mi azért olykor kiragadhatunk egy napot a rutinból, és elmehetünk valahová. Most például, tudom, hogy december közepén meglesz a bemutató, és utána többé nincsenek délelőtti próbák. Tehát, ha belegondolok, két hónap egy évben, nem olyan vészes, így, hogy egyelőre egy új darabban vagyok benne.





– Milyen volt újra jelmezbe bújni? Voltak benned szorongások, hogy mi lesz, ha nem fogsz tudni koncentrálni, mert örökké otthon jár az eszed? Vagy, hogy mit kezdenek majd a rendezők a fölszedett kilóiddal…?

– Persze, hogy voltak. Bár ami a súlytöbbletemet illeti, mikor a Trakhiszi nőket elkezdtük próbálni, a rendező, Gothár Péter éppen hogy arra kért, el ne kezdjek fogyókúrázni, mert pont ilyen tejtől és hormonoktól duzzadó nőre van szüksége, mint amilyen én vagyok most. Azért tudtam, hogy ha nem pályázok a kövér asszonyságok karakterére, le kell fogynom.

– Hogyan? Sport?

– Igen. És diéta. Kevesebbet enni, sokat mozogni – nem nagy trükk.

– Van, akinek nehezebben megy, de te amúgy is irtózatos teljesítményekre vagy képes. Megtanultál görkorizni a Meseautó kedvéért. Magyar Évával, Bozsik Yvette-tel emberpróbáló koreográfiát tanultál be.

– Nem volt az olyan emberpróbáló. Megizzadtunk egy kicsit, de az a legkevesebb. Mindkét mozgásszínházi előadást borzasztóan élveztem. Hihetetlen szabadságot ad a színésznek, ha fő kifejezőeszközétől, a beszédtől megfosztják. Minden más fölerősödik: a gesztusok, a mozdulatok. A magyar színházi hagyomány nagyon a beszédre, a szövegre koncentrál, és a mozgásszínházban rengeteg kiaknázatlan lehetőség van.

– Mindent megtennél egy szerep kedvéért? Azt nyilatkoztad egyszer, hogy vetkőzni például nem vagy hajlandó.

– Igazán komoly művész nem állít magának korlátokat. Ha lehet, inkább nem vetkőzöm, mert alapvetően szégyenlős fajta vagyok. De ha a meztelenség az adott produkció természetes része, akkor nem fogok lemondani egy jó szerepről. Szabad, gondolkodó ember vagyok, nincsenek merev elveim.





– Fokozatos visszatérést terveztél a kismamaságból, jó ez a tempó neked?

– Nagyon jó. Tavaly is, idén is kértem, hogy csak egy új darabba tegyenek be. Nagyon méltányos volt a színházvezetés részéről, hogy belement. A következő évadtól aztán már mindent bele!

– A régebbi előadások közül melyiket nem kérted vissza?

– Az Ivanovot és a Ledarálnakeltűntem című darabot, mert ezekkel sokat kellene utaznom. Szinte többet játsszák őket külföldön, mint idehaza. És az még nem megy, hogy ne aludjam otthon.

– Fáj a szíved értük?

– Kicsit fáj, de ha elmennék, akkor meg lelkiismeret-furdalással kellene viaskodnom, hogy mi van a gyerekkel. Csupán egy olyan nap volt eddig, hogy reggeltől estig nem találkoztunk.

– Nem féltél, hogy elfelejtenek, ha eltűnsz a kismamaságban?

– De…

 

Hogy pontosan mennyire, és hogy hogyan lett túl félelmén a művésznő, kiderül a Nők Lapja október 17-én megjelenő, 42-es számából! Ezúttal zöld számot készítettünk, amelyben kiemelten foglalkozunk a környezetvédelem témájával!

 

 

 

 

Még több az e heti Nők Lapjából: • Egy baba; két nyelv » • Az ételek jokere: a fasírt » • Hollywood – zöldben »  • A bohócot megvédi a kakaó » • Lombikból – ikreket vagy egykét? » • Segítség, anya lettem! » • Újrahasznosított textil » • Pánik nincs, baj van » • Ónodi Eszter színei » • Családok a környezettudatos életmódról »