 |
| Fotó: Sárosi Zoltán |
– Hogy állsz a születésnapokkal?
– Nagyon fontosak, már csak azért is, mert anyukámmal egy napon születtünk. Nekünk ez mindig különleges alkalom, de én amúgy is szeretem a meghitt, családi megemlékezéseket. Nálunk már hagyomány, hogy a bátyám és a felesége valamilyen videoklipet készít régi családi filmekből ajándékba. Nem ünnepeltetem magam a barátokkal, de elképzelhető, hogy majd a kerek évszámoknál meghívom azokat, akikkel közeli viszonyban vagyok.
– Sok nő harminc körül már rettegve számolja az éveket. Téged foglalkoztat az idő múlása?
– Harmincéves korom óta érzem magam igazán jól a bőrömben. Remélem, ez így is marad! Korábban sokkal többet bizonytalankodtam, kételkedtem, elsősorban önmagamban, de mostanra a helyükre kerültek a dolgok.
– Te magad tetted a helyükre őket, vagy az élet adott neked alkalmakat, hogy máshogyan láss dolgokat?
– Is-is. Lassan húsz éve játszom színpadon – beleszámítva a főiskolás éveket –, és minden szerep felért egy önismereti kurzussal. Teljesen más volt öt évig vidéken a barátaimmal dolgozni, majd feljönni Pestre szabadúszóként: egyedül kellett megállnom a helyem. Ez is egy ötéves szakasz volt az életemben, azután jött a sorozat. Népszerűséget és egzisztenciális biztonságot adott, de teljes életformaváltást követelt. Gyakorlatilag egy gyári munkás életéhez tudnám hasonlítani, hajnali kelés, egész napos készenlét, este még egy előadás, hétvégén szövegtanulás. Sok fegyelem kell hozzá.
– Ha rád nézek, az jut eszembe, hogy te nagyon „egyben vagy” már…
– Szokták mondani, hogy én vagyok a nyugalom, a harmónia szobra, de ezt egyáltalán nem így élem meg. Pár éve Izing Klára elkészítette a képletemet, és megállapította, hogy bár a csillagjegyem szerint Szűz vagyok, a legtöbb bolygóm a Mérleg jegyében áll, amelyre jellemző a harmóniára, szépségre, finomságra való törekvés, a művészi hajlam, a konfliktuskerülés, szóval egy kiegyensúlyozott, levegős jegy. Valószínűleg ilyen is vagyok.
Névjegy
|
– Komolyan veszed a horoszkópok előrejelzéseit?
– Ez kicsit olyan, mint annak idején a Szomszédok. Van, aki tagadja, van, aki bevallja, de mindenki nézi. Egy színésznek munkaköri kötelessége, hogy foglalkozzon magával. A horoszkópban van valami vicces, főleg a magazinok hátoldalán szereplő háromsoros előrejelzésekben. Közben ez egy tudomány, amelyet nem szabad lenézni. Segít az önismeretben.
– Említetted a népszerűséget. Miben nyilvánul meg a rajongók szeretete? Azonosítanak téged a képernyőn látott figurával?
– Vannak fórumok, ahová írnak a sorozat nézői, de a „Csillagvirág klinikára” is sok levél jött. Ez nekem soha nem volt terhes. Az előttem járó színészgeneráció alanyi jogon volt híres, játszottak színházban, tévéjátékokban, mozifilmben, az emberek ismerték és szerették őket. Más volt a színész társadalmi státusa. Ma nagy káoszban élünk, bárkiből lehet az utcáról „celeb”, egy színész, festő vagy zenész számára pedig nagy lehetőség, ha egy kereskedelmi csatorna által népszerűvé válhat. Én azt szerettem a legjobban a népszerűségben, amikor el tudtam érni, hogy általam fontosnak tartott dolgokra felhívjam a figyelmet, akár színházi előadásra, akár jótékonysági programokra. Az, hogy különböző fórumokon imádják vagy utálják az embert, nem érdekel különösebben.
 |
| Fotó: Nánási Pál |
– Hogy telik a nyarad?
– Júliusban volt a Thália Színházban a Sírpiknik című darab bemutatója, Kőszegen is jártunk vele. Ősztől újra játsszuk, ennek nagyon örülök, mert jó előadás, remek kollégákkal. Emellett készülök egy önálló estre november végén, szintén a Thália színpadán. Még „építés alatt” áll a darab, annyit elárulhatok, hogy kortárs írók szövegei mellett a saját írásaim is szerepelnek benne.
– Van a világirodalomban olyan szerep, amely után nagyon fáj a szíved?
– Mindenki vágyakozik, álmodozik, ez normális is, de egyáltalán nem biztos, hogy jó, ha megvalósul. Nekem is voltak vágyaim, a legtöbb nem olyan lett, amilyennek megálmodtam. A váratlan dolgokban sokkal jobban hiszek. Nem a szerep a fontos, sokkal inkább az összhang, az együtt gondolkodás a kollégákkal, az alkotás gyönyörűsége.
– Több kolléganőd vállalta, hogy különböző férfimagazinokban felfedte a bájait. Felvetődik a kérdés: reménykedhetnek-e a pasik, hogy egyszer te is levetkőzöl?
– Biztos, hogy nem. Semmi bajom a meztelenséggel, sőt! Az ókortól örök téma a női test szépsége, ha csak az európai színésznőket vesszük, Brigitte Bardot-tól Sophie Marceau-ig, szinte mindegyikükről készült művészi aktsorozat. Csakhogy a női magazinok egyformára retusált, egyformán pucsító nőket mutatnak, ez nem róluk szól, az egyéniségükről, hanem a férfiakra tett hatásukról. Ez inkább megalázó, mint szép. Engem nem érdekel. Voltak szerepeim, amelyekben levetkőztem, mert művészileg indokolt volt. Margarita vagy a Sörgyári capriccio Maryskája esetében ez nem volt kérdés. Nemrég megjelent a Nők Lapjában egy cikk húsz-, harminc-, negyven-, ötven-, hatvanéves nőkről, akik vállalták a testüket, a képek alatt önvallomások saját nemiségükről. Tetszett. Nem ítélek el senkit, aki levetkőzik egy magazinnak, csak különbséget teszek az esztétikum és a fogyasztói társadalom igényei között.
– Végül engedd meg, hogy nagyon boldog születésnapot kívánjak az olvasóink nevében is, valamint azt, hogy remek szerepek találjanak rád „váratlanul”!
– Köszönöm szépen.
Kerekes Viktória köszönti Dórát:
„Egy szobában laktunk a főiskolai kollégiumban Dórával. Emlékszem, hogy először a színpadon láttam, egy Szép Ernő-monológot mondott sok-sok lufival a kezében. Akkor az jutott eszembe, hogy olyan szép, mint a Maryska a Sörgyári capriccióban. Később el is játszotta ezt a szerepet. Nagyon különbözőek vagyunk, leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy egy szőke lányban egy barna lélek lakik. Forrószívű, empatikus, végtelenül tisztességes, de igazából nagy rejtőzködő is. Azt kívánom neki, hogy most annyi szerencséje legyen, amilyen sok érték van benne. Isten éltesse őt szerelemben, boldogságban.”
