 |
| Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba |
– Megpróbáltam összeszámolni, miket sportolsz és sportoltál…
– Alapvetően úsztam és kosárlabdáztam. Mostanában, ha időm engedi, inkább futok.
– …vitorlázol, szörfölsz, síelsz is.
– Igen, vitorlázom és síelek is. Amikor elkezdtem szörfözni tanulni, akkor derült ki, hogy terhes vagyok, úgyhogy hamvába holt próbálkozás volt. Korábban squasholtunk is a barátnőimmel, teniszeztünk, nyáron néha strandröplabdázgatunk.
– NB I-es kosárlabdázó voltál, de úgy tudom, a Színművészetivel is kacérkodtál. Ez mennyire volt komoly?
– Nem volt komoly, de imádtam a társaság középpontjában lenni, bohóckodni, énekelni, verseket mondani. És ha kérdezték a gimiben, hogy ki mi szeretne lenni, egészen az utolsó pillanatig azt mondtam, hogy én színésznő. Végül negyedikben, félévkor nagy nehezen beírtam, hogy legyen mégis a Testnevelési Főiskola.
– A jó értelemben vett szereplési vágy megvolt benned már akkor is?
– Igen, de az csak véletlenül alakult úgy, hogy sportriporter lettem, nem akartam mindenáron szerepelni. Volt egy barátom, aki felvetette, hogy szerinte jó a hangom, kedves vagyok, miért nem próbálom meg a rádiózást. Így kezdtem egy kis regionális rádióban dolgozni. Először csak híreket olvastam, majd egyre komolyabb feladatokat kaptam, műsorvezetősködtem is. Innen mentem a Duna sportosztályára, majd az MTV-hez.
– Jelenleg javában zajlik a foci-vb. Te is úgy látod, hogy egyre több nő néz focimeccseket?
– Erről az egyik barátnőm jut eszembe, aki azt mondta évekkel ezelőtt, hogy ő azért szurkol a hollandoknak, mert a narancssárga mezük jól mutat a zöld gyepen. És ugye, azt várjuk, hogy mezcsere legyen a meccs végén, akkor legalább nekünk is van mit nézni. De komolyra fordítva: most már valóban nem lehet azt mondani, hogy csak a férfiak szeretik ezt a sportot, egyre több nő ül le a képernyők elé, ha meccs van.
– Szerinted miért fordult a női nézők érdeklődése a foci felé?
– Nagyon sokat segített ebben a technika fejlődése. Számtalan kamera veszi körbe a pályát, így jobban értelmezhetők az izgalmas szituációk, lassítva lehet látni azokat az ügyes cseleket, amelyek villámgyorsan történnek a pályán. Egy-egy sztárjátékosra külön kamerát állítanak, így megleshetjük az érzelmi reakcióikat. Megfigyelhetjük, mikor boldogok, csalódottak, bosszúsak – talán ez teszi a mérkőzéseket érdekesebbé a nők számára is.
 |
| Fotó: Sanoma Archív/Csibi Szilvia |
– Téged is láthatnak a nézők a vb-közvetítések szünetében a stúdióműsorokban. Két kicsi gyerek mellett vállaltad ezeknek a beszélgetéseknek a vezetését.
– Hároméves a nagylányom, egyéves a kicsi. A vb most átrendezte az életünket, mert szegénykéim egyik nagymamától a másikig mennek, ha volt egy-egy szabadnapom, gyorsan odamentem hozzájuk, aztán vissza. Ilyen szempontból várom a vb végét, jó lenne, ha megint együtt lehetnék velük.
– 2007-ben született meg első kislányod, Hanna, 2009-ben a második, Luca. Ez alatt a három év alatt huzamosabb ideig nem is mentél vissza dolgozni?
– Időszakonként egy-egy eseményre tértem vissza ugyanúgy, mint most a foci-vb-re. Ilyenek például a műkorcsolya- és jégtánc-Eb-k, -vb-k, a téli olimpia vagy a választási műsor. Nagyon jólesik ilyenkor, hogy számítanak rám az MTV-ben, hogy nem felejtettek el. Ez feltölt és energiát ad. És mivel többnyire otthon vagyok a gyerekekkel, ezért jó kikapcsolódni a hétköznapokból, amelyek bármennyire is örömteliek, de azért monotonná tudnak válni.
– Mikor mennél vissza dolgozni véglegesen?
– Ez örök dilemma. Gondolkodtam azon, hogy szeptembertől, de a kisebbik lányom még olyan pici. A legrosszabb egy anyának az, ha este dolgozik, amikor a gyerekeket fektetni kell, az esti meseolvasás, az esti hancúrozás, a fürdetés, ezek olyan meghitt dolgok, amiket nem szívesen hagyok ki. Most úgy tervezem, hogy Luca kétéves koráig otthon maradok.
– Kislányaid fognak sportolni?
– Persze, de nem élsportolónak szánom őket. Nekem nagyszerű közösséget és célokat adott a sport, és jó lenne, ha kislányaim is jó társaságba, értéket képviselő közegbe kerülnének. És nem örülnék, ha egész nap a számítógép előtt ülnének, azt szeretném, hogy a gyermekeim fáramászós rosszcsontok legyenek – és erre a jelek szerint meg is van minden esélyem.
– Áprilisban beszédet mondtál egy textilművész kiállításának megnyitóján. Foglalkozol művészettel is?
– Ez egy ismerősöm kiállítása volt, és ő kért meg engem erre. Ez volt életem első ilyen megnyitója, de jól sikerült. Különleges fémrugókból készült, felnagyított szövetminta volt a kiállítási tárgy, és arról beszéltem, hogy ezek hasonlóak a női léthez. Hordunk egy farmert vagy egy inget, és nem is gondolunk bele, hogyan szőtték, és milyen erő van benne. Az életben a nők is a háttérben vannak, de nem tudatosul senkiben, hogy mennyire fontos részei az életnek. Az alapokat a nők adják, a családot ők fogják össze. A nőket sok helyen háttérbe szorítják, de az élet nem létezne nélkülük!
 |
| Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba |
– Vannak műsorálmaid? Kipróbálnád magad más műsorokban?
– Szívesen vezetnék kötetlen beszélgetős műsort. Van egy olyan műsorötletem, aminek az lenne a címe, hogy „Nők másképp”, ebben politikusokat, orvosokat, jogászokat hívnánk meg, és megmutatnánk, hogyan élnek ők a hétköznapokban, hogyan vezetik a háztartást, és hogyan nevelik a gyermekeiket. Engem mindig a részletek érdekelnek, az, hogy mi van a háttérben.
– A sporton kívül milyen hobbijaid vannak?
– Lehet, hogy hihetetlen, de amikor megszületett Hanna, és eltelt egy év, az volt a hobbim, hogy beülhessek a kedvenc kávézómba, megihassak egy kávét és megehessek egy répatortát, majd csendesen üljek – öt percig. Aztán gyorsan fölpattantam, és rohantam tovább.
– A nyárra milyen terveid vannak?
– Az már egészen biztos, hogy most két hétre lemegyünk a Balatonra, és szeretnénk elutazni külföldre is a gyerekekkel. Augusztus elején pedig úszó-Eb lesz Magyarországon, amin a műugrást közvetítem.
