Stahl Judit az anya, a szakácsnõ, az üzletasszony

– Ismered Csabát? – kérdezi érkezésemkor, s nekem hirtelen fogalmam sincs, honnan kellene ismernem a kávéházból éppen távozni készülő férjét. – Ő is apáczais volt, ahogy te, egy évvel felettem, Zsigri osztályában végzett – teszi hozzá Stahl Judit, értetlen arckifejezésem láttán. Ha már a férj képbe került, érdemes megemlíteni: a reklámszakember Bohus Csabának komoly szerepe van abban, hogy a „Stahl” márkanév ma azt jelenti, amit. Közösen dolgozták ki Judit médiás arculatváltásának lépéseit, s a mai napig közösen alakítják tovább.

– Amikor tíz évvel ezelőtt először feltűntél a Tényekben, felhívtam egy barátnőmet, hogy megkérdezzem, mi volt az Apáczaiban két évvel felettünk járó Stahl keresztneve. Nem furcsa szerinted, hogy téged már a gimiben is mindenki csak Stahlnak hívott?

– Sosem Juditkáztak sehol, az biztos. Gondolom, azért, mert elég karakteres ember vagyok.

– Nehéz téged becézni?

– Azt hiszem, engem mindig is jóval magabiztosabbnak, határozottabbnak és keményebbnek tartottak, mint amilyen belül vagyok. Ugyanakkor az is igaz, sosem volt elemi igényem, hogy a legtitkosabb magánéleti szférámba minél több embert bevonjak. Az sem, hogy azért maradjak a Tényekben, mert képernyő nőtt a fejem köré. Nem inspirál, hogy mekkora sztár lehetek, vagy hányan ismernek meg az utcán. Borzasztó szegényes élet lehet, ha valakit pusztán ilyesmi mozgat. Én más családból jövök, nálunk mások voltak az értékek.


– Pedig éppen a kereskedelmi tévék hozták el életünkbe azt a világot, ahol már mindenkit csak a keresztnevén ismerünk. A főzőműsorokban pedig talán helye is van ennek a megszólításnak, hiszen ritkán emlegetjük vezetéknevén azt, aki enni ad nekünk. Úgy érzem, különbség van például Jamie és Floyd műsora között: Floyd csak a főzésre koncentrál, Jamie intimebb, többet ad magából, megismerjük a családját és az életét is. Tudatos döntés volt, hogy te Stahl maradtál?

– Ez csak két kiragadott példa abból a kis körből, amelyet itthon ismerünk. Van, aki a keresztnevét, van, aki a vezetéknevét, van, aki a kettőt együtt használja. Jamie Olivert például a legelején egyfajta fantázianéven emlegették. Úgy hívták: Naked Chef (Pucér szakács – a szerk.). Engem tényleg mindig Stahlnak neveztek, talán mert sosem kellett tutujgatni meg segíteni. Szerintem kétféle nő van: az egyik maga veszi a bundáját, a másiknak megveszik. Akinek veszik, az a Judit, aki maga veszi, az a Stahl. Vagyis venném, ha nem tartanám a bundaviselést nagy disznóságnak a szőrmés állatokkal szemben.

– Máig te vagy az egyetlen női tévészakácsunk, s azt hiszem, komoly szereped lehetett abban, hogy a mai lányok kezdik elhinni: semmit nem veszítenek női vonzerejükből akkor, ha kézbe veszik a fakanalat.

– A főzés egy feladat, amelyet meg lehet oldani nyűgként, de meg lehet oldani úgy is, hogy öröm legyen. Kiskoromtól imádok főzni, ezért soha nem jutott még eszembe, hogy kevésbé lennék nőies akkor, ha főzök. Gondolom, egy nő viszonya a saját nőiségéhez nagyban függ az édesanyjától. Anyu nagyon profi ügyvédnő, egy nagyon klassz s egyben igazán elfoglalt nő, de emellett jól is főz, gond nélkül megfér benne a két szerep egymással. De az is kezdettől egyértelmű volt számomra, hogy a házastársak között szükséges valamilyen feladatmegosztás, hiszen nálunk apu is gond nélkül betette a mosógépbe a ruhát.







– Hallottam, hogy tizenéves lány korodban a molekuláris biológia érdekelt. Nos, miért?

– Édesapám matematikus, s elkísértem őt időnként a munkahelyi önképzőkörbe, ahová a kollégái minden hónapban elvitték a témát, ami éppen izgatta őket. Ott hallottam egyszer Gánti Tibor kemotonelméletéről, ami végtelenül lenyűgözött.

– Ne is mondd! Engem sem izgatott más tizenkét évesen, csak a kemotonelmélet…

– Az elmélet az élet keletkezéséről szól, arról, hol húzódik a határ élő és élettelen között. Hogyan alakul ki egy hosszú szénhidrogénláncból, azaz szénatomok és hidrogénatomok sorából szerves élet. Azért jelentkeztem az Apáczaiba, mert úgy tudtam, ott erős a biológia- és kémiaoktatás.

– Több helyen is elmondtad már, hogy fiús gyerek voltál. A lányodat is így neveled?

– Ha a nevelésről van szó, nagyon lelki molyolós vagyok. Sok mindent végiggondoltam és gondolok ma is Hanna élete kapcsán. Egyfelől nem akarok abba a hibába esni, hogy „kis-énmagam”-ként kezeljem, és mindent másképp akarjak csinálni, mint ahogy engem neveltek a szüleim. Ugyanakkor azért a hibákat sem szeretném megismételni. Emlékszem, háromévesen boldogan mutattam édesapámnak a kifestett körmömet, hogy ugye, milyen szép, mire ő annyit mondott: „Jaj, ne.”





– Ez az ő elképzelése volt arról, milyennek kell lenni egy nőnek.

– Amikor Hanna velem csinálta meg ugyanezt, annyit mondtam: „Tényleg, nagyon szép.” Ha ő szépnek látja, én is annak látom. Sokkal jobban szereti például ezeket a habos cuccokat, mint én. Imád pörögni a pörgős szoknyában meg a kopogós cipőben, úgyhogy veszek neki ilyeneket. Ha pörögni akar, pörögjön.

– Lányos játékokat veszel neki?

– Nagyon kevés játéka van, mert szerintem az a legjobb, ha együtt csinálunk játékokat. Abban ő is benne van. Ha veszek neki valamit, akkor sem én választok, hanem figyelem, ő hogyan dönt. Most a hangszerek érdeklik, gitározik és mikrofonba énekel. A húgom Frankfurtban él, s ott van egy nagyon jó zenemúzeum, ahová elvittük Hannát, és imádta. Nagy mázlim van a gyerekemmel, mert alapvetően kiegyensúlyozott ember, s nekem mindössze annyi a dolgom, hogy igyekszem a lehető legkevesebbet rontani rajta. Jóval nyugodtabb lény nálam, sokkal kisebb amplitúdón mozog, mint én.

– Harmonikusabb személyiség?

– Hál’ Istennek kisebbek a szélsőségei, mint nekem. Pedig annyi rosszat hallottam szülés előtt, milyen rossz lesz majd, amikor gyerekem lesz, mennyit fog üvölteni. Ehhez képest Hanna még soha nem vetette le magát a földre. Négyhetes korától átalussza az éjszakát este kilenctől reggel kilencig, s azzal, hogy mindketten aludhattunk, nagyon jó spirál indult el köztünk, amely a mai napig tart.







– Két beszélgetős műsorod is futott korábban a TV2-n: az egyikben egy japán nő álarca mögül próbáltad kicsalogatni interjúalanyaid valódi énjét, a másikban a magyar hírességek párjait kérdezted híres társukról. Mindez azt jelenti, nem hiszel abban, hogy meg lehetne nyílni valaki előtt csak úgy, hogy szemtől szemben megkérdezed, amire kíváncsi vagy?

– A beszélgetős műsor nem kereskedelmi műfaj. Ha azt csináltam volna, nem tűzték volna műsorra, mert jóval kevesebben néznék, mint egy vetélkedőt vagy show-műsort. Annál jobban, mint a főzőműsoromban, én már nem tudnék megnyílni. Ha valaki végigolvassa a könyveimet, pontosan tudhatja, milyen vagyok. Sokkal többet adok most magamból, mint annak idején a Tényekben. Érdekes is lett volna, ha azt mondom: „Na, de hagyjuk is a tényeket, beszéljünk inkább rólam!”

– Hogyan fogadtad, amikor egykori műsorvezető társad, Pálffy István a közszolgálati tévénél kijelentette, hogy egyedül is tud híradót vezetni, nincs szüksége maga mellett egy „masnira”?

A választ (és a teljes interjút) a Nők Lapja október 31-én megjelenő, 44-es számában találod!

Még több az e heti Nők Lapjából: • Az én filmem, az én életem » • A dögös mákos » • A világ leghíresebb parfüm-kreátora »  • Ítélkezős világ » • Molnár Piroska szerelemről, elmúlásról, játékról » • Mikor mivel inhaláljunk? »