Varga Izabella: A mézeskalácsot a kislányaimmal közösen készítjük

Talán nem túlzás azt állítanom, hogy Varga Izabellának tökéletes az élete. Megtalálta a másik felét, és a férjétől, akivel a mai napig szerelmesek egymásba, két gyönyörű kislánya született. Tíz éve, teljesen egyedül települt át Jugoszláviából, ma már itt él édesanyja, édesapja, sőt, még idős nagypapája is. Mitől ne lenne hát boldog ez az ezerarcú, gyönyörű nő?

Szegő András

2008. December 17.

Hol egy titokzatos, bűvös kobold néz vissza rám, hol egy kedves, jóságos tündér, hol egy szikrázó, varázshatalmú boszorkány, hol egy kedves, bájos csitri, hol egy megfáradt, bölcs anyóka, hol cserfes álmodozó ifjú, hol sok ezer év minden büszkeségét-keservét vonásaiban hordozó parasztasszony. Amikor a kávéházi asztal sugaras oldalán ült, és arcát bearanyozta a napsütés, mesebeli királynőnek tűnt, aztán amikor mellém húzta széket, egy meghitt, régi barátnak éreztem, majd most, amikor én ülök át a szemben lévő oldalra, hogy ne csupán arca egyik oldalát láthassam, mert úgy roppant megtévesztő, vagy delejes, vagy fanyar, vagy csábos, vagy rezignált, vagy pajkos, vagy kemény, akkor… nos, akkor most végképp zavarba jövök. Ez nem egyszerűen egy színész-arc, ez nem egyszerűen egy sorozathősnő-arc, nem egyszerűen Nóra-arc a Barátok közt című sorozatból! Nem, ebben megélt élet van, sors van, vállalás van, vállaltság van. Ez Varga Izabella arca.

– Szó sincs róla! Tévedés! Hiba! Melléfogás ezen állítás! – javít ki menten heves gesztusokkal. – Ez az arc éppen attól az enyém, hogy minden felmenőm itt van benne. A krumpliorr például a nagypapámé. Neki van ugyanilyen, csak nála szép és diadalmas, nálam pedig itt éktelenkedik, mint valami antenna. Ez a keskeny száj pedig az apáé! Az ő arca ettől nemes és dacos, az enyém pedig, mit lehet tenni, ilyen morcosra sikeredett. A szemöldököm pedig az anyué. Nála az erő, a méltóság jele, én pedig ilyen kelekótya, bolondos lettem tőle…

– Ugyan! Lárifári! Maga éppen ettől varázslatos és elbűvölő!

– Elhiszi, hogy ebből a szempontból egyáltalán nem érdekel, hogy milyen vagyok?

– El…

– Más szempontból meg nagyon is érdekel. Hogy mivé is lettem, milyen is vagyok, mivel tudom majd a gyermekeimet útjukra bocsátani? Hogy képes legyek magamat teljességgel elfogadni, sőt, vállalni…

– …persze, csak az ember egyrészt törekszik, hogy úgy-ahogy elfogadja magát, másrészt pedig, hogy változtasson, javuljon. Hogy megy a kettő együtt?

– Hékás! Álljék már le! Hiszen ugyanarról beszélünk! Előbb el kell fogadnunk magunkat, hogy változtatni tudjunk! Pontosan kell tudni, hogy milyenek vagyunk, ahhoz, hogy aztán javíthassunk, hogy a legtöbbet, a legjobbat, a legkülönbet kihozhassuk magunkból!

– Mondani könnyű, hogy kihozni, de én még be sem vittem.

– Mind ott van bennünk, csak meg kell élnünk, tapasztalattá váltani, élménnyé fokozni! Merni kell, akarni kell, tudni kell! Egyszer a tévében megkérdeztek egy csodálatosan életvidám nyolcvanvalahány éves nénit, hogy akarna-e megint húszéves lenni? És a néni gorombán ránézett a riporterre, és azt mondta, hogy mi a túrót akarnék húszéves lenni! Én százhúsz éves ember akarok lenni! Ez a fantasztikus! Olyat megélni, amilyet még soha azelőtt.

