Lassan vaskos lexikonnyira rúg azoknak a cikkeknek a száma, melyek a skót származású Gordon Ramsay nem éppen úri modorával foglalkoznak. Tény, hogy a televíziós főzőműsorok fenegyereke cseppet sem fogja vissza magát, ha káromkodni támad kedve. Csak úgy repkednek a durvábbnál durvább kifejezések a kamerák előtt, mintha hősünk nem is fakanalat, hanem kocsisostort tartana a kezében. Pedig Ramsay állítólag még vissza is fogja magát, mikor kigyullad a piros lámpa. Legalábbis ezt beszélik saját éttermeinek alkalmazottjai, akik pontosan ismerik a főnök útszéli stílusának gyöngyszemeit.
Sokak számára Gordon nem több magamutogató, tahó tévészakácsnál, aki a „bazdmeg”-ek minél gyakoribb ismételgetésével próbál kitűnni képernyőn kotyvasztó kollégái közül. Meglehet, van némi igazság abban, hogy a mélyen barázdált arcú séf talán túlzásba viszi a káromkodást, azonban az is biztos, hogy tizenkét Michelin-csillag birtokosaként az egyik legnagyobb mestere szakmájának.
Csalódott kukta
Gordon az egyik legismertebb londoni sztárséf volt, mielőtt a televízióstúdiók felé vette volna az irányt. A szakmabeliek elragadtatással beszéltek kreativitásáról és merész gasztronómiai újításairól. Nem kis elismerés egy olyan szakács számára, aki zöldfülű tanoncként még unott pofával kavargatta a rántást a szakközépiskolában. Gordonnak ugyanis esze ágában sem volt kukták és fazekak közt leélni az életét. Egészen másra vágyott. Mint a brit srácok többsége, ő is focikarrierről álmodozott, s nem is alaptalanul. Már tizenkét évesen kitűnt a korabeli kölykök közül, pár évre rá csaknem bekerült a Glasgow Rangers kezdőcsapatába is. A nagyra törő terveknek aztán egy súlyos térdsérülés vetett véget, a csalódott srácnak pedig meg kellett barátkoznia a gondolattal, hogy a zöld gyep helyett maximum zöld fűszerek várnak rá.
„Őszintén hittem benne, hogy focista lehetek, fel sem merült bennem, hogy bármi mást kéne csinálnom. Csalódott voltam, amikor kiderült, hogy soha többé nem folytathatom a sportot, ráadásul nem mondhatom, hogy éltanuló voltam, így a lehetőségeim is beszűkültek. Gondoltam, mindegy, mi leszek, ezért dacból kiválasztottam egy meglehetősen gyenge vendéglátó-ipari középiskolát.”
Végül felülkerekedett benne a becsvágy. Rájött, mindegy, hogy mit csinál, a lényeg, hogy a legjobb legyen. Annyi bizonyos, hogy nem családi ösztönzésre tört gasztronómiai babérokra. Alkoholista apja mélyen megvetette a szakácsokat, s nemegyszer a fia fejéhez vágta, hogy olyan szakmát választott, melyet csak melegek űznek.
Kukamosó mesterszakács
Gordon nem törődött az alkesz papa borgőzös hőbörgéseivel, és halálosan beleszeretett a konyhaművészetbe. Az iskola után rövid ideig említésre sem méltó éttermekben dolgozott, hamarosan azonban London legjobb szakembere vette a szárnyai alá. Marco Pierre White mellett a Harvey’s konyhájában három éven keresztül leste el a szakma fortélyait. Szorgalmának és fogékonyságának köszönhetően mindent megtanult, s talán még többet is, mint kellett volna. White szenvedélyes szakács volt, és mindent alárendelt a tökéletes étel elkészítésének. Beosztottjaitól is a maximumot követelte, kíméletlenül megtorolta, ha valamelyikül hibázott. Mindennaposak voltak a megszégyenítések, melyekből Gordonnak is jócskán kijutott. Sokan a szigorú tanoncévek számlájára írják Ramsay faragatlan stílusát.
Az ambiciózus szakácsnak cseppet sem vették el a kedvét a szakmai megaláztatások. Huszonegy évesen Franciaországba szegődött, először Guy Savoyhoz, majd Joël Robuchonhoz, s mindkét helyen ismét a ranglétra aljáról kapaszkodott felfelé. Mindent magába akart szívni, ezért csaknem egész nap gürizett a konyhában. Az sem tántorította el, hogy miközben a szigetországban már régen zsíros állásokat pályázhatott volna meg, Franciaországban minimálbérért dolgoztatták. S hogy teljes legyen a megpróbáltatások sora, új munkahelyein is el kellett tűrnie az állandó megszégyenítéseket. Joel Robuchon például teketóriázás nélkül hozzávágta a tányért, ha nem volt ínyére valami, sőt az akkor nyilvánvalóan már hatalmas szakmai tudással bíró Gordonnal az utolsó munkanapján kukát pucoltatott.
