Sztárok

Brad Pitt után sóvárog Jennifer Aniston

Az utóbbi időben szinte mindennap mást lehet hallani Jennifer Aniston szerelmi életéről. Szakítás, kibékülés, eljegyzés. Közben pedig az is lehet, hogy a színésznő még mindig a volt férje után sír.

Ezt a következtetést egy interjúból lehetett levonni. A Jóbarátok sztárja ugyanis közölte, hogy még mindig megvan néhány üzenete, amelyet Brad Pitt-től kapott. Persze utána gyorsan hozzátette, hogy az első komoly kapcsolatából származó emlékek is megvannak, és ez olyan, mintha az ember nem dobná ki a szerelmes leveleket.

A magyarázkodásnak az lett a vége, hogy a színésznőre ráfogták, még mindig nem heverte ki a válást, és Angelina Jolie-nak is azért nem hajlandó megbocsátani, mert titokban még mindig szereti a volt férjét. Akármi is az igazság, Jennifer mostanában reflektorfényben van, hiszen két filmje is készül, ez pedig mindig okot ad egy-egy interjúra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top