Péter egyaránt otthonosan mozog a televízióstúdiók, a színházak vagy éppen a több tízezer nézőt vonzó rockkoncertek színpadán is, s bár korosztályának egyik legfoglalkoztatottabb művésze, azon kevesek közé tartozik, akiket egyáltalán nem részegített meg a siker.
– Párhuzamosan több televíziócsatornán is találkozhatunk veled, mondhatni, „csatornafüggetlen” ember vagy. Hogyan tudod megőrizni a szabadságodat?
– Nem szeretem kiszolgáltatni magamat, a kiszolgáltatottság elkerülésének pedig első számú módja, ha az ember függetleníti magát a matériától. Ha kizárólagosságot kérnek, annak minden esetben anyagi vonzata van, én pedig nem ebben mérem magam, inkább a szellemi értékekben. Sok pénzzel nem nagyon lehet levenni a lábamról, inkább ügyek mellé szeretek állni. Nagyon rosszul érintett volna például, ha nem dolgozhatom a Megasztárban, de az is borzalmas lett volna, ha nem vehetek részt A Társulat vagy a Beugró készítésében. A főnökeim már hozzászoktak ahhoz, hogy nem pénzt, hanem szabadságot kérek.
 |
| Fotó: Ványi Ákos |
– Olyan produkciók is a nevedhez köthetők, mint a Strucc című esélyegyenlőségi műsor, a Magyar Dal Napja vagy éppen a Kultúrpart portál. Nem nehéz összerakni ezekből, hogy igen erős közszolgálati vénával bírsz.
– Egyrészt ez szocializációs kérdés mindenkinél, így neveltek. Etnográfuscsaládból származom, a néprajz pedig elsősorban arra tanít, hogy a másik ember ismerete nem szegényebbé, gazdagabbá tesz. Ez nagyon fontos alapelv a mi családunkban is. Másrészt bízom benne, hogy a velem született értékekben is fellelhető mindez. Nem találtam fel semmi újat: csupán azt viszem tovább, amit a szüleimtől tanultam, amit a könyvekben olvastam, amit a filmekben láttam vagy amit a színházban nézőként megtapasztaltam, és persze azt, aki vagyok… Hit, remény és szeretet, egyszerű értékrend. Bizonyos mennyiségű siker elérése után világossá válik – ha el nem megy a józan eszed –, hogy a legnagyobb öröm másokon segíteni. Mikor a népszerűséget az ember a köz javára tudja fordítani, akkor alakul ki az egyensúlyi helyzet. Ha már itt tartunk: mindannyian jobban tennénk, ha egyensúlyi helyzetre törekednénk az életünkben. Ha nem polarizálnánk a világot, hanem megpróbálnánk megtalálni a közepét, hogy onnan vizsgálhassuk sokszínűségét. Legyen szó akár közéletről, politikáról, művészetről, mindenről!
– Milyen tapasztalatokkal zártátok az augusztusi nagy produkciót, a Magyar Dal Napját?
 |
| Fotó: Fábián Olga |
– Ötvenezer ember elég nagy tapasztalat! Azt láttam, hogy erre szükség van. A Magyar Dal Napja, ahol a Szörényi–Bródy-párostól Presseren keresztül egészen Harcsa Veronikáig vagy a Quimby zenekarig sokan felléptek, bizonyság volt arra nézve, hogy nemcsak a hülyeséggel lehet eladni dolgokat, hanem az értékes és izgalmas produkciókra is van igény. Ez volt az esemény egyik legfontosabb üzenete. A másik, hogy nem kell az összes médiumból folyni ahhoz, hogy az emberek ellátogassanak valahová. A Magyar Dal Napja nem volt agyonreklámozott program, mégis rengetegen voltak. Ennek hála, jövőre is megtartható a rendezvény, amely ráadásul programsorozattá nőheti ki magát. Presser Gáborral együtt mindannyian azt gondoljuk, hogy a későbbiekben regionálisan kell megszervezni a napot, hogy jövő szeptemberben a kis falvaktól a nagyvárosokig mindenhol megszólaljon a zene, még ha csak néhány órára is.
– Saját zenekarod, a Kimnowak hiányzott a fellépők közül. Számíthatunk rá, hogy a közeljövőben összehozzátok a csapatot?
– Bár nincs vége a dolognak, egyelőre nem tervezzük a folytatást. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a zenekartól függetlenül mindenki megteremtette a saját egzisztenciáját, ezért a zenélés anyagi értelemben nem létkérdés számunkra. Akkor szoktunk összeállni, ha van valami mondandónk a világnak, amit ebben a műfajban tudunk kifejezni. Bár mondandónk most is lenne, a zenei piac jelenlegi helyzete elgondolkodtat: érdemes-e elköltenünk egy rakás pénzt a produkció elkészítésére, miközben összesen ezerötszáz-kétezer emberhez jut el az anyag legálisan. Ez egyébként más arányokkal világméretű probléma. Én a magam részéről a kivárásra játszom, várom a pillanatot, amikor megváltozik a helyzet. Addig is a régi nótákat propagálom: a Kultúrpart portálon az írásaimat mindig egy Kimnowak-szám kíséri.