Becsvágyó konyhafőnök
Egy évbe telt, míg kiheverte kukasuvickoltató főnökét. Egy milliomos jachtján töltött rövid magánszakácskodás után azonban ismét egy nyüzsgő konyhában találja magát, ezúttal Londonban. Betársul egykori mestere, Marco Pierre White mellé, és az Aubergine konyhafőnökeként két Michelin-csillagot szerez. A később fényes televíziós karriert is befutó Gordon már akkor fogékonynak mutatkozott a botrányszagú hírverések iránt. Azzal próbált reklámot csinálni az étteremnek, hogy egy talpig bőrbe öltöztetett motorossal elraboltatta a helyfoglalásokat tartalmazó könyvet. A rendőrök persze tehetetlenül széttárt karral álltak a rejtély előtt. Egyedül Gordon mosolygott a bajsza alatt. Végtére is megvalósította gyermekkori álmát: ettől a perctől ugyanis híres lett.
Ezután megállíthatatlannak tűnt az egykori glasgow-i suhanc. Hamarosan faképnél hagyta White-ot, és saját vállalkozásba kezdett. A szerényen Gordon Ramsay-nek nevezett étteremben is összekavargatott egy Michelin-csillagra valót, majd sorra nyitotta vendéglátóhelyeit. Londonban, New Yorkban, Melbourne-ben, Prágában, Dubajban és Tokióban számos pub és étterem tulajdonosa. Valóságos birodalmat épített magának. Túlságosan is nagyot.
Gordonnak idén nyáron komoly gondokkal kellett szembenéznie. A The Daily Telegraph híre szerint kilencven százalékkal visszaestek éttermeinek bevételei, ami igen érzékenyen érintette az időközben kilenc és fél millió fontos adósságot felhalmozó szakácsot. Most aztán valóban volt oka a káromkodásra. Pánikszerűen megvált Ferrarijától, és túladott hatmillió fontot érő otthonán is. Apósa, egyben üzlettársa pedig ötmilliós gyorssegélyt pumpált a közös cégbe, hogy elkerüljék a csődöt. Még így sem kell félteni a sztárséfet. Gordon ugyanis pusztán szakácskönyveiből és televíziós honoráriumából évente tízmillió fontot kaszál.
Vasalt képű sztárséf
Nem elég, hogy alapjaiban rendült meg Gordon üzleti birodalma, eddig példásnak hitt magánéletét is botrányok mérgezték. Kiderült, hogy a négygyermekes családapa hét éve szenvedélyes viszonyt folytat egy főpincérnővel, és drogos bátyja miatt is sűrű magyarázkodásra kényszerítették. Ronnie Ramsay éhező hajléktalanként tengődik Plymouth utcáin, miközben öccsének az üzleti kudarcok ellenére is bőven van mit a tejbe aprítania. Gordon hiába bizonygatta, hogy nemegyszer megpróbálta már kihúzni a csávából szenvedélybeteg testvérét, a bulvársajtó kíméletlennek, önzőnek és szívtelennek nevezte. A heroinista bátyó körüli balhé éppen csendesedni látszott, ám a pokoli napok nem értek véget. Eddig kikezdhetetlennek tűnő szakmai tisztességét is megkérdőjelezték, amikor a brit lapok arról kezdtek cikkezni, hogy készételeket szolgál fel méregdrága éttermeiben. Ez pedig még a szabad szájú vagánynál is betette a kaput.
„Iszonyú időszak volt. Mintha valaki boszorkányüldözést szervezett volna ellenem. A kezembe temettem az arcom, és fogalmam sem volt, mit tegyek” – panaszkodott a kikezdett sztár.
Ramsay szerencsésen átvészelte a botrányokat, ám azok igencsak mély nyomokat hagytak eddig is meggyötörtnek tűnő ábrázatán. Barátja, az American Idol és a Britain Got’s Talent ítésze, Simon Cowell nem is ment el szó nélkül az előnytelen változás mellett, és plasztikai sebészhez küldte a szakácsot.
„Ilyen pofával nem lehet valaki sztár” – mondta Cowell, Gordon pedig azonnal kés alá feküdt. Felvarratta a ráncait, és feltöltőkezelésen esett át. A hiú séf megdöbbentő átalakuláson ment keresztül, már ami a külcsínt illeti. Mert vasalt pacek ide vagy oda, továbbra is Gordon Ramsay a világ egyik legjobb szakácsa, aki gondosan válogatott káromkodások közepette készíti ínycsiklandozó ételeit.