– Döbbenettel figyelem magát évek óta. Elképeszt a bátorsága! Hogy képes szüntelen váltani és újrakezdeni! Az akkori Jugoszláviából áttelepülni, egyedül nekivágni a világnak, színésznek lenni, karriert csinálni, férjhez menni, gyereket, majd gyerekeket vállalva kiszállni, visszatérni…

– Több mint tíz éve már… Amikor már itt éltem, és először mentem haza karácsonykor… Láttam, hogy szét van darabolva a szoba közepén a nagyszekrény! Mi a csuda történhetett?! Hát az történt, hogy a háború alatt nem lehetett éppen húst kapni, ezért fogták magukat az én drága értelmiségi szüleim, a kredencből ólat eszkábáltak, és elkezdtek csirkét keltetni. Lámpákkal, meleg vizes palackokkal. Mivel gyakori volt az áramkimaradás, szegény csibéknek annyi erejük sem volt, hogy a tojást szétrepesszék, úgy kellett kihámozni belőlük. Annak a karácsonynak az volt a varázsa, hogy járni tanítottuk szegényeket, de volt csirke otthon! Én ezt a szemléletet hoztam a szüleimtől! Az én vagabundságom, energiám semmi az övékéhez képest!

– De azért a karácsonyi készülődésre tudja összepontosítani az erőit? Vagy a mamára ilyenkor is számíthat?

– A karácsonyi vacsorát én főzöm, most már évek óta. Annyira édesek a kislányaim, a mézeskalácsot már együtt tudom készíteni velük. Persze édesanyám is sokat segít, és végtelenül boldog vagyok, hogy újra együtt van az egész családom. Amikor átjöttem ide, a szüleim rövidesen összepakoltak, és jöttek utánam. És hozták a már nagyon idős, nagyon beteg nagypapámat is, és ápolják őt folyamatosan, és segítenek nekem, ha kell, mosolyogva, zokszó nélkül. Apa a huncutabb, érzelmesebb, Anya a keményebb, határozottabb, és így együtt csodálatosak.

– Mit gondol, maga ebből mennyit tud továbbadni a gyermekeinek?

– Én kicsit lökött vagyok, olykor kicsit szórtabb… De szerencsére jött egy ember az életembe, aki ezt kiegyensúlyozza… Aki tökéletes társam lett.

– Mit jelent az, hogy társ? Annyit használjuk, és olyan rosszul…

Izabella válaszát és a teljes páros interjút az e heti Nők Lapjában olvashatjátok.

További kiemelt témáink a Nők Lapja december 17-én megjelenő, 51–52. számából:

Karácsonyi, 132 oldalas számunk december 17-én jelenik meg és december 29-éig kapható. Az 1. számot pedig december 30-ától vásárolhatod meg.

Divat
A „kis fekete” idén reneszánszát éli. Összeállításunkban mindenki megtalálja az igazit.

Sztárinterjú
Reese Witherspoon Návai Anikónak végre hajlandó volt beszélni barátjáról, Jake Gyllenhaalról. És azt is elárulta, mit főz az ünnepekre.

Együtt maradhatnak!
V. Kulcsár Ildikó tavaly karácsonykor bemutatott kilenc árva gyereket, akiket – szüleik halála után – félő volt, hogy árvaházba helyeznek. A cikk nyomán az egész ország összefogott, mi pedig egy év után újra ellátogattunk hozzájuk.

A heti szerkesztő, Papp Diána ajánlásával:
Nagy Karácsonyi Ráhangolódás
Két hónappal ezelőtt nekiláttam egy kereszthímzésnek. Meg is dicsértem magam, hogy végre időben kezdtem az ünnepi ráhangolódást. A keresztszemes hímzés kb. 15 keresztből (csak kicsit túlzok) áll, egy rénszarvast ábrázol(na), és még nem értem a végére. Az elején ugyanis mindig nagy a lendületem (díszítek, vásárolok), aztán, nem is értem, a karácsony egyszer csak megtörténik velem. Így nekem sokat segítettek az ünnepi dupla számunkban található cikkek, amelyek arra igyekeznek megoldást találni, hogy ne túléljük, hanem megéljük a karácsonyt. December 17-étől, a lap megjelenésétől tehát te is részt vehetsz az „egyhetes gyorsított kurzusunkon”, hogy valóban varázsos hangulatban teljen a szenteste.

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!

Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!