Sztárok

Haldoklik vagy visszatér Jackson?

Az amerikai énekes idén nyárra parádés visszatérést tervez Londonban. Egyes információk szerint körülbelül 30 koncerttel készül. Meglehetősen merész vállalkozás ez egy haldoklótól.

Az AFP hírügynökség szóvivője közölte a hírt, amelyet Anglia legnagyobb bulvárújságjai, a Sun és a Daily Mail mellett a komolyabb Times is megszellőztetett. Ha igaz a hír, az 50 éves énekes 150 millió fontra tehet szert a hatalmas vállalkozással.

A leendő szervezők egyike szerint ő a legnagyobb show-sztár a világon, és nem lenne nehéz minden estére eladni az összes jegyet London legnagyobb koncertcsarnokába. Tegyük hozzá, az O2 Arena egyszerre húszezer ember befogadására képes. A szervezők meg vannak róla győződve, hogy az emberek a világ minden tájáról eljönnének, hogy láthassák a pop királyát. Már csak azért is, mert a rossz nyelvek nemegyszer halálos betegségének hírét keltették.

Jackson utoljára 2006-ban, szintén Londonban lépett a közönség elé, hogy átvegyen egy díjat. Eredetileg elénekelte volna legnagyobb slágerét, a Thrillert is, ehelyett pár sort volt hajlandó előadni egy gyermekkórus segítségével a We are the World című dalból.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top