Sztárok

Palya Bea és Zséda csúcsra jutott

Átadták a Fonogram díjakat a hazai zenészek legjobbjainak. A számtalan jelölt közül a legboldogabban talán Szinetár Dóráék távozhattak, de volt oka az örömre Palya Beának is.
Palya Bea
Palya Bea

A Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége idén is kiosztotta a Fonogram díjakat, ám több kategóriában érdekes döntés született. Az év világzenei albumáért járó díjat megérdemelten Palya Bea kapta, aki Mexikóból küldött üzenetében köszönte meg az elismerést. Kitüntették a Bereczki–Szinetár házaspárt is, akik az elmúlt év szórakoztató zenei albumát rakták össze, és a legtöbb legális letöltéssel is ők büszkélkedhetnek. Zséda maga mögé utasította Rúzsa Magdit, és a Dés László szerzeményeit tartalmazó Férfi és Nő című korongot is. Az év gyermekalbuma ezúttal Szabó Csilla nevéhez fűződik, akit a Bojtorján együttesből ismerhet a közönség. Életműdíjat a hatvanesztendős Deák Bill Gyula kapott, akinek Keresztes Ildikó énekelt csodaszépen, az év felfedezettje pedig az Anti Fitness Club lett. A díjazottak között volt még Zorán, Karányi Dani és Harcsa Veronika is. A két legmeglepőbb döntés  Kovácsovics Fruzsina és a Republic zenekar esetében született. Az ifjú énekesnő albuma lett az év hazai modern pop-rock albuma, Cipőék pedig az év slágerének örülhettek, a Gyere közelebb, menekülj el című szerzeményükkel.

A külföldi albumok között Duffy, Mariah Carey, Kid Rock, a Kings of Leon és a Metallica győzött.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top