Szabó Patrícia: “Tűsarkú az aszcendensem”

Hazaérve a dzsungelből, tüllök, gyöngyök, rózsaszín műtapéta, tucatnyi reklámtáska és több kiló színes magazin között üldögéltünk Patríciával az irodájában. Mindent a munkatársai segítségével dekorált ki az élénk színű szobában.

– Mi a legvonzóbb számodra az újságírásban?

– Kimondhatatlanul élvezem az információcserét. Nagyon fontos része az életemnek, hogy adni tudjak és hogy segíthessek. Ha egyetlen olvasó lelkének jót tesz egy cikkünk, vagy mi lendítjük túl egy nehezebb életszakaszon, akkor már megérte. Kislányként a tévén és a rádión lógtam, az elmúlt tizennégy év alatt pedig volt lehetőségem kipróbálni az újságírás minden válfaját.

– A jó újságírónak mindig mozgásban vannak az agysejtjei. Te ki tudod kapcsolni az életedből a munkát?

– Amikor azt gondolom, hogy pihenek, akkor is pörög az agyam. Bárhová megyek, azt figyelem, hogy hol lehetne fotózni, vagy miről lenne érdemes írni. Ezért persze nem vagyok túl „praktikus” választás. Volt olyan pasim, akivel ez gondot okozott. Emlékszem, egy vasárnapi reggelinél olvastam valami napilapot, és lelkesen magyaráztam az ötleteimet, mire rám szólt, hogy kapcsoljak már ki. Aki nem kreatív munkát végez, az furán nézhet rám, hogy hát ennek a kis nőnek pedig mi baja?

– Kötözködős vagy? Mennyire tekintesz kritikus szemmel mások munkájára?

– Alaptalanul nem bírálom más munkáját, de azt észreveszem, hogy mi a hiba, vagy én mit csinálnék máshogy. Előfordult, hogy vasárnap reggel megjelentem a nyomdában, és az utolsó pillanatban változtattam a magazinon. Na, ez nem mindig hálás szerep.

– Tudod, számomra az meglepő, hogy egyetlen kollégától sem hallottam még rólad rosszat. Mindenki elismerően beszél a tehetségedről, ez pedig szokatlan a mi szakmánkban…

– Tényleg? Ez valószínűleg azért lehet, mert imádom, amit csinálok. Mondjuk, irigykedéssel sokszor szembesülök. Most is előfordult, hogy bizonyos lapok kihagytak a műsor szereplőinek felsorolásából, de ezt én nem tudom megváltoztatni, nem rajtam múlik. Általában szeretnek velem dolgozni a kollégák, nem is értem őket, pedig mindig kimondom, amit gondolok, és nem jellemző rám a kompromisszumkötés. Nem kell nekem mindenkit ölelgetnem, nem ettől működnek a szerkesztőségek.

– Itt a szerkesztőségben az előbb „gyerekeidnek” szólítottad a beosztottaidat. Anyáskodó vagy?

– Nagyon fontos, hogy akik körülöttem vannak, azoknak jó legyen. Legyen kajájuk, ne fázzanak, ha fáradtak, itt bent is le tudjanak dőlni, sőt az is előfordul, hogy vásárlás közben eszembe jut valamelyik kollégám, mert pont ilyen felsőt szeretett volna a múltkor, és akkor megveszem neki. A figyelmesség fontos számomra.

– Ezt azt jelenti, hogy barátnők vagytok, és mindent megbeszéltek?

– Azért szabok magamnak határokat. Sok mindent tudnak rólam, de a pasi kérdéskört azért nem velük beszélem meg.

– Van egyáltalán magánéleted? Mivel tudsz teljesen ellazulni?

– Ez a három hét Argentínában hihetetlenül kikapcsolt. Telefon, óra és internet nélkül! Imádtam! Van két keresztgyerekem, palacsintát sütök nekik, velük vagyok, ők is feltöltenek, de bulizni is járok, és úgy általában minden jó program érdekel.

– Azt látom, hogy a te életed már-már igazi „kerek perec”. Van egyáltalán valami, amitől kiborulsz vagy elszomorodsz?

– Megvisel, ha valamelyik számomra fontos ember bajban van. Nagyon érzékeny vagyok, ami nem mindig jó. Az én életemben az őszinteségé a főszerep, és az is ki tud akasztani, ha ilyen téren kell csalódnom valakiben. Persze meg kellett tanulnom azt is, hogy ne legyek zárkózott az esetleges csalódásaim miatt.

– Mennyire fontos számodra a divat?

– Az fontos, hogy éppen a napi lelkiállapotomat tükrözze a ruhám. Például tegnap szembesültem először az ismertséggel, és el akartam bújni kicsit, ezért reggel feketét vettem fel. Persze figyelem, hogy melyik divatház milyen cuccot hoz ki, vagy előfordul, hogy gyorsan kitalálok magamnak egy ruhát, amelyet megterveztetek. A mindennapjaimat azért nem az öltözködés határozza meg. Nem kapok sírógörcsöt attól, hogy most is egy hatéves nadrág van rajtam. A divat kreatív játék.

– A Celeb vagyok, ments ki innen! kapcsán bizonyára sokakban felmerült a kérdés: mitől vagy te celeb?

– Mikor a műsor producere felvázolta a terveit, én sem értettem, hogy mit keresnék az ismert sztárok között. Az angol adásokban is voltak neves újságírók, és ez meggyőzött. Tudta, hogy igazi városi lány vagyok, tűsarkú az aszcendensem, az első sorban ülök minden divatbemutatón, és kíváncsi volt, hogyan élem majd meg a dzsungellétet.

– Hogyan éled meg a népszerűséget?

– Most még kicsit össze vagyok kavarodva, mint a vegyes befőtt. Tegnap is bejöttek utánam egy üzletbe lányok, és sugdolóztak, én meg csak jajgattam magamban, hogy rólam beszélnek. Este pedig volt egy cikis sztorim. Azt hittem, két fiú épp ki akar zsebelni a villamosmegállóban, annyira tapadtak rám, és méregettek, én úgy szorítottam a táskámat, ahogy csak lehetett. Aztán csak annyit mondtak: „Jé, a dzsungel-Patrícia!” Na, még szerencse, hogy sötét volt, és nem látta senki a pirulásomat. Az is vicces, hogy mindenféle pasik írogatnak leveleket, meg hívogatnak telefonon, bókolnak, udvarolnak. Most is volt egy próbálkozó, aki osztálytalálkozóra invitált – ez csak azért érdekes, mert én lányosztályba jártam…

Celeb.lap.hu »
Magazin.lap.hu »
RTLKlub.lap.hu »