Sztárok

Oláh Ibolyát kilakoltatták

A Megasztár egyik legtehetségesebb versenyzőjére rájár a rúd: Oláh Ibolyának nemcsak a karrierje miatt fájhat a feje, de nemrég a szolgálati lakásából is kilakoltatták.

Az egykori Megasztár-döntős ma már csak elvétve lép fel, néhány hónapja a nagy sikerű Aida musicalből is kitették, most pedig azt a lakást is el kellett hagynia, amelyet a székesfehérvári Vörösmarty Színház biztosított neki.

Ibolya állítása szerint nem vállalta, hogy a színház mellett a cirkuszban is szerepeljen az Aidával. Később pedig nem kapott szerepet, így el kellett hagynia a lakást – írja a Bors Online. Szerencsére egy emberre mindig számíthat: Anyácska tárt karokkal várta Tiszadobon.

Ibolya egyébként nincs túl jó színben, lelkileg nagyon megviseli, hogy a szervezők nem számítanak rá, és nem kap meghívásokat. Az üres naptár és az elhalványult reflektorfény miatti folyamatos stressztől tíz kilót fogyott. Ibolya viszont egy dolgot megőrzött: a makacsságát. Eldöntötte, hogy nem fog könyörögni azért, hogy foglalkoztassák, hanem inkább meggondolja, mire költ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top