Sztárok

Győzike Benkőt választaná

Győzike a Cool TV stúdiójában a "Celeb vagyok, ments ki innen!" című műsor során szerzett tapasztalatait osztotta meg a nézőkkel.

Fotó: Bársony Bence
Fotó: Bársony Bence

Többek között azt is elmondta, óriási élmény és egyben kihívás volt számára a több mint tíz, dzsungelben eltöltött nap. – Eleinte nem volt durva, de a végén már nagyon mentem volna haza.

Győzike örül, hogy lehetősége nyílt megismerni társait, akikkel kapcsolatban vegyes érzéseket táplál. Horváth Évában például saját bevallása szerint kellemesen csalódott, hiszen a Cool TV szépséges műsorvezetője végig hatalmas bátorságról tett tanúbizonyságot, és egyáltalán nem hisztizett. Ami a második szériát illeti, a showman abszolút kedvence Keleti Andrea: – Összetartja a csapatot, kedves, lelkes.

Természetesen az énekes nem csak kedvenceiről nyilatkozott. Benkő Dániel és Delhusa Gjon ugyanis kiborította Győzit, de leszögezte, ha választania kellene, kivel kerüljön újra egy dzsungelbe, mindenképpen a lantművészt választaná.

Végül Tóth Gabi és Zimány Linda viselkedéséről alkotott véleményt: – Nekem nagyon furcsa volt, hogy már két nap után sírtak, és haza akartak menni. Nem volt ez annyira kibírhatatlan!

Forrás: Cool TV

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése