Sztárok

Whitney még mindig iszik

A drogokról leszokott a többszörös Grammy-díjas énekesnő, de a poharat nem tudja letenni. A minap Los Angelesben látták többen, amint részegen tántorgott az utcán.

A világ legtehetségesebb énekesnőjének tartották, majd egy rosszul sikerült házasság teljesen padlóra küldte. Többször kellett elvonókúrára mennie, de úgy tűnik, nem érte el a várt sikert.

Igencsak meglepte Los Angeles járókelőit, mikor Whitney egy bárból támolygott ki az utcára, és hangos káromkodás közepette próbált taxit hívni. Ittassága miatt kipenderítették a szórakozóhelyről, de láthatóan esze ágában sem volt még hazamenni, pedig már alig állt a lábán.

Legutóbbi koncertjén hajszál híján lincselésig fajult a helyzet, hiszen az ünnepelt díva szabályosan elszavalta a slágereit. A felvételek szerint teljesen elveszítette a hangját, és a mozgása sem volt koordinált.

Komoly fejtörést okoz majd a producereinek, hiszen márciusban megjelenik az új albuma, melyet hónapokkal ezelőtt felénekelt, de énekhang nélkül nem fogja tudni promotálni az új dalokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top