 |
| Fotó: Karlovy Vary International Film Festival – Kviff.com |
Színésznek készült, s már csaknem révbe ért a felvételin, amikor rájött, hogy állandó szorongása miatt le kell mondania a pályáról. Attila végül a kamera másik oldalán kereste önkifejezésének lehetőségét, s úgy tűnik, nem is döntött rosszul. A rendezők legújabb generációjához tartozó fiatalember első nagyjátékfilmje, A nyomozó öt díjat is elhódított a tavalyi filmszemlén, s debütáló mozija később a világ számos más fesztiválján is zajos sikert aratott.
– A múlt héten Izsák Lili díszlettervező volt a Sztárváltó vendége, aki azt kérdezte tőled, hogyan fogadnak a külföldi bemutatókon A nyomozó című filmeddel, melyet sajátos nyelvi humor jellemez.
– A nyelvi humor – már ami lefordítható belőle – olvasva mindig kisebb reakciót vált ki, mint azon a nyelven, amelyen íródott. Valójában nem is tudom felmérni, hogy mennyire „jön be” a külföldi mozilátogatóknak a film. Az biztos, hogy aki veszi a fáradságot arra, hogy a vetítés után ott maradjon a beszélgetésen is, nyilván azért teszi, mert tetszik neki. Ezek a visszajelzések hihetetlenül fontosak, mint ahogy a fesztiválokon elnyert díjak is. Azt mutatják, hogy külföldön is értékelik a munkámat.
– Közel egy év telt el A nyomozó bemutatása óta. Mikor jön el az alkotó életében az a pillanat, amikor már feszíti az érzés, hogy újjal jelentkezzen?
– Nehéz ezt a határvonalat meghúzni. Borzasztó fontos, hogy az ember még jó darabig képviselje a filmjét. Úgy nem lehet díjat kapni, ha a rendező nincs jelen a fesztiválokon, vetítéseken. Csak így lehet előkészíteni a következő filmet. Nem tehetem meg, s nem is akarom visszautasítani a meghívásokat. Ezeken az összejöveteleken csodálatos emberekkel találkozom, akik kinyitják a gondolkodásomat.
– Vannak már konkrét terveid arról, milyen lesz az új film?
– Ha két héttel ezelőtt kérdezel erről, akkor még tudtam volna rá a választ. Az egyik külföldi utam során találkoztam egy fantasztikus hölggyel, akinek az a munkája, hogy forgatókönyveket elemez, és segít kirántani őket a kátyúból. Amikor ugyanezt kérdezte, akkor tíz különböző dolgot soroltam fel egymás után. Ő világított rá, hogy nem ártana eldöntenem, mit is akarok… De már dolgozom a következő történeten, s ha minden jól megy, hamarosan kész forgatókönyvvel és finanszírozási tervvel állunk elő produceremmel, Pusztai Ferenccel.
– A filmesek gyakran panaszkodnak, hogy milyen nehéz pénzhez jutni. Te hogyan bírod az anyagiak utáni rohangálást?
– Ez hozzátartozik a filmkészítéshez, bár el kell mondanom, különösebb mutatványt sosem kellett előadnom azért, hogy pénzhez jussak. Persze kerültem már kényelmetlen helyzetbe, de amíg nem ismerik az embert, ez szinte elkerülhetetlen. Nem tartom magam üzletembernek, de tudom, hogy ki kell vennem ebből is a részemet, ha el akarom mesélni azokat a történeteket, amelyek bennem vannak.
 |
| Fotó: Karlovy Vary International Film Festival – Kviff.com |
– Előfordul, hogy a megélhetésed miatt kompromisszumra kényszerülsz?
– Alapvetően nem így terveztem az életemet. Úgy gondoltam, ha harminc leszek, minimum egy feleségem lesz, és két gyerekem. Vagy talán fordítva, nem is tudom… Mindenesetre nem így alakult, és egyelőre csak a saját vacsorámat kockáztatom, ha nem vállalok el egy munkát, amely pénzt hozna. A nyomozó kapcsán szerencsére nagyon szép felkéréseket kapok, és kizárólag olyan dolgokból élhetek, melyeket valóban szívvel-lélekkel csinálok.
– Zárkózott, titokzatos emberként említenek, aki egy olyan dióhoz hasonlít, amelyet föl kell törni. Sok helyütt lehetett olvasni, hogy a filmed központi figuráját saját magadról mintáztad. Mit mutattál meg magadból a főhősön keresztül?
– Létezett bennem egy állandó szorongás, amelyet megpróbáltam ebben a figurában felnagyítva megmutatni. Persze ez csak egyetlenegy aspektusa az érzelmi, és gondolatvilágomnak. Írói közhely, hogy az ember kétfajta karaktert ír: amelyik a reményeit testesíti meg, és amelyik a félelmeit. A nyomozó főhőse történetesen a félelmeimről szólt nagyrészt.
– A filmmel egyúttal meg is szabadultál tőlük?
– Nem tudom, hogy kiírtam-e magamból, vagy csak az történt, hogy a film viszonylagos, de elég hangos sikere önbizalmat adott, és meg merek nyilvánulni az emberek előtt. Azt vettem észre, mások sem mondanak nagyobb okosságokat nálam, és én sem mondok nagyobb hülyeségeket, mint ők.
 |
| Fotó: Port.hu – A nyomozó |
– Mielőtt rendezést tanultál volna, tettél egy kísérletet színész szakon is. Érdekes választás egy alapvetően szorongó embertől…
– Együtt felvételiztem Fenyő Ivánnal és Jordán Adéllal. Majdnem bekerültem Máté Gábor osztályába. Eljutottam a harmadik rostáig, akkor azonban már tudtam, hogy nem akarok színész lenni. Érdekes, hogy egészen odáig akkora görcs volt bennem, hogy nem tudtam megmutatni magam, amikor azonban letettem arról, hogy valaha színész leszek, képes voltam élvezni a játékot. Rá kellett jönnöm, hogy nem való nekem ez a pálya. Amikor aztán megnéztem Anthony Hopkinst David Lynch Elefántember című filmjében, már biztos voltam benne, hogy sosem lesz belőlem igazán jó színész.
– Vannak olyan álmaid, hogy egyszer Hollywoodban, az amerikai álomgyárban készíts filmeket?
– Nekem az az álmom, hogy elmondhassam azokat a történeteket, melyek bennem vannak. A nyomozóval egyszer már sikerült, és remélem, hogy eztán is így lesz. Ha ezt az üzbég filmgyártás keretein belül tehetem meg, akkor ott fogom, ha Amerikában, akkor ott. Leginkább természetesen itthon szeretnék dolgozni, bár ismerjük a mondást a prófétaságról a saját hazánkban…
– Kinek adod át a Sztárváltó stafétáját, és mit kérdezel tőle?
– Bánfalvi Esztertől, a Nemzeti Színház színművésznőjétől szeretném megkérdezni, hogy miért mindig két nappal később hív vissza, mint megbeszéltük.
