– Néhány évvel ezelőtt készült rólam pár olyan fénykép, ami nagyon én voltam. Nem is tudom, mitől voltak azok a felvételek olyan különlegesek. Arra emlékszem, ahogy a hajamat borzolta rajtuk a szél.
 |
| Szonja kedvenc képe |
– A szélgépről nekem a régi Hollywood hangulata ugrik be.
– Éppen ettől volt annyira jó. Egy színésznőhöz milyen világ álljon igazán közel, ha nem a régi Hollywood?! Sokat gondolkodtam rajta, mikor kellett volna születnem, ha nem most. Mindig arra jutok, hogy a huszadik század eleje lehetett volna még az én világom.
– Amikor a mozi született.
– A filmben az a jó, hogy a közeli képek miatt egy gesztussal vagy nézéssel nagyon sokat el lehet mondani. A Valami Amerika 2. forgatásán éppen ezért kértem Herendi Gábortól, hogy kapjon el egy-egy pillantást, és tartsa meg. Mert a szavakon túl abban vannak a valódi jelentések. Azért szeretem annyira a filmet, mert nem kell mást tenni, mint őszintén végigélni a jelenetet. Ha a belső monológ hiteles, akkor ez kiül az arcomra, és meglátszik a szememen. A színpadon mindez nyilván nem lehetséges. A kakasülőn senki nem fogja látni, hogy én mit játszom a szememmel.
– Egy film attól lesz hiteles, hogy a gesztusai a mindennapokból ismerősek. Ha egy színpadi színésznő úgy fejezi ki a boldogtalanságát, hogy a földre veti magát, a néző azt gondolja, ez a nő egy hisztérika. Nehezebb vele azonosulni, mert a belső folyamatait az ember a legritkább esetben fejezi ki azokkal a széles gesztusokkal, amelyeket egy nagy színpadon viszontláthat.
– Amikor a Színművészeti után bekerültem a Vígszínházba, egyik nap felhívtak, hogy be kéne ugrani a Furcsa párba. Van rá huszonnégy órám, hogy megtanuljam a negyvenoldalas szerepet. Teljesen bepánikoltam, mondom, ez képtelenség. Honnan fogom tudni, hogy kell egy akkora színpadon működni? De valamiért, amikor másnap este hétkor belöktek arra a hatalmas színpadra, akaratlanul elkezdtem mindent nagyobban csinálni, mint előtte a főiskolán.
– Az amerikai színiiskolákban érezhető az erős filmes beütés?
– Los Angelesben nyilván a film felé mennek el, de én New Yorkban jártam kurzusokra, s ott nagyon színházközpontúak voltak. New York nagy szerelmem. Egyszer ott fogok élni, az biztos. Imádom azt a várost. Alapvetően zárkózott ember vagyok, nem szeretem a tömeget, de New Yorkban éppen az a jó, hogy az óriási embertömegben tökéletesen el lehet tűnni. Isteni érzés. A barátaim folyton azt kérdezik, hogyan tudok aludni egy olyan városban, ahol folyamatosan zaj van, ha más nem, a légkondicionáló, vagy a közlekedés, a szirénák… Én meg csak nézek, hogy: te miről beszélsz? Ott még a zajt is ki tudom szűrni, észre sem veszem. New Yorkban elsősorban magamra figyelek.
– Mindig mondod, hogy zárkózott és csendes lány vagy, de úgy tűnik, a rendezőket ez nem érdekli.
– Színpadon és filmen is folyton a harsány figurákat osztják rám, pedig nagyon szeretem a csendet. Na jó, ha a barátaimat kérdeznéd, azt mondanák: „Még hogy a Szonja csendes?” Ahhoz, hogy teljes mértékben el tudjam engedni magam, szükségem van egy olyan közegre, ahol száz százalékig biztonságban érzem magam, és mindenkiben megbízom. Akkor gond nélkül képes vagyok a társaság középpontja lenni. Tudok sokat beszélni, viszem a beszélgetést, van véleményem, és meg is mondom. De nagyon szeretek hátradőlni, és csak hallgatni másokat. Színészként ez a legfontosabb, hogy az ember tudjon figyelni.
