Sztárváltó – Onyutha Judit: Képtelen vagyok hazudni!

Fotó: Sanoma archív/Press.tv2.hu

Tíz hosszú éven át az ő tolmácsolásában értesültünk a várható időjárásról. A TV2 egzotikus szépségű időjósától még azt is belenyugvással fogadtuk volna, ha rekkenő hőségben méteres havat ígér. Az azonban mindenkit villámcsapásként ért, amikor viharos gyorsasággal eltűnt a képernyőről.

– A napokban nemcsak téged, de a nézőket is váratlanul érte a hír, hogy szerződést bontott veled a TV2. Túltetted már magad a szakításon?
– Az idő minden sebet begyógyít. Tíz nap múlt el azóta, és szerencsére sokkal jobban érzem magam. Kezdetben próbáltam tartani magam, de egy tízéves munkaviszony lezárása után nem lehet úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. A családomat is megviselték a történtek. Látták rajtam, hogy szomorú vagyok, és természetesen rájuk is átragadt a rossz hangulat. A jövőt illetően azonban egyre optimistább vagyok. Van élet a képernyőn túl is, tudom, ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik.

– Mi fájt a legjobban azokban a napokban?
– Talán az, hogy nem tudtam elköszönni a nézőktől és a kollégáktól. Azóta persze már nagyon sokan felhívtak, és kibeszéltük a történteket.

– Sosem szerettél volna kitörni az időjárás-jelentő szerepéből?
– Nagyon szerettem ezt a munkát. Kívülről talán komolytalannak tűnik, sokan úgy gondolják, abból áll az egész, hogy súgógépről olvassuk a szöveget, ám ez nem így van. Naponta egy órát készültem minden adásra: megnéztem a radarképeket, a légköri folyamatokat, majd megírtam a szövegemet. Sokáig Noémivel együtt még egy idős meteorológushoz is eljártunk, hogy megtanuljuk a szakmát. Ezzel párhuzamosan egyébként nagyon szívesen vállaltam volna máshol is szerkesztői munkát, akár olyan műsorokban is, mint például a Babavilág.

– Sokaknak nagyon szimpatikus volt, ahogy őszintén, mindenféle vagdalkozás nélkül beszéltél a szakításról. Pedig manapság nem szokás, hogy egy ember ilyen nyíltan beszéljen a fájdalmairól.
– Úgy gondolom, ezt a dolgot mindenki átérzi, ezért nem is érdemes az embernek megjátszania magát. Én ráadásul sokkal egyszerűbb – és talán őszintébb is – vagyok ennél. A magánéletem mindeddig tabu volt, mert tiszteletben tartottam a férjem kívánságát, hogy ne tárjuk a dolgainkat a nyilvánosság elé. Ez azonban olyan helyzet volt, amikor el kellett mondanom az érzéseimet. Lehet, hogy naivnak tartanak, de nem tudok hazudni.

Fotó: Sanoma archív/Press.tv2.hu

– Tudod már, mivel fogsz foglalkozni?
– Konkrét dolgokról egyelőre nem számolhatok be. Kaptam ugyan néhány felkérést, de megegyeztem a csatornával, hogy csak bizonyos idő elteltével vállalok munkát. Most élvezem, hogy egy kicsit itthon lehetek. Végre vihetem a gyerekeket oviba, járhatok velük foglalkozásokra. Később persze egyáltalán nem zárkózom el a képernyőtől sem, sőt remélem, hogy egy hónap múlva már annak apropójából beszélgetünk, mert sikerült szerződést kötnöm valahol. Persze akkor sem csüggedek, ha nem így lesz. Maximum elmegyek tanítani, végzettségem szerint ugyanis nyelvtanár vagyok.

– Évekig stewardessként dolgoztál. Az nem került szóba, hogy újra repülj?
– Felmerült ugyan, de a gyerekek miatt hamar elvetettük ezt a lehetőséget. A férjem így is folyamatosan úton van, és nem szerettük volna, ha engem is nélkülözniük kellene a kicsiknek.

– Úgy tudom, egy ideig azzal is kacérkodtál, hogy gyógypedagógiát tanulsz.
– Akkor kezdett el érdekelni, amikor a lányommal logopédushoz jártam. Varázslatos volt látni, hogyan fejlődik a szakember keze alatt. Komolyan kedvet kaptam ahhoz, hogy én is segítsek hasonló gondokkal küzdő gyerekeken. Mindenképpen jelentkezni fogok a főiskolára, most már azt sem mondhatom, hogy nincs rá időm.