Sztárok

Gianni kerekes székben

A Magyar Kerekesszékes Kosárlabda Válogatott tagjainak segítségével összecsapott a Médiaválogatott és a Kosaras Legendák Csapata.

A Kosaras Legendák ellenfeleként a Médiaválogatott tagjai léptek pályára. Szakál Miklós, Gianni, Leo, Lui mágus és Kefir pattant kerekes székbe a gálán.

– Örülök, hogy kipróbálhattam a kosárlabda ezen ágát, de mivel ezt megelőzően nem gyakoroltam, nem voltam könnyű helyzetben – mondta Gianni. – A meccs elején örültem, hogy egyáltalán tudok haladni a kerekes székkel, később már el is tudtam kapni a labdát, miközben gurultam, és a végén nemcsak pontot szereztem, hanem élveztem is a játékot. Igaz, másnap a karomat alig tudtam megemelni, olyan izomlázam lett a kerekes szék hajtásától.

 

Világhírű kosarasunk, Dávid Kornél is labdát ragadott a gálán.

– Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz kerekes székben kosarazni. Sokkal több dologra kellett odafigyelni, mint a normál sportban. Külön-külön nem is okozott nagy gondot a kerekes szék hajtása, illetve a székből való passzolás, de mindezeket egyszerre csinálni már komoly megpróbáltatást jelentett. Arról nem is beszélve, hogy ülő helyzetből kosárra dobni teljesen más, mint amikor elrugaszkodom a földtől. Mindezekkel együtt igazán nagy élményt jelentett, hogy részt vehettem a kerekes székes gálán, és örülök, hogy népszerűsíthettem a kosárlabda hátrányos helyzetben lévő, nagyobb publicitást érdemlő ágát.

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése