Sztárok

D. Tóth Kriszta: Kedves Egyedülálló Anyuka!

Brüsszelben, nem messze tőlünk, volt egy szép park, benne egy szobor, anya-apa-gyerek. "A boldog család", ha jól emlékszem, ez volt a címe. Egy kis tó partjára tették, ha jó idő volt, az apuka feje búbja tükröződött a vízben. Javaslom, hogy Neked is állítsanak egy ilyen szobrot. Mert megérdemled.

Fotó: Lábady Isvtán
Fotó: Lábady Isvtán

Négy napra elvették tőlünk Alexet. Nincs a történetben semmi nyavalygás, a munka szólította külföldre. És mivel az összes nagyszülő és nagybácsi is épp országhatárainkon kívül tartózkodott (ki átmenetileg, ki hosszú távon), hát egyedül maradtunk, Lola és én. Segítség híján úgy döntöttem, hogy annyi programot szervezek magunknak, amennyit csak lehet – és amennyit a dermesztő hideg meg a szmogriadó megenged. Sokat tanultam a négy nap alatt. Loláról, magamról, családról, ragaszkodásról, türelemről…

Szombat. Reggel Lola alig akarta kiengedni az ajtón az apját. Éppen most jött rá, hogy ő valójában nem is anyás, hanem inkább apás. Végül egy figyelemelterelő mesekönyvakcióval sikerült a férjemnek visszaadni szabadságát. A mesék után közöltem Lolával, hogy készüljön föl, mert a következő napokban olyan nagy mókában lesz része, mint még soha. Először is bevásároltunk, születésnapi ajándékot vettünk Zsuzsinak – hiszen délután buliba voltunk hivatalosak. Szépen becsomagoltuk, csillogó masnit ragasztottunk rá. Ezzel elrepült a délelőtt. A délutáni alvás után pörgős szoknyába öltöztünk, és átsétáltunk Zsuzsiékhoz, ahol már javában tartott a haddelhadd. Embertelen két óra következett, a gyerekzsúrok összes sajátjával. Hazaséta előtt pityergés, hiszti, végül otthon még két mese. Miután Lola lefeküdt, átjött Gota és Erika, mert anyára is ráfér egy kis kikapcsolódás. „Kinek kell ide apuka? Hiszen megy ez egyedül is!” – gondoltam hetykén, két pohár borral később.

Olvassátok el Lola korábbi történeteit blogunkban!


Vasárnap.
Lola reggel korán ébredt, beszaladt a hálószobába, és elkámpicsorodva vette tudomásul, hogy az apja még nem jött haza. Anya dupla kávéval indított, Lola dupla vajas kaláccsal. Mivel odakint mínusz tíz fok volt, és harapni lehetett a port, egy közeli játszóház mellett döntöttünk. Másfél óra masszív dühöngés után, kissé csatakosan, beültünk ebédelni. Mint két jó barátnő. Beszélgettünk, viccelődtünk, egymás tányérjából ettünk. Apa? Milyen apa? Önbizalmam egészen a délutáni alvás végéig tartott, amikor is megérkezett Kati, Lola bébiszitternek álcázott barátnője. Ugyanis, mit ád Isten, a négyből kettő napot sehogy sem sikerült elcserélni, várt a Híradó. Csak annyit tudtam elintézni, hogy a szokásosnál egy kicsit később menjek be – a körülményekre való tekintettel. Mert körülmények, azok voltak. Lola mind a 16 és fél kilójával csimpaszkodott a nyakamba, úgy próbált visszahúzni a lakásba. És közben Blaha Lujzát megszégyenítő elkeseredettséget produkált. „Jaj, jaj, elmegy az én anyukám!” „Ne hagyj itt!” „Mi lesz velem, ne menj el!” – ilyen kinyilatkoztatásokkal szórakoztatta a társasház lakóközösségét. Katival végül nagy nehezen megnyugtattuk, elfogadta, hogy néhány órával később otthon leszek, és már együtt isszuk meg az esti tejet. Az én hangulatom viszont végérvényesen elromlott. A bölcsődei beszoktatás időszakát idéző hangulatban gurultam be a Szabadság térre. Úgy parkoltam, hogy a kocsi orra menetirányba nézzen. Azzal is nyerek 30 másodpercet.

Hétfő. A nagy sikerre való tekintettel az óvoda kapujában Lola megismételte a „Mama ne menj el”-„Ne hagyj itt”-„Mi lesz velem” előadást. Mire végre elindultam, a gyomrom remegett, a szívemet meg mintha tüzes vassal szurkálták volna. A könnyzacskóim meg… hát, azokról nem érdemes beszélni. Este Lola ötpercenként megkérdezte, hogy hol van az ő apukája, és hogy miért csak én vagyok itt. A kettő között pedig a türelmemet tesztelte. Sikerrel. Alvás előtt sokáig babrálta a fülemet, és a szokásos hét helyett tizenhárom puszit kért. Kilencre én is ágyban voltam.

 

A kedd kísértetiesen hasonlított a hétfőre. Azzal a különbséggel, hogy estére semmi máshoz nem volt kedvünk, mint hogy összebújjunk a kanapén, és daddyről beszélgessünk. Meg arról, hogy mi mindent fogunk csinálni a hét végén, amikor majd újra hárman leszünk. Anya-apa-gyerek. Közben eszembe jutott az a gondolat, amit egyik (egyébként nagyon kedves és tanult) kollégám mondott nemrég egy újságírónak a családról, ami szerinte nem a gyermek születésétől lesz család, hanem attól, hogy van benne anyuka is és apuka is… mint a brüsszeli parkban. A gondolat, amivel már akkor sem értettem egyet, amikor először olvastam. Hát még most. Mert egy család sokféleképpen lehet család. És sokféleképpen lehet szép. Például csak anyával. Még akkor is, ha egyedül sokkal-sokkal nehezebb.

További kiemelt témáink a Nők Lapja január 28-án megjelenő, 5. számából:

Létay Dóra és Várkonyi Andrea
Két angyali szőke nő, akik a képernyőn szinte testvéreknek tűnnek. Kifaggattuk őket, hátha egy kicsit belülről is hasonlítanak.

Hugh Jackman
A világ legszexisebbnek választott férfija exkluzív interjút adott a Nők Lapjának. Az Ausztrália című film sztárja elárulta, már járt Pesten, imádta, és szívesen visszajönne…

Mindig kardigán
Praktikus és csinos, kevés ilyen ruhadarab létezik, ráadásul bármely szituációban megfelel, egy övvel még színházba is felvehetjük.

Új sorozat!
Czeizel Endre: Génmesék

Sorozatunkban sorsunkat kutatjuk, életünk aktuális problémájáról beszélgetünk Czeizel Endre genetikussal. Szó esik gyermektelenségről, meddő férfiakról, a géntérkép rejtélyeiről…

A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával:
Dr. Szöszi – Mi van a klisé mögött?

Elhamarkodott, rossz ítéleteimmel tele van a padlás, de hát olyan könnyű a szív, mikor néhány feltűnő, külső jegy alapján butának, agresszívnak, tolakodónak gondolok valakit. Pedig micsoda ordas hiba ez. Lehet, hogy a szépség csak teher egy kreatív, kitörni vágyó női lelken? A kigyúrt férfitest bizonyosan egy simára gyalult agyú férfié lehet? A klisék segítenek, hogy ne kelljen mérlegelni, gondolkodni, megismerni a másikat. Visszagondolva, talán gyerekkorom főgonosza, a szomszéd kertész is egy érző lelkű, poétikus férfi volt, csak boldogtalan, amiért loptam a cseresznyéjét.

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!         

Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó! 

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

Létay Dóra és Várkonyi Andrea – Mindketten megtalálták az igazit »
Menjünk biztosra – krumplis ételek »
Beszélgetés a világ legszexibb pasijával »
Miért nem alszik a baba? »
Dr. Szöszi – mi van a klisé mögött? »
Magyar bűnözők luxusélete külföldön »

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése