Sztárok

A Barátok közt sztárjának öröme

Először rendezték meg a Pepita díjátadó gálát, melyen a hazai színművészek közül a közönség szavazatai alapján választották ki a 2008-as év Pepita-díjas színművészét.

A gálára huszonöt művész kapott meghívást, akik a legtöbb szavazatot kapták a közönségtől. A szavazatok alapján 2008 Pepita-díjas művésze Bodrogi Gyula lett, aki az egyedi szobor mellé egy kétszemélyes egyhetes kubai utazást is kapott. A művészt vastapssal ünnepelték a kollégák, aki a meghatottságtól szinte szóhoz sem jutott.

A szoros szavazati arányok miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy két művészt is jutalmaznak, így Fodor Zsóka és Bajor Imre is átvehetett egy -egy hazai egyhetes wellnesspihenést.

Fodor Zsóka könnyek között annyit mondott, hálás a közönségnek, hiszen soha, sehol még nem jutalmazták, és őszintén elmondta, hogy ő már azt gondolta, hogy úgy fogja itt hagyni ezt a világot, hogy nem lesz díjazott művésznő. A kollégák Fodor Zsóka díjazását is elismerték, sőt elmondták, hogy örülnek annak, hogy a szakmai berkekben kicsit kevésbé elismert szappanopera-színészek is talán nagyobb elismerésben részesülhetnek, hiszen Zsóka díjazása azt mutatja, hogy igenis, a közönség méltónak tartja ezt a műfajt is a díjazásra.

A díj alapítói, Szűcs Balázs és Simándi Etelka a lap különdíját Schubert Évának adták.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top