Sztárok

Szily Nóra sztárokkal ünnepelt

A Reflektor Tv állófogadással ünnepelte Szily Nóra műsorának századik adását. A rendezvényre Nóra eddigi beszélgetőpartnerei kaptak meghívást, akik közül sokan megjelentek, hogy köszöntsék a műsorvezetőnőt.

Szily Nórának különleges érzéke van ahhoz, miként bírja szóra a vendégeit, hiszen nem interjút készít velük, hanem kötetlen baráti beszélgetésre invitálja őket. Nem véletlen, hogy remek érzékkel és stílusban közelít mindenkihez, legyen szó neves művészről, sportolóról, televíziós személyiségről vagy éppen olyan „kollégáról”, mint Ranschburg Jenő pszichológus. Nóra ugyanis pszichológia szakon végzett az ELTE bölcsészkarán.

Ábel Anita, Szily Nóra és Farkasházy Réka
Ábel Anita, Szily Nóra és Farkasházi Réka

 
Természetesen nem elég, ha valaki tudja, milyen módon érheti el, hogy a vele szemben ülő megnyíljon. Ehhez az is kell, hogy érezze a másik, a kérdezőt valóban érdekli az ő személye. Szily Nóra kedvessége, jellegzetes fanyar humora is hozzájárul a műsor sikeréhez. A száz adás során hallhattunk vidám, sorsfordító, megrázó vagy megható történeteket, olyanokat is, amiket először Szily Nórának árultak el a hírességek.
Az est során Rákosi Tamás, az IKO Media Group tulajdonosa is méltatta a műsort, majd Nórával közösen felvágták a jubileumi tortát.
A ceremóniát követő hangulatos vacsora lehetőséget adott a sztároknak, hogy kötetlenül beszélhessenek kollégáikkal, és köszöntsék a jubiláló műsor műsorvezetőnőjét.

Dombovári Vanda, Keresztes Ildikó és Szabó Patrícia
Dombovári Vanda, Keresztes Ildikó és Szabó Patrícia

 
Tiszteletét tette többek között Csonka András, Dombovári Vanda, Molnár Anikó, Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán, Keresztes Ildikó, Kertész Zsuzsa, Szabó Patrícia, Mary Zsuzsi, Farkasházi Réka, Ábel Anita, Zimány Linda, Dukai Regina, Benkő Dániel, Pataki Zita és Tóth Vera is.

Fotók: Bársony Bence

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top