 |
| Temesvári Andrea |
– Egy pillanat! – szól, és odasiet a pulthoz, hogy kapucsínót kérjen. Gyorsan és diszkréten a csomagokra sandítok. Az egykori teniszcsillag, a dédelgetett kedvenc, a magyar sport egyik nagy legendája, a Teniszakadémia Temesvári Andreája vajon miket vásárolhatott össze egy hétköznapi délelőttön ily vehemenciával? Mi lehet a szatyrokban? Nos, az egyikben – bocsánat… – egy bála toalettpapír, a másik dugig papír zsebkendőkkel és kéztörlőkkel, a harmadikban füzetek, ceruzák, a negyedikben pedig kifestő- és mesekönyvek… Hát igen… Ő maga külsőben alig változott: alakja még mindig fejedelmi, mozdulatai fürgék, hevesek, szemei még mindig a régi pajkos fényben csillannak, sőt tapasztalom, hogy ismertsége sem fakult a visszavonulása óta eltelt időkben, de a székeken sorakozó pakk nagyon is egyértelműen mutatja, hogy én most már nem a teniszmítosszal, Párizs bajnokával, a kivételes pályát befutott csillaggal találkoztam, hanem bizony három gyermek kicsit hajszolt, de mindenekfelett boldog édesanyjával. És ami a legfurcsább, hogy számomra nem is furcsa! Emlékszem, amikor megismerkedtünk – ő tizenéves üdvöske volt, magam pedig akkor is már vénülő ember –, beszélgetés közben többször rám szólt, esetenként megrovóan tekintett rám: „Miért viccelődsz mindig?” „Hogyan ülsz?” „Tedd arrébb a tálcát!” Még ki is fakadtam, hogy mit anyáskodsz itt nekem! Ő elmosolyodott, és határozottan azt mondta, hogy szeret anyáskodni. Pár éve, nem sokkal a visszavonulása után, egyszer felhívott, és azt mondta, hogy „áldott állapotban” vagyok. Nem azt, hogy képzeld, gyereket várok, véletlenül sem azt, hogy terhes lettem, hanem az imádság átszellemültségével, hogy „áldott állapotban vagyok”. És most, ahogy ül, rendezkedik, beleszürcsöl a kávéba, az az érzésem, hogy Andrea abban is maradt.
– Igen, most érzem úgy, hogy kiteljesedett az életem… Érdekes, amit mondasz, mert valóban mindig volt bennem valami késztetés, hogy anyáskodjam. Kiskoromban valami szokatlan komolyság és gondosság, ahogyan igyekeztem rendet tartani magam körül, most pedig olykor a magam számára is meglepő pajkos önfeledtség, ahogyan együtt tudok létezni, játszani a lurkókkal… Mintha minden egyéb, ami történt velem életem során, amit csináltam, átéltem, tapasztaltam, csak előkészület lett volna. Felkészülés, tapasztalatgyűjtés, tanulmány, hogy egyszer majd, ha eljön az ideje, jó anya… vagy legalábbis viszonylag jó anya válhasson belőlem…
– Te mit gondolsz annak?
– Amilyen az anyukám. Akire mindig lehetett számítani, aki nagyon szeretett, de nem nehezedett rám, aki megkövetelte a rendet, de adott szabadságot, akivel bármikor lehet őszintén beszélni, de hagyta, hogy legyenek titkaim, aki féltett, de közben engedte, hogy éljem, olykor vadul, olykor csapongva az életemet. Aki rengeteget adott, de követelt is. Ő valószínűleg így született. Nagyszerű anyának. Én sokkal akaratosabb vagyok. Talán ezért is kellettek ezek a sportban eltöltött évek, hogy ezeket a szenvedélyeket ki tudjam a pályán élni, és most magamat a családnak átengedni…
– Työtyötyő… Nem áltasd magad, Andrea! Úgy szikráznak, annyira ragyognak a szemeid! Ezek a szenvedélyek még mindig benned fortyognak…
– Néha észreveszem a döbbenetet a párom arcán, ha lemegyünk teniszezni. Szerinte most is ugyanazzal a győzni akarással játszom, mintha még mindig a Roland Garros döntőjében lennék, Párizsban. Ilyenkor tényleg fellobban a régi láng… Amikor a televízióban nézek teniszközvetítést, akkor is ott érzem magam a pályán… Aztán jön valamelyik gyerek, hogy kezdődik a mese, kapcsoljuk át a tévét, és a következő pillanatban már együtt izgulunk Jerryért, hogy el tudjon szökni a dühödt Tom elől…
– Egyszer, amikor nálatok voltam, nem tudok rá jobb szót, de meghatott az a béke, rend, harmónia, amit érzékeltem…
– …mert éppen jókor voltál…
– …persze, kiabálás, veszekedés, tányérhajigálás mindenütt van, de ilyen belsőből jövő derűt alig tapasztaltam. Ez az oldottság főként azért is lepett meg, mert te korábban a nagy szólista voltál. Sokat éltél egyedül, úgy, hogy közben utaztál, versenyeztél, intézted az ügyeidet. Ehhez képest egy öttagú család minden nyűgje, gondja…
– Magány, úton levés, csomag, szálloda, pálya, repülőtér, csalódások, kudarcok, sérülések, lemondások… És ezek mind megtörténtek, mégis, bennem csak a szép emlékek maradtak, és így él bennem a fiatalságom: nagy csaták, élmények, találkozások, kalandok, sikerek, barátságok…
– Több nagy sportolónő, talán éppen amiatt, mert egykor túl sikeres volt, később nehezen találja meg a mindennapokban a boldogságot… Nem féltél, hogy ez várhat rád is?
|
A választ – és az interjú második felét – a Nők Lapja április 29-én megjelenő, 18. számában olvashatjátok! További kiemelt témáink a héten: Minden mama különleges Mit kaptam anyámtól? A festő álma Búcsú Antal Imrétől 3 generáció divatja Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más! Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó! |
