nlc.hu
Sztárok
Nem drogok okozták Brittany Murphy halálát

Nem drogok okozták Brittany Murphy halálát

Súlyos vérszegénység és légúti fertőzés miatt szedett gyógyszerei gyengítették le annyira Brittany Murphy szervezetét, hogy tüdőgyulladás következtében elhunyt - állapította meg a hivatalos halottkémi jelentés.

A színésznő december 20-án esett össze és halt meg Hollywood Hills-i otthonában. A halottkém jelentése szerint menstruációja okozott vérszegénységet, és legyengült állapotában szervezete nem tudott védekezni a fertőzéssel szemben. Ugyanakkor influenza-szerű tünetei miatt olyan gyógyszereket szedett, amelyek szintén hozzájárultak a halálához.

A boncolás semmiféle kábítószert nem mutatott ki a 32 éves színésznő szervezetében. A vizsgálat során megállapították, hogy több gyógyszert, köztük hidrokodont és acetaminofent – köhögés- és fájdalomcsillapítókat szedett. Mint a csütörtökön közzétett dokumentum fogalmazott: halála előre nem látott módon következett be, de elkerülhető lett volna.

Murphy 7-10 nappal a halála előtt erős alhasi fájdalmakra panaszkodott a vele együtt élő édesanyjának és férjének. Családja azonban azt gondolta, menstruáció okozza rosszullétét, mivel az korábban is gyakran megviselte.

A 8 mérföld sztárja végül orvosához is bejelentkezett, ám mielőtt eljutott volna hozzá, elhunyt. A jelentésből kiderült, hogy tavaly áprilisban cukorbetegség miatt kezelték Oregonban, de egyébként egészséges volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top