– Az egy évvel ezelőtti címlapunkon barna hajjal szerepelsz. Hogy jutott ilyesmi az eszedbe?
– Fő a változatosság! Pont ez a jó az életben. Amikor barna lettem, és reggel belenéztem a tükörbe, azt mondtam. „Jé, mennyire más vagyok!” És kihozott belőlem egy csomó mindent. Olyasmit, amit korábban nem feltétlenül figyeltem meg magamon. Érdekes módon, nyitottabb lettem barnán. Mert egy szőke lányra mindenki automatikusan felkapja a fejét…
– A szőkének elég, hogy van. Nem kell érte tennie semmit, hogy észrevegyék.
– Ha viszont barnán kapcsolatot akartam teremteni másokkal, nyitnom kellett. A barna haj számtalan jó tulajdonságot hozott elő belőlem. És persze elkezdtem másként öltözködni, másként élni. Az ilyen apró kilengések izgalmassá teszik az életet. Biztos, hogy fogok még játszani a színekkel és árnyalatokkal, mert miért is ne?
– Az életben az a szerencsés, ha az embert akármilyen szélsőséges hatás éri, akkor is középen tud maradni, nem ragadják magukkal az indulatai. A színészetben viszont ez a fajta érettség inkább hátrányt jelent, attól tartok.
– Nyilvánvaló, hogy a pályát valahol el kell tudni választani a magánélettől. Ami egyébként hihetetlenül nehéz. Nem is hiszem, hogy én ezt meg tudom tenni. A jó színész olyan, mint a szivacs: bármilyen közegbe teszed, magába szívja, és később pontosan ugyanazt adja ki magából. Ez érzékenység kérdése, az érettséghez semmi köze. Persze a színésznek ismernie kell önmagát, hiszen minden szerepnél magából indul ki. Minél többet tapasztalok, annál jobban tudom, milyen vagyok, amikor sírok, vagy ahogyan örülök. És a figurám is így fog sírni vagy örülni, mert nem tudom magamtól elválasztani.
– A nagyközönség olyan szerepekben ismert meg, ahol többnyire a „buta szőkét” adod. Vagyis olyan nőket, akiket buta szőkének szokás nevezni, pedig valójában nagyon is tudatosak. Tudnak bánni a férfiakkal, és azt is pontosan tudják, mit akarnak.
– Az ilyen nők azt mondják a férfiaknak, amit azok hallani szeretnének. A férfiak azokat a lányokat szeretik, akik csillogó szemmel hallgatják őket, és felnéznek rájuk. Lehet, hogy bizonyos helyzetekben sokkal jobb, ha valaki befogja a száját, nem replikázik azonnal, és mondja a véleményét, hanem hagyja, hogy a másik beszéljen. Lehet őt ezért naivnak vagy butának nevezni, de szerintem sok nő ezt a trükköt nagyon ravaszul használja. Én nem tartozom közéjük, én mindig megmondom a véleményemet. Ám sok lánynál látom, hogy hagyja, hogy a férfi férfi legyen, mert azt ők nagyon szeretik. Szeretik, ha tudnak a nőnek adni és megmutatni, hogy ők az okosabbak. A nők pedig nagyon gyakran rájátszanak a naivaszerepre.
– Nem inkább attól lesz vonzó az a bizonyos egyszeri szőke nő, hogy tisztában van a saját szexuális kisugárzásával, s ezért kevésbé tapad a férfira? És ettől izgalmasabb lesz, mint az a nő, aki bármit megtesz, csak a férfi vele maradjon?
Szonja válaszát és a teljes interjút az e heti Nők Lapjában olvashatjátok.
|
További kiemelt témáink a Nők Lapja október 29-én megjelenő, 44. számából:
Egész napos követés Harisnyásan A Mezőség felfedezése Exkluzív interjú A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával: Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más! Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó! |
Még több az e heti Nők Lapjából:
